cyberhírek

  • Narancs
  • 2006. április 13.

Tudomány

cyberhírek

.eu Ráhajtottak az európaiak a múlt pénteken hozzáférhetővé vált .eu végződésű címekre, egyetlen hétvége alatt több mint egymillió uniós címet regisztráltak. A sex.eu iránt 280-an érdeklődnek.

Klímaváltozás A földi jégtakaró olvadási sebessége lepipál minden klímamodellben vártat, hangzott el az európai földtudományi unió (EGU) bécsi konferenciáján. A grönlandi gleccserek több pontján megháromszorozódott az olvadási sebesség, miközben a Nyugat-Antarktisz drámaian veszít a jégtömegéből.

Nettévé A következő hónapokban a Google Earth háromdimenziós térképéről is elérhetővé válnak a Discovery tévécsatorna filmjei. Először tíz amerikai helyhez kapcsolódóan lesz ilyen tartalom, később azonban ötven további helyszín lesz a világ minden tájáról.

Öszvérvírus Teljesen újfajta vírus jelent meg, amely Windows és Linux operációs rendszeren egyaránt tud károkat okozni. Szerencsére a Bi.a nevű vírust csupán azért készítették el a szerzői, hogy bebizonyítsák: nem nehéz olyan kártevőt készíteni, amely több rendszeren tud garázdálkodni.

Kína Egy év alatt 29 százalékkal nőtt Kínában az e-mail címek száma, és 2005-ben elérte a 270 milliót. Egy kutatás szerint idén 320 millióra nő az e-mail címek száma, 2010-re meg ötszázmillió e-mail cím lesz a távol-keleti országban.

Ûrsör Az Európai Ûrügynökség egyetemista repülési pályázatán először jutott a legjobbak közé magyar csapat. A fiatal feltalálók a súlytalanság állapotában előállítható fémhabbal pályáztak, amelyet a gépkocsigyártásban vagy alagutak belső burkolásánál lehet használni. A csapat neve: Spacebeer.

Újabb magyar indul az űrbe Charles Simonyi a világ ötödik űrturistájaként jövő tavasszal hagyhatja el a Földet egy Szojuz fedélzetén - adta hírül az Index. A repülésért húszmillió dollárt fizet az űrutakat szervező Space Adventuresnek. Az amerikai állampolgárságú Simonyi Budapesten született. 1968-ban költözött az Egyesült Államokba, ahol húsz éven át a Microsoft vezető fejlesztőjeként dolgozott. Simonyi, aki 2002-ben távozott a Microsofttól, hogy megalapítsa az Intentional Software-t, az orosz RIA Novosztyi hírügynökség szerint már aláírta a szerződést az orosz űrhivatallal, és bár a repülés pontos időpontja nem ismert, annyit tudni, hogy ha sikeresen átesik a kiképzésen, 2007 tavaszán indulhat. Az egyhetes repülés jó részét űrturistatársaihoz hasonlóan a Föld körül keringő Nemzetközi Ûrállomás, az ISS fedélzetén tölti majd - hogy mivel, arról egyelőre nincs adat. Simonyinak azért kell jövő tavaszig várnia, mert előtte már bejelentkezett valaki a Space Adventuresnél. A japán dotkommilliomos Daisuke "Dice-K" Enomoto idén szeptemberben repül, miután végrehajtotta a csillagvárosbeli Jurij Gagarin űrhajósképző központban rá rótt kiképzési feladatokat. Charles Simonyit Simonyi Károly néven anyakönyvezték Budapesten, 1948-ban. Édesapja, Simonyi Károly tizenegy gyermekes parasztcsaládban született Egyházasfalun, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki, illetve a Pécsi Tudományegyetemen jogi diplomát. Az idősebb Simonyi a csaknem irodalmi stílusban megírt, A fizika kultúrtörténete című munka szerzője is. Az ifjabb Simonyi tizennyolc évesen, 1966-ban került Dániába, majd két év múlva az Egyesült Államokban kötött ki, ahol a kaliforniai Berkeleyn, később a Stanfordon tanult. A Microsofthoz Robert Metcalf tanácsára jelentkezett 1981-ben, és miután felvették, a vállalat legsikeresebb termékei, a Word és az Excel fejlesztését felügyelte.

Hiányzó láncszem Amerikai tudósok olyan, 375 millió éves hal kövületét találták meg, mely végre bizonyíthatja a vízi és szárazföldi élet közti evolúciós kapcsolatot. A chicagói egyetem kutatói a kanadai sarkvidék térségében találták meg a fosszíliákat. A szakemberek a tüzetes vizsgálat során olyan anatómiai jellemzőket fedeztek fel a halon, melyek egyértelműen az átmenetiségre utalnak, írja az Index a New York Times nyomán. Az uszonyoknál például végtagkezdemények láthatóak: már kezdetleges csuklója, könyöke és válla is volt ennek az állatnak. Sőt, a krokodilokhoz hasonlóan ez a fajta is rendelkezett már lapos koponyával. A nyaka, a bordája és néhány más test-része pedig már egy az egyben a négylábúakéra hasonlított. Egyes kutatók a most megtalált kövületeket egyben fontos bizonyítékoknak tartják az értelmes tervezés híveivel szemben, akik eddig éppen azt hangsúlyozták, hogy a darwini elmélet legnagyobb gyengéje, hogy nem ismerjük az evolúcióelméletet megalapozható átmeneti élőlényeket.

Perhullám európai fájlcserélők ellen A fájlcserélő börzék európai felhasználói ellen újabb perhullámot indított a zenei ipar. Tíz országban összesen mintegy kétezer bírósági beadványt készített az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) érdekvédelmi szervezet. A vád mindenki esetében ugyanaz: másolásvédett anyagok illegális terjesztése - adta hírül az Index az InfoWeek.ch nyomán. Az érintett felhasználók társadalmi helyzete az IFPI szerint igen széles spektrumban szóródik, a szőnyegfektető szakmunkástól a német bíróig mindenki képviselve van, ám az alperesek nagy része 20 és 35 év közötti férfi. A várható büntetési tétel meglehetősen borsos: az IFPI által korábban indított, és a felperes sikerével zárt perekben az átlagos büntetés 2633 euró (710 ezer forint) volt. A feljelentések mellett Olaszországban egy razziára is sor került. Ennek keretében 70 számítógépet lefoglaltak, az illegális fájlcsere nyomainak biztosítására. A zenei ipar évek óta a zenék online csereberéjét teszi felelőssé a CD-eladások visszaeséséért. Tudományos igényességű vizsgálatok viszont csak részben tudták ezt megerősíteni.

Jog az erőszakhoz Kalifornia, Illinois és Washington állam után Michiganben is alkotmányellenesnek nyilvánított a bíróság egy olyan törvényt, amely tiltja az erőszakos videojátékok eladását kiskorúaknak. A bíróság szerint nem bizonyítható, hogy az erőszakos játékok valóban agresszívvé teszik a gyerekeket, és a videojátékokat ugyanúgy védi az amerikai alkotmány, mint a filmeket és a tévéműsorokat.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.