Artúr, a szomszédunk fekete kandúrja zavarában egyszerre nyávogott és dorombolt, a festéket többre se méltatta, mint a kutyaszart, aztán mivel mégis belenyomtuk a mancsát a piros temperába, a végén megunta a dolgot, és összehányta magát. Szegényben sikerült fél óra alatt életre szóló komplexusokat kialakítani a tudománnyal és a művészettel szemben, barbár hozzáállásunknak köszönhetően immár örökké a macskatársadalom lecsúszott, deviáns, analfabéta rétegéhez fog tartozni. Mint később megtanulhattuk, egy macska rávezetése a festésre nagy türelmet és szaktudást igénylő, összetett, hosszadalmas folyamat, melyet az esetek többségében nem is koronáz siker.
Nem véletlen, hogy a macskafestészetet patronáló mozgalom éppen Új-Zélandról indult útjára, ahol az embereknek amúgy sincs jobb dolguk, és ahol nem kerül félhavi fizetésbe az állat által összemaszatolt falfelületek újrameszeltetése (egyébként megtérülő befektetés: a bizonyítottan macskák által festett képek manapság akár 15 ezer dollárt is érhetnek a műkincspiacon). Egy ottani festő, Heather Busch és kritikus társa, Burton Silver tollából született az azóta nemzetközi sikert aratott könyv, a Why Cats Paint (kb. A macskafestészetről, Weidenfeld and Nicolson, London, 1994), mely egy történeti áttekintés és egy többé-kevésbé tudományos magyarázat után 12 nagy állat munkáin keresztül mutatja be a kortárs macskaművészet különféle ágait. Elsősorban a festészeten van a hangsúly, azonban kitérnek a hétköznapibb, kevésbé látványos művészi megnyilvánulásokra is (ti. bútorkárpit-kaparás, domborművek a homokostálban, gombolyag-installációk stb.). Logikus: ha a macskák egyik tevékenységi köréről, a területjelölésről bebizonyosodik, hogy lehetnek esztétikai vonatkozásai is, miért ne terjeszthetnénk ki ezt a látásmódot a többire?
Macskák különben valószínűleg már akkor is fákra mázolták a sarat, amikor a mi őseink még azon morfondíroztak, jobb-e a két láb, mint a négy. Művészetük kiteljesedéséhez azonban szükségük volt az ember segítségére. Néhány - egyiptomi sírokban és korabeli pergameneken talált - foltról nemrég bizonyosodott be, hogy nem az írnok döntötte fel a tintatartót, hanem megkezdett macskafestményekről van szó, melyeket az egyiptomiak nem engedtek befejezni, megelégedtek egy puszta aláírással is.
Az egyiptomiak után hosszú évszázadokra megszűntek a macskaművészet intézményes keretei. Elvétve találkoztunk ugyan festő macskákkal a középkori legendákban, boszorkányok társaságában, tarokk-kártyákon, vásári jövendőmondóknál; sőt a tizenkilencedik században még úri szalonokban is dívott a párnákon hagyott lisztes macskalábnyomokból való jóslás.
A korszerű propaganda eszközeivel élve a szerzőpáros az Interneten is indított egy honlapot a macskaművészet népszerűsítésére a Museum of Non-primate Art (Nem Főemlős Művészet Múzeuma) szerverén. A legfrissebb műalkotások mellett egy sor hasznos dokumentum található itt, melyekből ízelítőként mellékelve idézzük a macskafestészet kapcsán leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszokat.
- tag -
(A témával kapcsolatban a Magyar Műhely legutóbbi, 103. számában is megjelent egy mélyreható elemzés Kortárs macskaművészet és avantgárd címmel.)
Honnan tudhatom, hogy a macskám tud festeni?
A legjobb mód macskánk művészi képességeinek felmérésére, ha bizonyos helyzetekben megfigyeljük viselkedését. Például szokott-e a homokostál előtt ülni, nézegetve a benne hagyott nyomokat? Ezek a nyomok hajlítottak vagy esztétikusak-e valamilyen szempontból? Szokott-e jeleket hagyni a falakon a mancsán megragadt finom homokkal? Szokta-e egy adott helyen kaparni a bútorokat, mintha egy folyamatban lévő műalkotáson dolgozna? Vigyáz-e rá, hogyan rendezi el vagy mutatja be a zsákmányait vagy azok részeit? Szeret-e játszani a kiszáradt macskaétellel, és alakzatokba rendezi-e azt? Szeret-e tévét nézni, felismer-e más állatokat a kétdimenziós képernyőn? Ha macskaétel fényképét mutatjuk neki egy hirdetésből, megszaglássza-e? Szokott-e macskánk területi jelzéseket tenni a fákra? Ha megjelöljük a fákat vagy bútorokat ott, ahol a macskánk is szokta, mutat-e érdeklődést? Ha mind a tíz kérdésre igennel válaszoltunk, akkor könnyen lehet, hogy a macskánk festene is. Minél kevesebb a pozitív válasz, annál kevésbé valószínű. Számoljunk minden "igen"-ért 10 százalékot. Például négy "igennél" 40 százalék az esélye annak, hogy a macskánk fest.
Hajlamosabbak-e egyes macskafajták a festésre, mint mások?
A birmanokat és a hozzájuk hasonló macskákat nem zavarja, ha nedves lesz a mancsuk, ezért nagyobb valószínűséggel bírhatók rá a festésre, mint más fajták. Ettől eltekintve egyetlen fajta sem tűnik "művészibbnek" a többinél.
Minden macska fest?
A házimacskák csak nagyon kis százalékáról ismeretes, hogy festenek. Míg amerikai adatok szerint a házimacskák hatvan százaléka jelöli a területét a fákon, bútorokon és egyéb tárgyakon elhelyezett karmolásokkal, talán 0,001 százalékuk vesz festéket is a mancsára, hogy aztán rákenje egy felületre. Mivel azonban a Why Cats Paint könyv nemzetközi sikerének köszönhetően, valamint a világszerte alakuló macskaművészeti egyesületek hatására újabban növekszik az érdeklődés a macskaesztétika iránt, várható, hogy egyre több gazdi fogja festésre ösztönözni a macskáját, és az elkövetkező pár évben drámaian megugrik a ténylegesen festő és kiállító macskák száma.
Hogyan ösztönözhetem a macskámat festésre?
Ha úgy gondoljuk, macskánknak van művészi érzéke, több dologgal lehet ösztönözni a festésre. A leghatásosabb módszer, ha hagyunk egy csészényi nem mérgező, szagosított akrilfestéket (szobahőmérsékletűt) a négyszögletes toaletthelyei vagy a homokostálja mellett egy olyan sima táblával együtt, amelyen jól fog a festék. A macskák általában úgy jelölik meg a területüket szagjelzésekkel, hogy ürüléküket stratégiai helyen hagyják, vagy szétspriccelik a vizeletüket oly módon, hogy az egyedi szag figyelmeztetésül szolgáljon más macskáknak. Gyakran használják a mellső lábukat arra, hogy az előzetesen a vizeletükkel átitatott földet (vagy homokot) kaparják, majd a szagos földet felkenjék egy fatörzsre vagy egy fára. Ily módon magasabbra kerül a szagforrás, és messzebbről érződik a jelzés. Mivel az akrilfestékben található ammónia szaga nagyon hasonlít a macskavizeletére, ugyanúgy fognak területet jelölni vele, mint a földdel. Nyilvánvaló, ha valahogy a macska saját vizeletéből tudunk egy keveset a festékhez keverni, még valószínűbb, hogy a macska használni fogja. Egy idő után észre fogja venni, hogy a szagos festékkel készült egyedi vizuális jelzéseknek éppoly kifejező erejük van, mint magának a szagnak. Így a jelek válnak a macska aláírásává, és amint elkezdi manipulálni őket, hogy finomítsa az aláírást (megkülönböztethetőbbé téve a többi macska jelzéseitől), végrehajtja első esztétikailag motivált gesztusát.
