cyberhírek

  • .
  • 2011. január 13.

Tudomány

Információforrás Az internet vált a legfőbb információforrássá a 18-29 éves amerikaiak körében -állítjaa Pew Research Center kutatása. 2010-ben a harminc évnél fiatalabbak 65 százaléka elsősorban internetes forrásokból tájékozódott, ami majdnem kétszerese a 2007-es arányoknak. Kapitalizáció A világ második legértékesebb vállalata lett az Apple, részvényárfolyamának emelkedése miatt már 300 milliárd dollárra becsülik az értékét.
Jelenleg csak egy értékesebb cég van, az ExxonMobil, melyet 376 milliárd dollárra értékelnek.

Barátság Dmitrij Medvegyev orosz államfő és Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó a Twitter mikroblogon barátkozik: Medvegyev ott kívánt Schwarzeneggernek sok sikert a továbbiakhoz, és megállapodtak abban is, hogy elmennek együtt síelni.

Védőoltás A vezető brit orvosi folyóirat szerint az adatok meghamisításával aprólékosan megtervezett csalást követett el az a kutató, aki 1998-as tanulmányában összefüggést vélt felfedezni a kanyaró, mumpsz és rubeóla elleni vakcina, az MMR és az autizmus között.

Költséghatékonyság A brit BP olajtársaság és partnerei számos olyan költségcsökkentő intézkedést hajtottak végre, amelyek végeredményben hozzájárultak a Deepwater Horizon olajfúró platform felrobbanásához tavaly áprilisban - állapította meg az amerikai vizsgálóbizottság.

Esőcsinálók Abu-Dzabi emírje fél évvel a titkos projekt beindulása után leleplezte az ország svájci kutatókkal közösen indított, 11 millió dolláros időjárás-manipuláló programját, a Weathertecet, melynek alkalmazásával mesterséges esőket fakasztottak a sivatagban.

Génmódosítás Malajzia elhalasztotta azt a terepkísérletet, amelyhez génmódosított szúnyogokat engedtek volna szabadon, hogy felvegyék a harcot a dengue-lázzal. A környezetvédők megkérdőjelezték, hogy a génmódosított szúnyogokkal megelőzhető lenne a járvány.

Magyar találmány Magyar tudós is elnyerte a Bill és Melinda Gates Alapítvány egymillió dolláros támogatását a veszélyes vírusokat hordozó szúnyogok távoltartására kifejlesztett lézerfüggönnyel. Márka Szabolcs 41 éves asztrofizikus, a New York-i Columbia Egyetem kutatója elsősorban a gravitációs hullámokkal, lézer interferométeres kutatással foglalkozik. A rovarriasztó lézerfüggöny kifejlesztésére az ösztönözte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számításai szerint jelenleg évente világszerte mintegy negyedmilliárd maláriás megbetegedés történik, amelyekből 800-900 ezer halálos kimenetelű. A védekezéshez elegendő lesz fényfüggönyöket tenni megfelelő helyre a nyílászárókon és az ágyak körül, létrehozva egy olyan láthatatlan falsorozatot, amely elkülöníti az embert a környezettől, ez esetben a szúnyogoktól. A kutatók most a találmány tökéletesítésével és tudományos kiaknázásával foglalkoznak, ami sikerrel kecsegtet a bírálók szerint. A szerkezet prototípusa alig több mint 100 dollárba kerül, a szabadalom bejegyzésének költségeit a Columbia Egyetem vállalta.

Információfüggőség A kábítószer-függőségről való leszokásnál tapasztaltakhoz hasonló testi és lelki tünetek jelentkezhetnek a Facebook-generáció tagjainál, ha akár egyetlen napra is megfosztják őket az internet, a mobiltelefon, a televízió és a rádió használatától - derült ki egy nemzetközi vizsgálatból. Az Unplugged elnevezésű kísérletben 12 egyetem vett részt a világ különböző részeiről. Az intézmények önkéntesei egy egész napot töltöttek el internet, mobiltelefon, iPod, televízió, rádió és újság nélkül. A vonalas telefon használata és a könyvolvasás engedélyezett volt számukra, és naplót kellett vezetniük az élményeikről. Néhányan a dohányzás felhagyásakor jelentkező tüneteket produkáltak, sokan közülük a kemény drogokról való hirtelen leszokáshoz hasonlították a benyomásaikat, mások úgy érezték, mintha kegyetlen diétába fogtak volna. A kóros állapotot információmegvonási rendellenességnek nevezték el a kutatók.

Tesztoszteron A nők érzelemből hullajtott könnyei átmenetileg csökkenthetik a férfiaknál a tesztoszteron férfihormon szintjét - állapították meg izraeli kutatók. A Weizmann Intézet kutatói szerint noha nincs megkülönböztethető illatuk, a könnyek olyan kémiai jeleket küldenek, amelyek csökkentik a tesztoszteron szintjét, ha a férfi elég közel volt ahhoz, hogy belélegezze a könny páráját. A Science tudományos magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, hogy bár ez az első olyan kémiai jeladás, amelyre rábukkantak, több hasonló is lehet a nőknél. Az érzelmi könnyek kémiai összetétele eltér a reflexből kicsorduló könny összetételétől, amely akkor ered el, amikor például por száll a szembe. A neurobiológusok a férfiak könnyeinek összetételét és hatását is vizsgálni kívánják, ám igen nehezen találtak kísérleti szituációban érzelmi könnyeket produkáló férfit.

Plágium December közepén 5227 lapot töröltek az adminisztrátorok a magyar Wikipédiából, miután fény derült arra, hogy az egyik legaktívabb szerkesztő jogvédett kézikönyvekből származó szócikkek ezreit töltötte fel az oldalra - adta hírül az IT Café. A bárki által szerkeszthető online enciklopédia renoméját féltő és a szerzőijog-sértésekre különösen érzékeny közösségnek közel három hónapra volt szüksége ahhoz, hogy azonosítsa és eltávolítsa a máshonnan legtöbbször szó szerint átemelt anyagokat. Az egy hétig tartó kényszerű takarítás alatt a magyar oldalon található szócikkek száma közel 184 ezerről 179 ezerre esett vissza. A tetten ért szerkesztő 2010 szeptemberéig több mint 11 ezer szócikket töltött fel az oldalra, előfordult, hogy egy nap 70-et - e hihetetlennek tűnő teljesítmény miatt vált gyanússá.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.