cyberhírek

  • .
  • 2009. június 4.

Tudomány

Cyberbiztonság A Fehér Ház külön hivatalt hoz létre a számítógép-hálózatok biztonságának megerősítése érdekében. Barack Obama azt mondta, hogy a kormány felveszi a harcot az amerikai hálózatok elleni támadásokkal, amelyeket részben külföldi titkosszolgálatoknak tulajdonítanak. Szerverlefoglalás A rendőrség ismét lefoglalt néhány szervert Budapesten, amelyekről a szerzői jog által védett tartalmakat lehetett letölteni.
Az elkövetők a szervereken 18 terabájtnyi adatot osztottak meg az interneten, fizetős felhasználóknak adtak hozzáférést.

Szuperszámítógép Németországban beindították Európa legnagyobb és egyben a világ harmadik legnagyobb szuperszámítógépét. A rendszer ereje 50 ezer összekapcsolt PC teljesítményének felel meg. A szuperszámítógépben 72 utcai telefonfülke nagyságú egységbe rendezve 292 ezer processzor dolgozik.

Rezisztencia Nemzetközi orvoscsoportok két, egymástól független kutatása igazolta, hogy a malária kórokozójának új, a jelenleg elterjedt gyógyszerekkel szemben ellenálló fajtája bukkant fel Kambodzsában. Az ellenálló képesség a kórokozókban még kialakulófélben van.

Éghajlatváltozás Az éghajlatváltozás kiváltotta éhezés, betegségek és elemi csapások miatt évente 315 ezren veszítik életüket. 2030-ra a halálos áldozatok száma éves szinten a félmilliót, a gazdasági veszteségek pedig 340 milliárd dollárt érhetnek el a genfi székhelyű Globális Humanitárius Fórum számításai szerint.

Világnézet Összefüggést mutattak ki brit közgazdászok a háztartásokban élő lány- és fiúgyermekek száma és a családfő politikai beállítottsága között. A lánygyermekek hatására az emberek inkább a baloldal, a fiúk hatására inkább a jobboldal politikai nézetei felé hajlanak.

Õssejtközpont A Szegedi Tudományegyetemen megnyitották az ország negyedik őssejt-transzplantációs részlegét. Õssejt-transzplantációt nagy dózisú kemoterápia után végeznek az immunrendszer és a csontvelő helyreállítása céljából.

Fluoreszkáló majom Japán kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génmódosított főemlőst, amelynek zölden fluoreszkál a bőre, és ezt a tulajdonságot utódaira is át tudja örökíteni. Ez a genetikai beavatkozás izgalmas távlatokat nyit meg az orvosi kutatások előtt a tudósok szerint. A génmódosított majom a Brazíliában honos közönséges selyemmajom (Callithrix jacchus), ultraibolya fénnyel megvilágítva a bőre zöldesen fluoreszkál. A fluoreszkáló fehérjét kódoló gént egy vírussal juttatták be a majomembriókba, ezeket azután pótanyák méhébe ültették be. Két kölyök az ivarsejtjeiben is hordozza ezeket a géneket, az egyik példánynak azóta lettek utódai is, amelyek szintén hordozzák a világító fehérje génjét. Kutatóorvosok régóta szerettek volna olyan modellállatot, amely közelebb áll az emberhez, mint a kísérleti egerek, eddig azonban nem sikerült majmokon további nemzedékekben is öröklődő genetikai módosítást végrehajtani.

Fehér tetők Dr. Steven Chu Nobel-díjas fizikus, az Obama-kabinet energiaügyi minisztere roppant egyszerűen hangzó megoldással állt elő a globális felmelegedés ellen: fessük fehérre a tetőket. A fehérre meszelt felületek a napfény 80 százalékát visszaverik, míg a sötét színűeknél ez az arány csupán 20 százalék. A fehér tetők a napsugárzás energiájából négyszer annyit küldenének vissza az űrbe. Dr. Chu számításai szerint ha a világ összes épületén fehérre festenék a tetőt, az olyan hatással lenne a klímaváltozásra, mintha 11 évre leállítanák a világ összes autóját, vagy 44 milliárd tonnával kevesebb szén-dioxid jutna a légkörbe.

Rejtélyes jégkörök Furcsa, kör alakú jelenségeket fotózott a nemzetközi űrállomás legénysége, illetve a NASA Modis nevű műholdja Szibéria egyik legnagyobb tavának, a Bajkálnak a jegén. A két, egyenként 4 km átmérőjű szürke kör a tó jegének elvékonyodását mutatja tökéletes geometriai formában. Április ötödikén észlelték őket először, és egészen a hónap végéig megfigyelhetőek voltak, amikor a jég széttöredezett alattuk. A mélyből feltörő hatalmas melegvíz-buborékok okozhatnak ilyen formájú olvadásokat a vékony jégtakarón, a körök azonban nem ott jelentek meg, ahol a víz hőtérképe ezt indokolta volna, sőt az egyik éppen a Bajkál egyik legmélyebb és leghidegebb vizű pontján, a tó déli csücskében volt megfigyelhető. Hasonló köröket 1985-ben és 1994-ben is megfigyeltek már a tó jegén.

Kitiltották a szcientológusokat A Wikipedia szerkesztői megelégelték, hogy évek óta nagyüzemi méretekben manipulálják a szcientológusok az egyházukról szóló szócikkeket, ezért úgy döntöttek, hogy kitiltják az online enciklopédia önkéntes írói közül az összes olyan felhasználót, akik a Szcientológia Egyházhoz tartozó IP-címről jelentkeznek be a rendszerbe - adta hírül az Index. A Wikipedia régóta küzd a vandálkodás és a cenzúra problémájával; amióta létezik a Wikiscanner oldala, mindenki számára nyilvánvaló, hogy cégek, egyházak, sőt akár kormányok is egyaránt előszeretettel írogatnak át szócikkeket az oldalon, hogy jobb színben tűnjenek fel, vagy eltüntessenek rájuk nézve kínos információkat. Ez az első eset, amikor ilyen nagy szervezetet tiltanak ki az oldalról.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”