cyberhírek

  • .
  • 2010. március 18.

Tudomány

KÍGYÓK Egyetlen hét leforgása alatt nyolc embert martak meg a mérges kígyók Ausztráliában. A szakemberek arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy kerüljék el, és semmiképpen se próbálják elfogni vagy sarokba szorítani a hüllőket, amelyeket a meleg, esős idő csalogat elő. FARKASOK Kocogás közben támadhattak meg a farkasok egy holtan talált és részben megevett tanárnőt Alaszkában.
A boncolás egyértelműen állati harapásnyomokat fedezett fel a nő holttestén. Õ lehet ötven éve az első ember, akit farkasok öltek meg az Egyesült Államokban.

SZUBTR"PUS Több tízmillió évvel ezelőtt még szubtrópusi volt a világ ma leghidegebb vidéke, az Antarktisz - állítja egy kutatócsoport, amely két hónapon át volt úton a Déli sarkvidék vizein. A vizsgálatok során begyűjtött minták további elemzése a remények szerint segíthet fényt deríteni a jégkorszak kialakulására.

GOOGLE Most már egészen biztos, hogy a Google bezárja kínai leányvállalatát - írja a Financial Times egy névtelen forrásra hivatkozva. Az üzleti napilap szerint a döntést hamarosan bejelentik, de a kínai cég bezárása időt vesz igénybe, mert gondoskodni kell arról, hogy az alkalmazottaknak ne legyen részük semmilyen megtorlásban.

GYEREK A két gyereket vállaló szülők a legegészségesebbek - állapították meg brit és norvég tudósok a Social Science & Medicine Journalban megjelent kutatásukban. Kutatásuk szerint az optimális gyermekvállalás számos betegség és kedvezőtlen állapot kialakulásának esélyét csökkenti.

ZÖLDSÉG A brit Institute of Food Research kutatóintézet végzett nagyszabású kutatást a friss és a fagyasztott zöldségekről. Meglepő módon azt tapasztalták, hogy a fagyasztott zöldség sok esetben több tápanyagot tartalmaz, mint a friss. Ennek oka az, hogy a friss valójában sosem igazán friss: akár két hét is eltelik a zöldség vagy gyümölcs leszedésétől a polcra kerülésig.

FECSKÉK Folyamatosan apad a magyarországi fecskék száma a környezetszennyezés, a felelőtlen hulladékgazdálkodás, az állattartás összeomlása és az indokolatlan fecskefóbia miatt. A molnárfecskék populációja 65 százalékkal, a füstifecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké 30 százalékkal csökkent 1999-2009 között Magyarországon - ezt az aggasztó eredményt mutatta ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központjának az OzoneNetworkön olvasható elemzése. Az MME adatai nem egy-két év változását mutatják, hanem folyamatos állománycsökkenési tendenciára hívják fel a figyelmet. Ha az irányzat folytatódik, 2020-ra a fecskeállomány kipusztulhat Magyarországról. A pusztulásban közrejátszott a 2007. és 2008. szeptember közepén tapasztalt rendkívül hideg időjárás - derül ki a dr. Szép Tibor és Nagy Károly által készített tanulmány összefoglalójából. A környezetszennyezés a leginkább városiasodott molnárfecskéket sújtja; a vidékies környezetben élő füstifecske-állomány azért csökken, mert az elmúlt évtizedben öszszeomlott mind az intézményes, mind a háztáji állattartás.

A kutatók szerint komoly gondot okoz az is, hogy az emberek intoleránsabbak lettek a fecskékkel szemben - városban és vidéken egyaránt. Számos bevásárlóközpont pedig egyszerűen "túlreagálja" a fecskekérdést: leverik a fészkeket, majd az épületek eresze alá tüskesort szerelnek, hogy a madarak ne telepedhessenek meg újra. Az áruházak működtetőit az esetleg a vásárlók nyakába pottyanó ürülék zavarja, pedig ezt fecskepelenkával (a fészeksor alá szerelt polccal) meg lehetne oldani.

DÁNIA Elhagyja a kezdőbetűje feletti kis karikát, és a jövőben hivatalosan is Aarhusra változik Dánia második legnagyobb városának a neve, hogy könnyebb dolguk legyen az internetezőknek: Nicolai Wammen polgármester a Jyllands Posten című újságnak erősítette meg, hogy a városi tanács többsége áldását adta a névváltoztatáshoz. Az A betű feletti karika csak a skandináv nyelvekben használatos, kiejtésben az elnyújtott "a" hangot közelíti az "o" felé. Megérett az idő a változtatásra, praktikusabb az interneten, ami által a város nemzetközibbé válik - fogalmazott Rahib Azad-Ahmad alpolgármester. A várost már régebben is hívták Aarhusnak, de egy helyesírási reform részeként 1948-ban hivatalosan áttértek a skandináv írásmódú változatra. Dánia második legnépesebb települése 300 ezer lakost számlál. Az első visszhangok alapján azonban nem mindenki lelkesedik a névváltoztatásért. A lap egyik olvasója úgy fogalmazott: Mi, skandinávok büszkék vagyunk írásjeleinkre! - s akadnak olyan dán polgárok is, akik a globalizáció káros következményeként értékelik a város nevének egyszerűsödését.

ASZTEROIDÁK Húsz, korábban ismeretlen sötét aszteroidát (kisbolygót) fedezett fel a Föld közelében a NASA WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) széles látószögű infravörös sugárzást felmérő csillagászati műholdja, amelyet decemberben állítottak pályára. A most felfedezett kisbolygók többsége a rá eső napfénynek alig egytizedét tükrözi vissza. Akad közöttük szinte szurokfekete is, amely csupán a napfény öt százalékát sugározza vissza, írja a Discovery Channel nyomán az Index. "Ezek az aszteroidák sokat elárulhatnak nekünk a Naprendszer történetéről, annak kialakulásáról" - hangsúlyozta Amy Mainzer, a földközeli objektumokat kereső WISE-projekt vezető kutatója.

Hozzátette: még csupán az első adatokat közvetítette a WISE, így még korai bármit is mondani arról, hogy valójában mekkora lehet ez az aszteroidapopuláció. Az újonnan felfedezett kisbolygókat nagyon nehéz, ha éppenséggel nem lehetetlen felfedezni a látható fény tartományában működő távcsövekkel. A WISE az aszteroidák által kibocsátott hő révén bukkant a kisbolygók nyomára. A most felfedezett objektumok ferde pályán mozognak, ennek alapján Richard Binzel, a Massachusetts Institute of Technology bolygókutatója arra következtet, hogy valójában nem aszteroidákról van szó, hanem üstökösökről, amelyek felszínéről a felmelegedés miatt eltűnt a jégbevonat. Az üstökösök csupasz magjai maradtak meg, amelyek a Naprendszer belső vidékein keringenek. Az égi objektumok a tudósok feltételezése szerint kimerült, inaktív üstökösök is lehetnek, amelyek nem jelentenek veszélyt a Földre. Az viszont rejtély, hogyan kerültek a Föld közelébe.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."