Hasonlóan a múlt héten tárgyalt nagyvadakhoz, az énekesmadarakhoz fűződő viszonyunk is ellentmondásokkal terhelt: bőven jut nekik csodálat és magasztalás, miközben élőhelyeikre időről időre bevásárlóközpontok, lakóparkok vagy irodaházak költöznek. A szívósabbak - köztük a fülemüle - ennek ellenére kitartanak mellettünk, és a megmaradt zöld foltokon még segítenek is elviselni az egyre élhetetlenebb várost.
Csellón kísérték
"Alkonyati séta és madárdalhallgatás idegenvezetéssel." Svájci szanatóriumokban felárat kell fizetni az ehhez hasonló terápiáért, a Magyar Madártani Egyesület (MME) által szervezett Fülemülék éjszakája viszont ingyenes, és idén tavasszal már több tucat helyszínen zajlott. Az alkalmanként csillagászati programmal társított esemény sűrű hegyoldalban, városi bozótosban, halastónál, patakparton és kőbányában várta az érdeklődőket, de a vállalkozó kedvűek temetői madárkórust is hallgathattak. A kora esti langymelegben a Margitszigeten összeverődött csoportban természet- és zenebarátok, gyermekek és szerelmespárok várták, hogy egy szakértő szárnya alatt útnak induljanak.
A fülemüle, vagyis csalogány a magyar és az európai madárvilág dalkirálya, csendes órákban hallható édes-bús éneke zenei és irodalmi alkotások hosszú sorában kap kiemelt helyet, elég, ha Arany Jánost, Oscar Wilde-ot, Andersent, Stravinskyt vagy Händelt említjük. Angliában a húszas években a rádió is közvetítette azt a szabadtéri koncertet, amelyen a madarat csellón kísérték. Különleges munkabírása és anatómiai adottságai behozhatatlan előnyt jelentenek: az éjszaka is kitartóan éneklő állat gégéje egyszerre négy hangot képes kiadni, tökéletes akkordokat is. Ami az ágyukban nyugtalanul forgolódók számára átok, az a költői lelkeknek a kitartó áldozatvállalás szimbóluma, noha inkább arról van szó, hogy a szerény küllemű és a legsűrűbb bozótoshoz ragaszkodó madárnak nincs más esélye, hogy fajtársai felismerjék. Megpillantani nappal is bajos, és ha sikerül is, a leglelkesebb madárbarátnak sem esik le az álla, a verébnél valamivel nagyobb, karcsú rigófélét vörhenyesbarna hát, rozsdavörös faroktollak, fehéres nyak és világos szürkésbarna alsótest jellemzi. Testközelből ugyanakkor igéző is lehet. "Sötétbarna szeme szinte lángol és megmondja annak, akinek fogékony a szíve-lelke, hogy ez a szem nemes tekintetű" - számol be élményéről Herman Ottó. A tojók a dalnokok teljesítménye alapján válogatnak - minél változatosabb, érettebb és hangosabb a produkció, annál jobb az előadónak.
A Margitsziget madárvilága
Fényvisszaverős mellényben gyalogló kísérőnk séta közben lelkes és színes magyarázatokkal szolgál a felbukkanó erdei pintyek, feketerigók, dolmányos varjak és a Hajós Alfréd uszoda közelében élő sólyompár mindennapjairól is. Kisvártatva a járdán peckesen sétáló örvös galambok miatt lassítunk. Európa legnagyobb testű galambfaja otthonosan mozog Budapesten, noha az ellehetetlenülő vidéki életet csak nemrég kezdte a városra cserélni. Bizonyos rossz beidegződéseket a radikális életformaváltás sem képes elmulasztani, az örvös galamb a Margitszigeten is pihekönnyű fészkeket készít, és csodálkozik, amikor az egészet egy szélroham szétfújja. Az odúk biztonságát élvező harkálykolóniák közül itt a nagy fakopáncsé a legnépesebb, piros sapkájával talán a legszebb is - most megfigyelhetjük, hogyan eteti fiókáit. A régi kertmozinál egy zöld küllő (szintén harkályféle) rebben fel, a fajt éles kacagása mellett erősen hullámvonalas, ittas dülöngélésre is emlékeztető repüléséről, a tojót sűrű fekete bajszáról könnyű felismerni. A seregélyek és csókák sokkal magasabban fészkelnek, semhogy vacsora közben megnézhessük őket, a macskabagoly és az erdei fülesbagoly pedig a lombok takarásában ilyenkor még a karmait élesíti. A fókusz a magasból hirtelen a földre kerül, amikor galambot kergető mókus vetődik elénk. Megtudjuk, hogy a kedvesnek tűnő jószág igazi mindenevő, amely tojásért, fiókáért az odúkba is befurakszik, fosztogatásban a varjakat, szarkákat is maga mögé utasítva. "Patkány!" - sziszegi egy feldúlt madárbarát, akit társa azzal nyugtat, hogy az aljnövényzetben élő fülemüle remekül álcázza gyönyörű olajbarna tojásait.
Sietősen átkelünk az úttesten, mert a túloldalról mintha csalogány hallatszana, de kiderül, hogy gyakorlatlan fülünket egy barátka tévesztette meg. A leggyakoribb poszátaféle "közérthető formában" és folyamatosan énekel, míg a fülemüle "csattogó strófái" között mindig hatásszünetet tart. A nagyrét mögött, a bokrok között végre igazi koncertélményben van részünk, a jellegzetes pityegő felvezetés után három konkurens is nekikezd. Az Afrikából április elején érkező hímek éneke eleinte a telekhatárok tisztázását szolgálja, a tojók májusi felbukkanása így mindenkit csúcsformában talál. A nász után a fáradtságot nem ismerő ifjú férj tojásokon kotló társa bátorítására még tovább dalol, hogy aztán a művészetről a család kedvéért egy szempillantás alatt lemondjon: a táplálékért járó, fiókát nevelő madár ezzel az évadot befejezettnek nyilvánítja. Ha tehát forró nyári éjszakán a nyitott ablakon keresztül mégis csalogány tart ébren, legyünk megértőek. Szinte biztosan egy hoppon maradt agglegény jajkiáltását hallhatjuk.
