"Hülyéskedni tilos"

  • Valuska László
  • 2005. július 28.

Tudomány

Murainé Szakáts Ildikó, az Állami Artistaképző Intézet igazgatója

Pedellus: Hogyan lesz valakiből akrobatatanár?

Murainé Szakáts Ildikó: Tornászként kezdtem, mint oly sokan a szakmában: egyszerűen beleszerettem a cirkuszba, amikor láttam a Salto mortale című filmet. Szép emlékeim vannak az Artistaképzőben eltöltött diákévekről - sajnáltam is, hogy a középiskola utolsó két évét kihagytam, mert tizenhat évesen már külföldön dolgoztam. Először Párizsban léptem fel, majd Mongóliában, Németországban és a Szovjetunióban, mely utóbbi egy artistánál sem maradhatott ki az idő tájt. Nyolc évig voltam a pályán mint talajakrobata, és ezalatt rövid ideig egyensúlyozóprodukcióm is volt. Közben elvégeztem a tanárképzőt; 1984-ben jöttem vissza tanítani, aztán még két évig párhuzamosan tanítottam és léptem fel. '89-ben választottak meg igazgatónak.

P: Az önök munkája bizonyára folytonos veszéllyel, állandó koncentrációval jár. Melyik a legizgalmasabb része?

MSZI: A készülődést lehet élvezni a leginkább, a műsor felépítését, bár az is rendkívül érdekes, hogyan alakul a produkció a fellépések során. A nyűglődős szakaszt senki sem szereti, amikor még nem megy a gyakorlat, és emiatt további erősítő vagy nyújtó edzésekre van szükség. Az már öröm, amikor sikerül betanulni az új elemet. A produkció bepróbálásakor az egész társulat összejön, aminek különleges hangulata van. De a próbák egy idő után nem olyan izgalmasak: sokszor nehezen kel fel az ember, fáj mindene, mégis menni kell. Szerintem nálunk kevesebb sérülés van, mint egy átlagos iskolában. A mi tanulóink jellemzően a gimnáziumi órák között szoktak lesérülni, amikor rohangálnak a folyosón, vagy leesnek a lépcsőn, mert hülyéskednek. Nálunk hülyéskedni tilos, illetve csak tanári felügyelettel lehet, mivel nagyon veszélyes a szakma, és a balesetvédelem elsődleges szempont.

P: Meddig tart egy artista pályája?

MSZI: Általában 20-25 évig, mint a táncosoké, csak nálunk zsánerenként változik. Egy egyensúlyozó vagy zsonglőr sokkal tovább tud dolgozni, mint a nagyobb fizikai igénybevétellel járó munkát végző légtornász vagy akrobata. Náluk jóval hamarabb eljöhet a visszavonulás ideje. A legmegterhelőbb poszt a fogó- és tartóembereké, ez gyakorlatilag a bányász munkájával egyenértékű. Az egyensúlyozók között még hatvan-hetven évesen is van kolléga, aki dolgozik, és teheti, mert jó karban van, és jó a megjelenése. Van olyan házaspár, aki az első évfolyammal végzett még 1957-ben, és a mai napig aktív.

P: Hogy áll az Artistaképző a nemzetközi piacon?

MSZI: Büszkén mondhatom, hogy a képzésünk világviszonylatban nagyon előkelő helyen áll. Pedig ezen a piacon aztán tényleg nagyon magasak a szakmai elvárások. A kínaiak a cirkuszszakma élvonalában is külön kategóriának számítanak, mert az ő számukra a cirkusz önálló kultúrkör, a színpadi művészet fontos része, és több mint kétezer éves hagyománya van. Az orosz hegemónia még mindig él, bár egyre nehezebben tudják tartani a régi színvonalat. A magyarok rögtön a harmadik, negyedik helyen állnak, mégpedig nemcsak a szakmai tudásuk, hanem sokoldalúságuk és megbízhatóságuk miatt is. Ha leszerződnek nyolc hónapra, akkor azt végig is dolgozzák, ami nem mindenhol jellemző.

P: Mi motivál egy gyereket abban, hogy artistának tanuljon?

MSZI: A növendékek nagy részét az vonzza, hogy megmutathatják átlag feletti képességeiket. Komoly sikerélményt jelenthet a fizikai fejlődés, és nagyon csábítóak a külföldi lehetőségek is. A gyerekek jó adottságokkal, de - ha az utóbbi évfolyamokat nézzük - egyre gyengébb fizikai állapotban kerülnek ide. Pedig elég, ha az öt alapadottságból (egyensúly, erő, hajlékonyság, állóképesség, ügyesség) az egyikben jó a felvételiző, nem elvárás, hogy univerzális legyen, olyan talán nincs is. Ha azt az egy adottságát tudjuk ápolni és gondozni, akkor lehet belőle sikeres akrobata, de ez már a mi felelősségünk. Itt meg kell jegyeznem, hogy rendkívül fontos a szülői háttér: nagyon nehéz az artistaképzéssel párhuzamosan a normál iskolai követelményeket is teljesíteni.

P: Hogyan épül fel a képzés?

MSZI: Az ötödiktől a nyolcadik osztályos korig általános alapozó képzést nyújtunk, amely során minden területtel megismerkednek a gyerekek, vagyis a zsonglőrködés, az akrobatika, a légtornászat alapjaival. Közben egyensúlyozást, pantomimet, majd színészmesterséget tanulnak, sőt klasszikus balettet is. A nyolcadik év végére kiderül, hogy ki miben erős, és elkezdődik a szakosodás. Általában több szakot is kipróbálnak, a kilencedik egy kísérletező év, amikor a diák esetleg két-három szakirányba is belekóstol. A tizedik elejére kialakul, melyik az az egy-két terület, amelyet intenzívebben érdemes tanulnia. Emellett továbbképzik magukat azokon a területeken is, amelyeket nem főszakként tanulnak. Az akrobata például zsonglőrködni jár, hogy ne felejtse el a korábban próbáltakat, mert sokszor igény van rá a cirkuszban, hogy "csak úgy" bemenjen három labdával zsonglőrködni, és az nem baj, ha ez a készség is a kezében marad. A tizenkettedik végén van a középfokú szakmai vizsga. Ezt azoknak is nálunk kötelező letenni, akik például családi cirkuszvállalkozások neveltjei, nem jártak intézetünkbe. Ezután lehet beiratkozni az egyéves emelt szintű artistaművész-képzésre. Ekkorra már minden diákunknak kialakul az indulásához szükséges produkciója. Persze, ha a Las Vegas-i Cirque du Soleil elviszi a tanulót, akkor ők készítik el neki a produkciót, mert nekik "csak" az artista tudása kell. 'k jelentik ma a szakma csúcsát; egyébként a tornászvilágbajnok Supola Zoltán is itt lép fel, nekünk pedig már a negyedik diákunk szerződött el ide.

P: Ha elvégezték az iskolát, milyen munkalehetőséget kaphatnak?

MSZI: Egy jól képzett és jól felszerelt artistának mindig akad munkalehetőség - szerencsére van kereslet. Általában külföldre mennek, mivel a kisebb hazai cirkuszok most kezdenek talpra állni a rendszerváltást követő gazdasági sokkból, ezért eddig a bizonytalan anyagi helyzet miatt nem is nagyon engedtük oda növendékeinket. Igen, kötelességünk utánuk nyúlni, mert az iskola érdeke is, hogy folyamatosan kövessük a pályájukat és segítsünk nekik, különben nem tudnánk megőrizni a színvonalat. Egy artistának semmi más nem áll rendelkezésre, csak az, amit az iskolától kapott. Nagyon sokat követelünk a hozzánk jelentkezőktől - nem véletlen, hogy a tanulók nyolcvan százaléka lemorzsolódik a kilencedik végére, tekintélyes részük már az első két évben. Jelenleg 80-90 tanulónk van, a felsőbb évfolyamokban már nagyon kevesen. De aki végigcsinálja, azt segítjük szerződéshez jutni.

P: Hogyan fedezik fel a fiatal artistát a külföldi cirkuszok?

MSZI: Ennek több útja van. Egyfelől tizenhat éves koruktól kezdve mi is delegáljuk őket különböző ifjúsági fesztiválokra, és a cirkuszfesztiválokon is rendszeresen tartunk bemutatót, itthon és külföldön is. Ezenkívül minden évben jönnek megfigyelők a legnagyobb cirkuszoktól, például a Cirque du Soleil-től vagy a Ringling Cirkusztól, amely a földkerekség legnagyobb show-jaként hirdeti magát, s a klasszikus nagy amerikai cirkusz utóda. Ez egy nemzetközi szakma, ezt nem szabad elfelejteni.

P: Hogyan képes az intézetük lépést tartani a cirkuszművészetben végbemenő változásokkal?

MSZI: Igyekszünk gyorsan reagálni. Tíz éve még úgy működött az oktatás, hogy a tanárok megmondták a diáknak, mi az a szak, amit tanulnia kell. Az élet úgy hozta, hogy előtérbe került a színészet, a tánc, a pantomim, a sokoldalúság igénye; a Soleil-nek például nagy szerepe volt a kortárs cirkuszművészet átformálásában, amelyben sokkal több a színházi elem. De általánosságban igaz, hogy egy artista egyedül áll a világban, meghatározott időszakokra szerződik, ezért nincs mögötte olyan szakapparátus, mint egy színtársulat tagjai mögött. Neki el kell tudnia mondani, milyen fény- és hangtechnika szükséges a produkciójához. Már nem lehet azt megcsinálni, hogy kitalálok egy spanyolos koreográfiát megfelelő zenével, és azzal húsz évig járom a világot. Minden év végi vizsgán újabb és újabb feladatokat adunk a tanulóknak, komolyan bevonjuk őket a produkciók tervezésébe, megvalósításába. Manapság sokkal több teret kap az egyéni kreativitás.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."