Bár egyelőre semmilyen határozott bizonyíték nem áll rendelkezésünkre (eltekintve természetesen néhány hitelt érdemlő tanú, így Pataky Attila rendszeres beszámolóitól), a többségünk mégsem képes feldolgozni azt az élményt, hogy esetleg egyedül vagyunk a kozmoszban – olyan civilizációként, mely van annyira önhitt, hogy magát már intelligensnek tartsa –, s itt máris eljutottunk a definíció csapdájába. Egyelőre az is kérdéses, hogy ha létezne is egy olyan távoli, magasan fejlett civilizáció, mely megfelel saját kényes ízlésünknek (definíciónknak), képesek lennénk-e észrevenni, észlelni és megfelelőképpen értelmezni a jeleit.
Hiába fülel
Mindenesetre egy friss kutatási eredmény, melyet a phys.org tudományos portál ismertetett, nem a reménykedők táborába öntött lelket. Kutatók egy csoportja a NASA WISE nevű, Föld körül keringő űrobszervatóriumának adatait és megfigyeléseit elemezte, s eközben vagy százezer (!) távoli galaxis adatait futtatták át számítógépeiken, valamiféle magasan fejlett civilizáció nyomait kutatva, mindhiába. Az asztrofizikusok koncepciója módfelett egyszerű: ha egy magasan fejlett civilizáció eljutott a fejlődésének azon fokára, hogy hasznosítani képes galaxisának energiaforrásait, akkor az érzékelhető jeleket fog kibocsátani az infravörös tartományban, pont ott, ahol a WISE érzékeli az űr mélyéből érkező elektromágneses impulzusokat. Az elv egyáltalán nem új: először 1960 körül feltételezte Freeman Dyson elméleti fizikus, hogy a fejlődésükben messze a földi kolóniánk előtt járó civilizációk galaxisszintű kozmikus jelei igenis jól detektálhatók a speciálisan közepes frekvenciájú infravörös tartományban. Nem véletlenül: ha feltesszük, hogy egy miénknél fejlettebb civilizáció képes igába fogni saját galaxisának csillagenergiáját, akkor azzal működteti szuperszámítógépeit, űrhajóit, kommunikációs eszközeit és megannyi minden mást, amit antropomorf képzeletünk elképzelni sem képes. Akkor viszont ennek az energiának egy jelentős része hővé (azaz infravörös sugárzássá) alakulva szétterjed a kozmoszban, s idővel nagy távolságokból is érzékelhető. A tudósok egyszerű párhuzamot vázoltak fel: ha bekapcsoljuk a számítógépünket vagy egy tetszőleges háztartási eszközt, az hőt bocsát ki, így egy fejlett civilizáció alig felfogható léptékű eszközei ennél valószínűleg nagyságrendekkel nagyobb energiájú sugárzással lepik meg közeli-távoli kozmikus környezetüket.
Kár, hogy a WISE orbitális pályára állítása előtt nem volt eszköz, melyet használni tudtunk volna a teória verifikálására: tiszta szerencse, hogy ezt végül (egészen más, leginkább asztrofizikai célokból) munkára foghatták. Jason T. Wright, a Penn állami egyetem hangzatos nevű Exobolygók és a Lakható Világok Központja asztrofizikusának és kollégáinak (mindenekelőtt Jessica Maldonadónak és Roger Griffithnek) kutatási programja már a nevében is ígéretes: „idegen technológiától származó pislákoló hő” (angol rövidítéssel G-HAT). Az első beszámolójuk, mely most jelent meg az Astrophysical Journal különszámában, egyáltalán nem érdektelen, bár relevanciája korántsem biztos, hogy az eredeti céloknak megfelelő felfedezésekből származik. A WISE összes észleléseinek száma megdöbbentően nagy, mintegy 100 millió. Ezt kellett először is szűrni, és kiválasztani közülük a legígéretesebb jelölteket. Ekkor már csak minden ezredik akadt fenn a rostán, olyan távoli galaxisoknak megfeleltethető objektumok, sugárzási források, amelyek túl sok közepes infravörös sugárzást bocsátanak ki. Tovább szűkítve a kört a kutatók végül 50 olyan galaxisra leltek, amelyek közepes infravörös sugárzása szokatlanul erősnek bizonyult. Ez természetesen nem bizonyít semmit, a tudósoknak kell eldönteniük, hogy ez a szokatlanul szorgalmas sugárzási produkció valamilyen természetes, csillagászati okra vezethető vissza, vagy a háttérben azt kell sejtenünk, hogy távoli idegenek forralnak valamit (ez esetben szinte szó szerint). Tudományos szempontból persze a kutatók biztosra mentek: bármit is találnak, még ha az „csupán” egy eddig kellőképpen fel nem tárt csillagászati, asztrofizikai jelenség vagy törvényszerűség, az akkor is kisebbfajta szenzációnak számíthat. S még inkább annak tekinthető a kutatás végső konklúziója, mely szerint a végigpásztázott 100 ezer távoli galaxis egyike sem rejt olyan, magasan fejlett civilizációt, mely kellőképpen belakta környezetét ahhoz, hogy a galaxis csillagfényének és energiájának zömét a saját céljaira használja. Mindez már csak azért is érdekes, mivel sok-sok milliárd éves csillagrendszerekről van szó, azaz elméletileg bőségesen elég idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy kialakuljon a környezetükben egy idegen civilizáció (akár a miénknél jóval előbb). Ezek után két dolgot állíthatunk: vagy nincsenek távoli fejlett civilizációk, vagy ha vannak is, nem használnak elégséges energiát ahhoz, hogy ily módon detektálhassuk őket. Persze, ha egy távoli társcivilizáció a mi Tejútrendszerünket fürkészné, talán a mi távoli pislákolásunkat sem detektálhatná, hiszen tudjuk: nemhogy galaxisunk, de egy szem vezérlő csillagunk energiáját is milyen gyalázatos hatásfokkal hasznosítjuk. Ám hogy a kutatás minden, csak nem kudarc, azt jól mutatja, hogy a gyanúsként kiválasztott, rendkívül érdekes galaxisok között jó néhány olyan akadt, amelyeknek sajátosságait rajtuk kívül korábban még senki sem tanulmányozta. A kutatók okfejtése is figyelmet érdemel: ha egy extrém jelenség után kutatunk a legmodernebb, legérzékenyebb technológiával, akkor fel kell készülnünk váratlan eredményekre, még akkor is, ha nem éppen azt mutatja, ami után kutattunk. Érdekes, de a mintegy mellékesen felfedezett, további analízisre szoruló, ám alighanem szinte biztosan természetes asztronómiai hátterű objektumok között nem is csak távoli galaxisok tartozékait találjuk. A kutatás egyik leghangzatosabb felfedezése itt pislákol szomszédunkban, a saját Tejútrendszerünkben. A Mérleg csillagkép irányában található, viszonylag közeli 48 Librae nevű csillag mellett leltek rá egy fénylő, talán csillagközi porból álló gázködre, továbbá egy olyan halmazra, mely tökéletesen sötétnek mutatkozik a látható tartományban pásztázó távcsövek számára, ám fényesen ragyog a WISE által leképezett, infravörös spektrumú égboltkivágaton. A halmazt valószínűleg nagyon fiatal csillagok alkothatják, amelyeket olyan molekuláris burok vesz körül, hogy a látható fényt nem is engedi át. A kutatók állítják: minél figyelmesebben vizsgáljuk e távoli csillagrendszerek természetes fényeit (az elektromágneses spektrum különböző tartományait figyelembe véve), annál inkább javul saját érzékenységünk, amivel a finom, esetleg már nem természetes háttérzajokat is képesek leszünk kiszűrni, így alacsonyabb szinten is érzékelni egy idegen technológia önkéntelen jeleit.
Most nem ejtettünk semmit
Amúgy az elmúlt hét már irányában is lelohasztotta az idegen civilizációk gyors észleléséhez fűzött vérmesebb reményeket. Kutatók egy csoportja szintén kitartóan tanulmányozta azokat a gyors (mindössze milliszekundumos hosszúságú) rádiókitöréseket, melyek az égbolt távoli pontjairól érkeznek, s melyekhez szabályos (az egész számokhoz köthető) matematikai mintázatokat próbáltak rendelni. Már csak a legmerészebbek fűzték hozzá mindehhez, hogy az extragalaktikus mikrohullámú kitörések netalán valamiféle mesterséges és persze nem emberi eredettel bírnak. Az űrből mikrohullámon kommunikáló (esetleg rögtön mobiltelefonáló) idegenek teóriája azonban szörnyű sebet kapott. John Learned, a Hawaii Egyetem részecskefizikusa, aki elsők között adott hírt a gyors rádiókitörésekről, most egy friss tanulmányban azt állítja, ezek a gyors mikrohullámú kitörések nemhogy nem egy távoli, fejlett intelligencia elhaló üzenetei, de jelentős részben még csak nem is kozmikus, hanem nagyon is földi eredetűek. A hawaii tudósok 11 efféle gyors kitörést (FRB) tanulmányoztak. Ennek alapján úgy vélik, hogy egy kivételével valamennyit ugyanazon ausztrál rádióteleszkóp (az Új-Dél-Walesben található Parkes obszervatórium) által sikerült detektálni, ám egyik rádiójel sem ismétlődött meg ugyanabból az irányból, ami erősen valószínűtlenné teszi, hogy azonos forrásból származnának. Miután Learned és társai kizártak számos természetes forrást (például összeomló neutroncsillagokat vagy nagy energiájú szupernóvákat, esetleg egzotikus pulzárokat), úgy találták, hogy a rádiókitörések valószínűleg egy kormányzati radarral vagy műholddal való interferencia eredményeképpen születnek, s arról is szó lehet, hogy katonai célból kibocsátott radarhullámok verődtek vissza a Holdról. Learned elismerte, hogy az első híradásokból származó szenzáció ösztönözte őket a rádiójelek gyors analízisére. A jelek földön kívüli eredetének éppen a koordinált világidő (UTC – azaz a csillagászok által használt időzóna) egész másodpercével való összekapcsoltsága tett be, ugyanis a távoli intelligens idegenek aligha a mi időmértékünk szerint mérnek, hacsak nem laknak itt, a szomszédságunkban, de akkor meg mi értelme őket a távolban keresni. Az már csak ráadás, hogy egy másik tudóscsoport a maguk friss tanulmányában szintén földi okokkal magyarázza a (J. L. Borges Képzelt lények című könyvének egyik kimérája nyomán) perytonnak nevezett, gyors, de biztosan földi eredetű rádióvillanások eredetét. Csupán annyi kell, hogy megfelelő szögben és túl hamar nyissák fel egy még ki nem kapcsolt, magnetronnal működő mikrohullámú sütő ajtaját, és a teleszkóp ezzel éppen megfelelő szöget zárjon be, hiszen az interferencia csodákra képes. Ennek ellenére úgy vélik, hogy az úgynevezett Lorimer-kitörés, amit 2001. augusztus 24-én detektáltak, nem magyarázható ezekkel az okokkal, a sok villanás között ugyanis volt egy (kódnevén: FRB 010724), ami kozmikus eredetűnek látszik, még ha nem is intelligens. Ha mégis az, akkor elfelejtett bemutatkozni.
