cyberhírek

  • .
  • 2011. június 16.

Tudomány

Forgalomszállító A Pew Research Center új kutatása szerint a Facebook közösségi portál ma már meghatározó szerepet játszik az online tartalomszolgáltatók forgalomszállítójaként: 1-10 százaléknyi forgalmat terel a 25 legnagyobb amerikai hírszolgáltató weboldalaira. Hárommilliárd Hárommilliárd felvételt készített a Földről ötéves pályafutása során a Calipso francia-amerikai műhold, az összegyűjtött adatok tízezerötszáz DVD-t vagy hetvenötezer CD-t töltenének meg. A 2006 áprilisában pályára juttatott műhold eddig 1,2 millió kilométert tett meg bolygónk körül keringve. Klóntehén Megváltoztatott örökítőanyaggal rendelkező klónozott tehénborjút mutattak be argentin kutatók.
Az Isa névre hallgató borjú két emberi génnel bír, ezek felelősek két olyan fehérje termeléséért, amelyek az emberi anyatejben is jelen vannak: felnőtt állatként Isa az emberi anyatejhez hasonló tejet ad majd.

Forráskód Nyílt forráskódú szoftverek próbaüzemét kezdte meg a kormány több állami cégnél és szervezetnél. A nyílt forráskód tesztjei a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban, a Magyar Fejlesztési Bankban és az infokommunikációs államtitkárságon folynak.

Tabutéma Nem ejthetik ki a jövőben a közösségi portálok nevét, így a Twitter és a Facebook szavakat a francia televíziók és rádiók adásban lévő munkatársai, mert a médiahatóság szerint a népszerű oldalak nevének használata reklámnak minősül.

Trolltilalom Tennessee állam kormányzója aláírtaazt a törvényt, ami azt szabályozza, hogy magánemberek milyen képeket tölthetnek fel az internetre. Tilos olyan képek közzététele, ami mások vallási vagy politikai meggyőződését sértheti, félelmet kelthet vagy érzelmileg felkavarhat.

Szigorítás Az uniós tagállamok pénteken megállapodtak, hogy szigorítják a kiberbűnözőkre kiszabható büntetéseket, miután az utóbbi hetekben komoly támadások érték a francia kormány, európai intézmények és a Citigroup számítógépes rendszereit. Az új szabályozás értelmében, amelyet még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, a hackerek legkevesebb ötévi börtönbüntetéssel sújthatók, ha a bíróság bűnösnek találja őket az információtechnológiai rendszerekben történt súlyos károkozásban. Bűncselekmény lesz a zombihálózatok üzemeltetése, a személyazonossággal történő visszaélés és az illegális adathalászat is. A spanyol hatóságok pénteken bejelentették, hogy őrizetbe vették az Anonymous nemzetközi hackercsoport három spanyol tagját. A csoport vállalatok és kormányok honlapjaira hatolt be világszerte.

Arcfelismerés Vizsgálják a Facebook közösségi portál nemrégiben bevezetett arcfelismerő funkcióját az európai adatvédelmi szervezetek. Amiatt aggódnak, hogy a Facebook arcfelismerő szoftvere az érintettek megkérdezése nélkül kínálja fel az internetre feltöltött fényképeken szereplő ismerős arcokhoz tartozó neveket a felhasználóknak. A Facebook új funkciójához olyan szoftvert használnak, amely az újonnan feltett képeket összehasonlítja a régebben feltett fotókkal, és automatikusan felkínálja a felhasználóknak a képen szereplő ismerősök nevét.

Holdutazás James Cameron, a Titanic és az Avatar című sikerfilmek amerikai rendezője hold körüli útra indul egy orosz Szojuz űrhajón, és ezért kész 150 millió dollárt fizetni. A Szojuzokat gyártó Enyergija állami korporáció már jó öt éve bejelentette, hogy kész űrturistákat hold körüli útra vinni. Műszaki problémát ez nem okoz, megvan a Szojuz űrhajó, és megvannak a meghajtást biztosító rakéták, amelyek el tudják juttatni a Szojuzt a Föld egyetlen kísérőjéhez.Csak éppen jelentkező nem volt eddig: Cameron az első, aki megállapodott az orosz űrturizmus szervezésével foglalkozó amerikai Space Adventures céggel. Az utazás időpontját 2015-re tűzték ki.

Ûrállomás Minden korábbinál részletesebb felvételeket közölt a NASA a nemzetközi űrállomásról. A képeket egy távolodó Szojuz űrhajóból rögzítették, miközben az űrállomás lassan körbefordult. Az űrhajóval az orosz Dmitrij Kondratyev, az amerikai Cady Coleman és az európai Paolo Nespoli távozott az állomásról, éslandolt épségbennem sokkal később Kazahsztán területén.

Alapjog Az ENSZ szerint az internethez való hozzáférés alapvető emberi jog, senkit nem lehet azzal büntetni, hogy megfosztják az internetkapcsolattól. Csak nagyon kivételes esetben, és akkor is csak nagyon kis mértékben korlátozható az emberek internet-hozzáférési joga.

Hackertámadás Hackertámadás érte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítógépes rendszerét. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy a támadók "vélhetően egy külföldi kormányhoz köthetők". A támadás még a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezérigazgató letartóztatása előtt történt. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomoz a hackertámadások ügyében. Az elmúlt hónapokban több fontos nemzetközi intézet és nagyvállalat vált számítógépes támadások célpontjává.

Besúgók Bizalmatlanok egymással szemben az amerikai hackerek, mert az FBI mélyen beépült közéjük - adta hírül az Index a The Guardian nyomán. Minden negyedik hacker információkat ad ki a nyomozóknak.A kiberrendőrség börtönbüntetéssel fenyegetőzve ért el nagy sikereket a beszervezésükben. Bizonyos esetekben a kiberbűnözők által használt illegális fórumokat - amelyeken lopott identitásokkal és bankkártyaszámokkal kereskednek - olyan hackerek működtetik, akik valójában az FBI-nak dolgoztak. Deaz is előfordult, hogy az FBI ügynökei álcázták magukat adattolvajoknak, és a fórumokban megszerzett információk alapján több tucat bűnözőt juttattak rács mögé.

Figyelmébe ajánljuk

Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat

Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.