A késõ ókor változó szellemi világa címen futó nyári egyetem nyilvános elõadás-sorozatának csütörtöki darabja az elõadó méltatásával indul. Averil Cameron professzor - megtudhatjuk - nagy munkabírású, jeles tudós: tanít, kutat, könyveket ír, adminisztratív feladatokban is kiváló teljesítményt nyújt.
Ezután az oxfordi Keeble College igazgatója bemelegítésként Justinianus tevékenységét ismerteti. A középiskolai tanulmányainkból ismerõs figura a hatodik században volt keletrómai császár. Visszahódítja Észak-Afrikát a vandáloktól, így Afrika provincia székhelyével, Karthágóval együtt visszakerül keletrómai fennhatóság alá. A perzsáknak a Szasszanida Birodalom elleni akciója közepes sikerrel jár, elveszett birodalmi területeket csatol vissza ebben a küzdelemben. Itáliát visszafoglalja a gótoktól, harcol az avarok és a hunok ellen is. Justinianus az utolsó nagy római császár, fáradhatatlanul munkálkodik a birodalom újraélesztésén. Hosszú uralkodása a birodalmon belül a nyugalom korszaka. Gyõzedelmes hadjáratai mellett az építészet is kedves hobbija, nevét többek közt a Hagia Sophia felépítése kapcsán szokás ismerni. ' kodifikáltatja a római jogot, és elrendeli tankönyvszerû összefoglalását is. Mi is
nagyon unatkozunk
Az athéni Akadémia bezárásáról szóló fejtegetés kicsit feldobja hangulatunkat, élvezettel képzeljük el, ahogy kiseprûzik a sok filoszt. A pogány könyvek elpusztításáról és a pogány rítusok elleni küzdelemrõl sajnos csak röviden értesülünk, de megtudjuk, hogy a császár maga is írt teológiai értekezéseket, valamint õ hívta össze az 553-as V. konstantinápolyi egyetemes zsinatot. És mégis, a pátriárka által elítélve, nem ortodoxként halt meg.
A késõ antik és bizánci történelem jeles szakértõje a császár munkásságát kimerítvén a kor ismertetésére tér át. Mint kiderül, a birodalom - elsõsorban a Közel-Kelet - hihetetlenül magas városi kultúrájának záró periódusánál járunk. Az elõadó igencsak izgalmasnak találja a 6. századot, lévén, hogy a római késõ antik tradíció és a bizánci kultúra találkozott épp. Ilyen kulturális ínyencfalatok közepette vajon miért kezdünk kókadozni? Legközelebb a demokratizáció szóra eszmélünk - végre egy kellemesen ismerõs fogalom. Az elõadó felteszi a kérdést: vajon a késõ ókori kultúra a magasan képzett rétegeknek szólt-e, vagy elérhetõ volt a tömegek számára is? A válasz valószínûleg az elõbbit sugallja, majd felbukkan bizonyos Michael Roberts neve, aki állítólag amellett érvel, hogy a kor ízlése a fragmentáció felé tendált. A kontextualizáció kifejezésre újra felkapjuk a fejünket, végre az irodalomról is szó esik. Kiderül: a probléma az, hogy nagyon retorikus, bonyolult, barokkos szövegek születtek akkoriban, rengeteg teológiával fûszerezve, s ezeket a modern kor embere nemigen érti. A fõ kérdés pedig, hogy akkor milyen módszerrel elemezzük ezeket a szövevényes, sok tekintetben rejtélyes, komplex írásmûveket. Cameron professzor elmondása szerint korábban a mûfaji sajátosságok elvét alkalmazta kutatásaiban, ma ehelyett inkább a korra jellemzõ speciális mentalitás és nyelv elvét használná.
Az elõadó roppant szimpatikus, avatatlan szemlélõ is érzékeli: baromira otthon van a témájában. A maga száraz és akadémikus módján még élvezni is látszik, amit csinál. Akárhogy is: felvillanyozódunk, amikor negyven perc után közli: ez egy rövid elõadás lesz, s hamarosan befejezi mondandóját. Annál is inkább, mert ekkor már teljesen képtelenek vagyunk koncentrálni.
Feladtuk
Az elõadás végére sem érezzük a kor hangulatát, hogy hol a kérdésfeltevés, és miért fontos ez az egész? Nem áll össze a kép. Hiteles szakértõ forrásunk szerint egyébként az elõadás teljesen korrekt volt, csak némiképp ezoterikus, így a beavatatlan fül nem tudta értékelni. Valóban nem, bár megjegyzendõ, hogy a kurzus célközönsége elvileg hasonló hallószervvel rendelkezett volna. A bezsúfolódott közép- és ókortudós-palánták közt körülnézve elvétve bár, de láttunk lelkes, érdeklõdõ arcokat is.
- andróczy -
CEU, Nádor u. 9., mûemlék épület, Gellner elõadóterem, július 22., 17.30-18.30
