Ha önök kíváncsiak arra, hol laknak a világ vezető nemtörődömjei, akik a világ egyik legveszélyesebb (a történelmi időkben már többször bizonyított) vulkánjának lejtőin, friss lávaömlések tetején bírják magukat jól érezni, akkor nem kell messzire tekinteni: a hely nem a harmadik világban, hanem otthonunk, az EU kellős közepén található.
A Vezúv kifejezetten békés, barátságos kis hegynek látszott egykoron, az augustusi boldog békeidőkben: a hagyomány szerint valaha vulkán volt, de már rég kialudt. Ennek megfelelően lejtőit sűrűn lakták és művelték a római pol-gárok - a vulkanikus talajok, s ezt honi példákból (Badacsony, Somló, Ság stb.) is jól tudjuk, egyenesen megművelésre termettek, különösen, ha szőlőről van szó. A gondok Kr. u. 62-ben kezdődtek, amikor erős földrengés rázta meg a Vezúv környékét - különösen a tájék legnagyobb és legszebb városa, Pompeji rongálódott meg súlyosan. Ám a lakók mit sem törődtek ezzel (dacára annak, hogy a rengések még tizenhat éven át folytatódtak) - kapcsolatot pedig nem bírtak felfedezni a "kialudt" Vezúv meg a rengések között -, az örökös gyanakvás amúgy is tönkreteszi az ember idegeit. A többit ismerjük: 79. augusztus 24-én gigantikus erővel kitört a Vezúv, s kétnapos működése alatt eltörölte a föld színéről Pompejit és sorstársát, Herculaneumot, s megölt több ezer embert. Ez a kitörés az emberi história első jól dokumentált vulkáni katasztrófája, hála az ifjabb Pliniusnak. Az ő leírásából a mai vulkanológus borzongva ismeri fel a szakirodalomban azóta gondosan felcímkézett erupciós eseményeket: az elrettentő hatású karfiol/gomba alakú ki-törési felhőt, a hamu- és horzsakőhullást, a gyilkos piroklasztitos árakat - ja, és a kötelező cunamit, mert az akkor sem hiányozhatott. A hálás tudományos közvélemény azóta ezt a fajta kitörési típust pliniusinak nevezi - nem mintha a Vezúv csak effélét lenne képes produkálni, de ez a boldogtalan ná-polyiaknak tökmindegy. Még egy a 79-esnél jóval kevésbé intenzív működés is emberéletek sokaságát követelheti.
Nyugalmi állapot
Tudjuk, a laikusok nehezen birkóznak meg a geológiai léptékek-kel és ritmusokkal - egy ezer éve csöndes vulkán még simán aktívnak számít, ahogy ezt számos tűzhányó nap mint nap bizonyítja is. A Vezúv eruptív históriája ráadásul nem is ilyen szegényes: az első historikus működés után még minden száz évben egyszer kitört, majd jött egy hatszáz éves röpke szünet, hogy az 1631-es újabb (bár a korábbinál kisebb energiájú) kitörés nyomán megint kábé annyian haljanak meg, mint Plinius idejében. A talján nép nem tanul, gondolhatjuk érzéketlenül (de hát nincs igazunk). Hiába tartott a következő (mostanáig utolsó) működési periódus egészen 1944-ig, ennek dacára sűrűn belakták a hegy környékét: a Vezúv idáig utolsó akciója alatt megint többtucatnyian haltak meg, pedig az a kitörés elődjeihez képest kutya füle sem volt (a helyi városi legenda szerint ez is csak azért történt, mert az angolszászok, direkt vagy véletlenül, bombákat szórtak a vulkán kráterébe, de hát ez alighanem teljes baromság). A mostani nyugalmi periódus már több mint hatvan éve tart, ami geológiai léptékkel mérve egy perc, fogalmunk sincs, mikor kezd el aktivizálódni a hegy. A közelmúlt nagy és pusztító kitörései (Pinatubo, Montserrat - két újabb "kialudt" vulkán) készületlenül érték még a vulkanológusokat is, szerencse, hogy az evakuáció nagyjából sikeres volt.
A lakosság Nápolyt is beleértve hat nagyobb településben tömörül mintegy a vulkán köré: ez a világ legsűrűbben lakott tűzhányója - még az indonézek, filippínók, guatemalaiak sem annyira hülyék, hogy nagy tömegben egy időzített bomba közvetlen közelségében válasszanak maguknak lakhelyet, pedig nekik is van belőle bőven. A Vezúv közvetlen vonzáskörzetében nem kevesebb mint 3 millió ember lakik - ennyit érinthetne poten-ciálisan egy újabb kitörés, közülük a legszerényebb becslés szerint is egymillióan érezhetnék a bőrükön egy működő tűzhányó hatását. (Szerencsére egy vulkán pusztítása általában nem szimmetrikusan körkörös - de azért vannak hangsúlyos kivételek.) Ha egy váratlan, közepes vagy annál nagyobb kitörés történne a Vezúvon, az a vulkanológusok becslése szerint 15 perc alatt 7 kilométeres sugarú körben pusztíthatna el mindent a vulkán körül (az érintett terület kiszámí-tásához nyugodtan használják az ernégyzetszer pi képletet). A mindenbe főleg az embert értsük bele, a tégla ti. valamivel tovább bír-ja a forró hamut, mint az arcunk. A geológusok a vulkán lehetséges pusztító hatásai közül számosat sorolnak fel - egyik sem túl kellemes. A hamuhullás ellen átmenetileg tán még menedéket nyújt mediterrán vityillónk, ám ha annál súlyosabb cuccok is hullanak az égből (például a horzsakő), akkor könnyen a fejünkre szakadhat a tető. S csak ezután jönnek az extrák: amikor a kitörési felhő egy része a tövétől kezdve elindul körkörösen, le a hegy oldalán, vagy amikor laza, de forró törmelék gördül le légkenéssel, lavinasebességgel a lejtőn - a piroklasztitos árak (folyamok, izzófelhők stb.) sok típusát katalogizálták már a tűzhányók hivatásszerű rajongói, s a Vezúv eddigi eruptív históriája során szinte valamennyit képes volt produkálni. A hurrikánszerű és -sebességű forró dzsuva elől nincs menekvés: jön és kész, meghaltál. A legkevésbé a direkt lávaömléstől kell félni - a Vezúvé rendkívül viszkózus, hamar elakad, igaz, utána meg feltorló-dik, esetleg leszakad, és indul egy újabb forró lavina.
40 vonat
Az olasz hatóságok utóbb persze készítettek evakuációs terveket is - különös tekintettel arra, hogy Nápoly nem egy lepattant halászfalu, hanem milliós nagyváros, fontos kulturális meg gazdasági centrum (erről most ne feltétlenül a camorra meg az italodiszkó jusson eszünkbe) -, de e tervek csak akkor kivitelezhetők, ha a vulkanológusok legalább húsz nappal a kitörés előtt jelzik a veszélyt, majd ezt követően hét nap alatt hatszázezer embert lehet evakuálni, pusztán azzal a negyven vonattal, amely naponta elhagyja Nápolyt. A fenti terv, talán ez is lejött önöknek, menthetetlenül naiv, mivel a vulkanológusok nem biztos, hogy ennyivel korábban meg tudnák mondani a kitörés időpontját, sőt az sem biztos, hogy hisznek nekik - ahogy az a filmekben lenni szokott. Ha pedig váratlanul beüt a baj, menthetetlenül kitör a pánik - egy zsúfolt nagyvárosból pedig rohadt nehéz elmenekülni, pláne, ha velünk tart valamennyi szomszédunk is. S végezetül egy záró megjegyzés: a vulkanológus nem olyan, mint a tűzoltó - ő nem azért dolgozik, hogy ne legyenek többé vulkánok (vagy ha egyszer kitörtek, akkor "eloltsuk" őket), csupán megismerni és megérteni szeretné őket. Tűzhányók mindig is lesznek, és eközben rendszeresen működni (pusztítani) fognak - függetlenül attól, hogy lakik-e ember a lábuknál vagy sem. A természet, ahogy azt egy klasszikus megfogalmazta, szenvtelenül nézi végig mindannyiunk pusztulását.
