High End Show: Zajértelem

  • B. Z.
  • 2000. november 9.

Tudomány

Maga a high end-mozgalom jó két évtizedes múlttal büszkélkedhet: azok a puristák hozták lendületbe, akik elégedetlenek voltak a bolti tömegárukkal, és olyan egyedi hangzásra vágytak, amit saját képükre formálhatnak, ugyanakkor a lehető legtisztábban adja vissza a zene (végül is az a lényeg) eredeti hangzását. Volt, aki úgy vált high end-hívővé - mint például Csontos István, a Merlin Audio high end-forgalmazó cég vezetője -, hogy több ezer LP-jéhez keresett valami megfelelő, zenehallgatásra szolgáló alkalmatosságot, ám csalódván az itthon lelhető felhozatalban, nekilátott, hogy kezébe vegye az ügyet. Ma már vagy
Maga a high end-mozgalom jó két évtizedes múlttal büszkélkedhet: azok a puristák hozták lendületbe, akik elégedetlenek voltak a bolti tömegárukkal, és olyan egyedi hangzásra vágytak, amit saját képükre formálhatnak, ugyanakkor a lehető legtisztábban adja vissza a zene (végül is az a lényeg) eredeti hangzását. Volt, aki úgy vált high end-hívővé - mint például Csontos István, a Merlin Audio high end-forgalmazó cég vezetője -, hogy több ezer LP-jéhez keresett valami megfelelő, zenehallgatásra szolgáló alkalmatosságot, ám csalódván az itthon lelhető felhozatalban, nekilátott, hogy kezébe vegye az ügyet. Ma már vagy

tucatnyi forgalmazó

próbálja kiszolgálni a lassan növekvő keresletet: jó részük csak importál, de vannak, akik magyar termékekkel is foglalkoznak, hiszen hűtlenek maradnánk a rólunk - jórészt saját magunk által - terjesztett legendához (ügyes, okos, életrevaló emberek vagyunk), ha nem lennének a szakmának jeles magyar innovátorai és mesterei is. Nekik persze sok a bajuk: szigorúan kisüzemi körülmények között (mondjuk családi ház pincéje) ügyködnek, a nagyobb szériaszám legyártásához kéne valami kezdőtőke, azt viszont - tekintve, hogy nem biodízelben utaznak - nem nagyon fognak szerezni, s aligha rájuk gondolt a kormány, amikor a kisvállalkozások támogatását emlegette.

Sokuk számára az a pálya, ha konstrukcióikat, újításaikat el tudják adni valamely pénzes befektetőnek, nagyobb cégnek, míg mások arról ábrándoznak, hogy valamely HIFI-multi kutató-fejlesztő laboratóriumává avanzsálhat a világot jelentő szuterén. Vannak olyanok is, akiket viszont visszariasztottak az efféle tranzakciók útjában álló nyers, bürokratikus akadályok (túl hosszú a céges kérdőív), és inkább nyűvik a drótokat és a csöveket egyedül, segítség nélkül. A magyar gyártók sokszor még a High End Show bérleti díját sem tudják kifizetni, ennek megfelelően a rendezvény elsősorban a forgalmazók fesztiválja. A látogató szobáról szobára járva, többnyire jólesően punnyadt zenéket hallgatva csodálhatja meg az eszméletlen kütyüket, melyek az akusztikai finomságok mellett

egyben a design csodái:

minden darab egyedi, minden forma másra hajaz, a tervezőket látnivalóan hol az Alfa holdbázis konzoljai, hol meg a Marconi korabeli formakultúra inspirálta. A dobozok egyszerre mesések és rejtélyesek, és csak félig-meddig tárják fel a belsejükben található kisebb-nagyobb izéket. Márpedig ott csodák és titkok vannak, hiszen minden tervező, fejlesztő és hangcuccépítő millió titkot vél ismerni a hang birodalmáról, s ezek - aligha véletlenül - jelentősen eltérhetnek egymástól. Külön történet az anyaghasználat: a high end-építők nem csupán az elektroncsövekre esküsznek, hiszen e kategóriában készülnek félvezetős-tranzisztoros cuccok is, bár kétségtelenül nagy a presztízse a csöves berendezéseknek; ezenkívül - csak egy példát említve - nagyon fontos, hogy miből készülnek a kábelek (mind az átjátszó, mind a hangfalkábelek), s ez a skála a tiszta, oxigénmentes vörösréz dróttól kezdve a vörösréz, ezüst és arany különböző ötvözeteiig terjed. Mindez amiatt is fontos, mert hitük szerint minden, amúgy kicsinek tűnő tényezőnek kulcsszerepe lehet: legyen szó a kábelek vezetőképességéről, a hangdobozok anyagáról, méretéről és nagyságáról, avagy a zenehallgatásra szolgáló szoba berendezéséről - mindegyikük befolyásolhatja (ronthatja vagy javíthatja) a hangzás színvonalát, s ha tudjuk, hova nyúljunk, kis változtatással is óriásit javulhat a hangminőség. A hívők között terjedő, ám korántsem konszenzuális hiedelmekről elég annyit tudni, hogy erősen megoszlanak a vélemények olyan kérdésekben is, hogy

három- avagy négylábú

székről kell-e hallgatni a zenét, mélyhűtőben kell-e tárolni a CD-ket, kellenek-e tüskék, spéci állványok minden műdarab alá, arról nem is szólva, hogy mi a helyzet a káros erőterekkel, a zavaró hangsugárzókkal, meg hogy egyáltalán jó-e, ha más bútor is van a zeneszobában, mint egy speciálisan háromlábú sámli. De nem szeretnénk azt a benyomást kelteni, hogy a high end-fanatikusok valamiféle csodabogarak, akiknek pusztán az efféle extremitásokban telik örömük: ők hangsúlyozottan a zenéhez keresnek berendezést, és az eredeti, torzítatlan muzsikába akarnak beleveszni, kerül, amibe kerül. Ha tudni akarjuk, mi a különbség a kommerciális és minden boltban kapható HIFI-tornyok és egy high end-szett között, úgy gyakorta azt a választ kapjuk, hogy az egyformán megszólaló szériatermékek legfeljebb néhány évre szólnak, s azután úgyis lecserélik őket a következő eresztésre, míg a high end évtizedekig szolgálhatja gazdáját, s ilyen hosszú ideig is megőrzi tiszta, egyedi hangzását. A high end titka a személyre szabottság és az állandó keresés. Csontos disztribútor szép megfogalmazása szerint "a high end inkább a szedatív típusú drogok hatásával analóg, míg a házimozi (home surrounding) hangzás inkább a pörgetőkre hajaz".

B. Z.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)