Letolt gatyával állok az öltönybolt próbafülkéjében, mikor megcsörren a telefon a fogason lévő kabátban. "Anikó vagyok a Legyen ön is Milliomos! vetélkedőből, örömmel értesítem, hogy számítógépünk kisorsolta önt. Volna pár perce néhány kérdést megválaszolni?" - kérdi a kedves női hang.
Három éve próbálkozom, most mégis váratlanul ér a hívás, fél lábon ugrálva kérem, ha lehet, hívjon vissza fél óra múlva. Megveszem az első öltönyt, rohanok egy nyugalmas helyre (aztán még kétszer megyek vissza a nadrág hosszát korrigáltatni). 50 perc elmúltával nem bírom tovább: visszahívom a kijelzett számot, itt vagyok, jelentem, mire kíváncsiak? Kiderül, hogy egy számot kell megsaccolni, a számítógép kiválasztotta száz emberből a legjobban tippelő tíz kerülhet műsorba. Nekem az a kérdés jut, tavaly vajon hány forintot költöttünk mi, magyarok ötös lottóra. Lázasan gondolkodom, majd kibököm: "30 milliárdot, miért, mások mennyit mondtak?" Nem kapok választ. Néhány kérdés általános jellemzőimről, majd az ígéret: ha a jól tippelők közé kerülnék, jelentkeznek, és egy alaposabb kérdőívet is kitöltetnek, aminek az a célja, hogy Vágó István úr oldottan cseveghessen velem, ha sor kerülne rá.
Puff neki! Az ötös lottó adatai csak tavalyelőttről vannak meg, az 56 milliárd volt, utólag megkérdezett barátaim többsége még kevesebbet tippel, mint én.
Tíz nap múlva ismét hívnak: sikerült! Felvétel ekkor és ekkor, segítőnek öt belföldi vonalas számot adhatok meg, néhány szó a felvétel technikai körülményeiről.
A következő két hétben
precízen eltervezem,
miképp is alakul majd a játék menete. Először is: megfelelően választok ruhát, a nagyi kötötte kardigán és a mellény-fehér ing-nyakkendőtű szóba sem jöhet, kis hezitálás után a "keynote speaker az éves szakmai konferencián" lookot választom (laza szürke öltöny, színben harmonizáló sötétebb ing, nyakkendő nélkül) a "végzős közgazdászhallgató több jó állásajánlattal" helyett (farmer hosszú ujjú, felirat nélküli, kekiszínű pólóval). A bemutatkozásnál nem integetek, nem rázom az öklömet és nem mutogatok V betűt, mint egy idióta: tükör előtt hosszasan gyakorlom azt a kis csibészes mosolyt, mely egy alig észrevehető, decens biccentéssel kiegészítve rögtön mellém állítja majd a nézőket, a stúdióban és a tévékészülékeknél egyaránt. "Nézd csak, micsoda helyes fiatalember! - jegyzi majd meg számításaim szerint vagy kétszázezer ember -, kicsit azért fogyhatna." A "Lássuk a mai első sorkérdést!" elhangzása után fölényes magabiztossággal rakom sorba a labdarúgó-világbajnokságok gólkirályait a rúgott gólok száma szerint, a periódusos rendszer elemeit vagy híres Oscar-díjasokat első filmjeik időpontjai alapján.
Miután Vágó István rácsodálkozik közepesen rövid, ámde annál kalandosabb életem jelentősebb epizódjaira (pincérkedni két diplomával?, és hogy is volt az a világ körüli út?), számba veszi családtagjaimat (feleségemet és gyermekeimet, akik otthon izgulnak apuért), továbbá üdvözli a stúdióba velem tartó két barátomat (József és Károly merev derékkal, kissé megemelkedve 25 fokot jobbra fordul és a kamerába integet), kimondja a kötelezőt: "Kedves Baltazár úr, legyen Ön is milliomos!" "Legyek", válaszolom egyetértőn. Az első kérdés: "Hogyan hívják a kapatos embert más néven? A: stikkes, B: stoppos, C: spicces, D: bajor." (Ez nyilván valami RTL-es belterjes humor.) Sem ez, sem a következő négy nem okoz gondot. A műsor ezen szakaszában arra figyelek, hogy kimért és távolságtartó legyek, úgy teszek, mintha nem érteném a műsorvezető tréfáit (azért mosolygok rajtuk), és főképp nem kezdek olcsó szellemeskedésbe: "Mindegyik válasz nagyon szimpatikus! Maradjunk csak a jól bevált A-nál!" 200 ezertől 800 ezerig kicsit közvetlenebb hangra váltok, válaszaim megalapozottságát pár pontos és kikezdhetetlen háttér-információval bizonyítom, Vágó elbizonytalanítási kísérleteit pedig rafinált taktikával verem vissza: úgy teszek, mintha kapásból elfogadnám sugallatait és kósza ötleteit. (Én: Gondolja, Vágó úr, hogy mégsem Nelson halt meg győztesként a trafalgari csatában, hanem Francis Drake? Akkor jelöljük meg! ': Én nem mondtam ilyet! Én: De Vágó úr, a szavaiból azért ezt lehetett kihallani! ': Isten ments, hogy befolyásolni akarnám, csak jeleztem, hogy őt még nem zárta ki! Én: úgy emlékszem, mintha kizártam volna, de hiszek önnek, Vágó úr, bár most elbizonytalanít. Természetesen halálpontosan tudom, hogy Nelson a helyes válasz, meg is jelölöm, Vágó pedig legközelebb kétszer meggondolja, mibe vigyen bele.)
Hárommilliónál már magabiztosan
hátradőlök, könnyed vagyok és szellemes, már a kérdés megjelenésénél fölényesen mosolygok, pontosan megjelölöm, melyik országban található El-Alamein (Egyiptomban), első segítségemet ötmilliónál használom el: felezek, nem tudom, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt Hild József vagy Ybl Miklós tervezte-e, szerencsére Hild kiesik. Két nehezebb kérdés jön: "Ki nem volt az Ötök néven ismert zeneszerzői csoportosulás tagja? Rimszkij-Korszakov, Csajkovszkij, Muszorgszkij vagy Balakirev? Természetesen Csajkovszkij. "Melyik név nem jelöl egyúttal egy pezsgősüvegméretet is? Baltazár, Matuzsálem, Nabukodonozor, Hammurabi." A helyes válasz Hammurabi, ekkor már mindenki eksztázisban tapsol és nevet, hiszen a válaszok között az én nevem is elhangzik, itt vagyunk negyvenmilliónál, és még van két segítségem, másnap folytatjuk, játékosnak jelentkezni lehet az alábbi telefonszámon.
A folytatásban a feszültséget tapintani lehet, a stúdió közönsége és az ország egy emberként szorít értem, Vágó István is érzi, hogy történelmi pillanat közeleg. Amikor a kérdés feltűnik, könny szökik a szemembe, tekintetemet az égre emelem, majd izgalmamat alig leplezve, így szólok: szeretném felhasználni a maradék két segítségemet. Először kérem Vágó urat, hívja fel a testvéremet. "Baltazár Frigyeshez van szerencsém? Vágó István vagyok, és - kapaszkodjon meg - 38 és fél millió forint függ a következő harminc másodperctől!" "Ejha", mondja fivérem, én pedig így szólok: "Szervusz Frici, jól figyelj, mert csak 30 másodpercünk van: szóval menj el a Gundelbe, foglald le az Erzsébet királyné termet szombatra 120 főre, Kalla Kálmán séf úrnak mondd meg, készítsen egy szép menüsort millió vagy milliomos témára, legyen benne kaviár, libamáj és hatputtonyos Szepsy aszú, a zenekart pedig rezerváld kétszer másfél órára, fő téma a ">>Hogyha egyszer sok pénzem leszEzután a közönséghez fordulok: kedves közönség, kérem, jelöljék meg a B választ, B mint Baltazár, köszönöm szépen. A B bezöldül, négymillió ember tombol Magyarországon, régi haragosok békülnek ki, a munkateljesítmény 30 százalékkal nő, engem behívnak a Fábry-show-ba és a Heti hetesbe.
Szóval valahogy így fog történni - képzeltem el.
A hátralévő időben
igyekszem viszonylag kevés hiányosságomat pótolni (melyik királyunknak voltak ellenkirályai - III. Istvánnak, ki volt az első nem szovjet és nem amerikai űrhajós - a csehszlovák Vladimir Remek), éjjelente fölriadok, hány főtitkára volt idáig az ENSZ-nek, 7-nél tovább nem jutok, szerencsére ez a helyes válasz. Sokáig töröm a fejem, vajon mi lesz majd a negyvenmilliós kérdés. A legnagystílűbb az lenne: ki nyerte a magyarországi Big Brother 2-t? Ez volt a konkurens csatorna legnagyobb buktája, félidőben véget ért, a kutya nem emlékszik rá, a TV 2 végképp eltörölné még az emlékét is, ha van stílus és szellem az RTL-ben, erre kérdez rá. Utánanézek: Zsófi nyerte Lilla ellenében, tényleg negyvenmilliós. Mégsem tartom igazán valószínűnek, hogy elhangzik majd, a kérdés nyitva marad.
A stúdióban a próbajátékokon meggyőző vagyok, mindhármat tudom, az elsőt meg is nyerem, a többin a játékostársak gyorsaságát is tesztelem. Az éles játékot aztán annak rendje és módja szerint elizgulom, két betűt felcserélek, egy olyan egyetemista lány kerül játékba, aki bevallottan véletlenszerűen nyomogatta a gombokat két és fél másodperc alatt, ha jól válaszoltam volna, most biztos felrobbannék mérgemben.
Barátaim még megpróbálják menteni a menthetőt, a lány a közönséget kérdezi a babfajtákról, futó: 98 százalék, sétáló: 2 százalék, de ez már csak szánalmas utóvédharc. Persze az összes választ kapásból tudom, de mit sem ér: a játékidőnek ripsz-ropsz vége, a műsorvezető még jattol velünk is, szerencsétlen lúzerekkel, bár biztosan együttérzőbben mosolyogna, ha tudná, itt most összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a tét holmi negyvenmilliónál.
Ha megnyertem volna a főnyereményt, most visszategezhetném az anyósomat.
