Influenza márpedig létezik, amióta világ a világ - elsőként Hippokratész, minden orvosok atyja írta le i. e. 400 körül - maga a nagy doktor mindenekelőtt a szervezet saját gyógyító erejében és regenerációs képességében bízott, erre kellett volna mintegy rásegítenie az orvostudománynak. Az "influenza" kifejezés a XVI. századi Itáliából való - eredeti értelmében (hatás, befolyás) arra a hiedelemre utal, amely szerint az efféle járványok a kedvezőtlen csillagállás miatt következnének be. A kora újkori mágikus-asztrologikus világkép elemei a Gesunkenes Kulturgut ("lesüllyedő kultúrjavak") vitatott elmélete szerint még sokáig tovább élnek - manapság az asztrológiai világmagyarázat diribdarabkái az ezoterikus szakfolyóiratokból és az újságok horoszkóprovatából kúsznak vissza az olvasók tudatába. De az influenzával kapcsolatos későbbi keletű orvosi hiedelmek is elevenek - hányszor hallottuk anyánktól-nagyanyánktól, hogy meg ne fázzunk: s lám még néhány száz éve is biztosak voltak a doktorok abban, hogy az influenza a hideg hatásának tulajdonítható (ezért is ragadt rajta e kóron a mostanság is használt nevezet).
Mindeközben az influenzajárványok nem kímélték az emberiséget - más kérdés, hogy a korabeli szemtanúk, közöttük még a tanult orvosok sem mindig tudták megkülönböztetni az influenzát mondjuk a tífusztól vagy a diftériától (sőt néha még a bakteriális eredetű, szintén cseppfertőzéssel terjedő tüdőpestistől sem).
Ex oriente
Az első jól dokumentált, világméretű, szokás szerint Ázsiából kiinduló járvány 1580 körül pusztított - csak Rómában nyolcezren halhattak meg, számos spanyol várost pedig szabályszerűen kipucolt a betegség (aki nem halt meg, az elmenekült a fertőző gócból). Egyesek szerint az influenza eredetileg nem is humán betegség, s csak a középkor folyamán "ugrott át" (valószínűleg a disznóról) az emberre. Az orvostudomány fejlődésével mind többet ismerhettünk meg az influenza titkaiból - amint az orvosok jól el tudták különíteni egymástól a látszólag hasonló tüneteket produkáló betegségeket, egyből jól azonosíthatóvá váltak a világméretű járványok is, melyeket a helyi (országos) epidémiáktól megkülönböztethetően pandémiának neveznek. Ezek mechanizmusa kísértetiesen hasonló - valahol Ázsiában vagy még annál is keletebbre létrejön egy mutáció a víruson belül (kurrens kutatások szerint már az is elég, ha az influenzavírus tíz génjéből egyben fellép egy apróbb változás), amely rögvest rezisztenssé teszi a nyomorult miazmát, tekintve, hogy immunrendszerünk ezt a típust még nem ismeri fel. Minden idők leggyilkosabb influenzapandémiája (s egyben egyik legkegyetlenebb, csak az 1340-50-es évek fekete halálával összemérhető járványa) az 1918-20-as spanyolnátha, melyet egy H1N1 típusú, mutálódott influenzavírus okozott, meg az amerikai hadvezetés, mely egy teljes hajórakománnyi fertőzött hadfit dobott át - Kansasból egyenesen a francia frontra. E járvány sajátossága volt, hogy a halálozás ezúttal, a szokásoktól eltérően nem az idősek és a gyerekek, hanem a 20-40 éves, életerős fiatal emberek között volt a legnagyobb. Jellemző, hogy a kitöréstől számított első 25 héten belül 25 millió ember halt meg - ehhez az AIDS-vírus okozta világméretű járványnak 25 évre volt szüksége. Az áldozatok teljes száma széles becslési tartományban mozog, elvégre a Spitzbergákon és Alaszkában éppúgy pusztított a kór, mint a trópusokon. Azt szokták mondani, hogy a Föld teljes népességének 2,5-5 százaléka mehetett rá a pandémiára, azaz a halottak száma 50 és 100 millió közé tehető (ami sokszorosa az I. világháború halottainak). A halálozás általában a "szokásos" szövődmények, mindenekelőtt a bakteriális eredetű tüdőgyulladás következménye volt, de maga az "alap" vírusfertőzés is kiváltott halálos tüdővérzést, illetve ödémát. Sokak szerint e vírus azért volt ilyen pusztító, mert egyfajta túlzott immunreakciót, úgynevezett citokinvihart váltott ki, amely már magában is elég volt a megtámadott szervek (pl. tüdő) végzetes károsodásához. E járványt követően szerencsénkre rohamosan fejlődött az orvostudomány és a mikrobiológia is: 1933-ban sikerült azonosítani az influenza A típusát, a világháború végére már megalkották az első vírusellenes vakcinát is (s az újabb és újabb antibiotikumok mind hatékonyabban gyógyították az influenza szövődményeit). Ezeknek hála a XX. század következő két pandémiája már nem volt oly gyilkos: az 1957-es H2N2 típusú ázsiai influenza legfeljebb ha 1,5 millió embert vitt el (csak az Egyesült Államokban hetvenezer halottat követelt - igaz, nyugodt esztendőben is meghalhat akár ennek a fele is), az 1968-as hongkongi vírus (H3N2) idején pedig még az egymilliót sem érhette el az áldozatok száma. Az emberiség azonban nem felejtett el parázni - ezt példázza a pár évvel ezelőtti H5N1-pánik is.
HxNy
Az influenzát úgynevezett Orthomyxo-vírusok okozzák - ezek örökítőanyagként ribonukleinsavat (RNS) tartalmaznak, s fehérjék alkotta burokban rejtőznek. A kétféle fehérje közül az egyik (H, azaz hemagglutinin), amely tüskéket alkot a vírus felszínén, és elősegíti a gyors bejutást a sejtek belsejébe, a másik fehérjeszerű enzim pedig a neuraminidáz (N), amely egyrészt hozzájárul a vírusszaporulat sejtből való kijuttatásához, másrészt meggátolja a vírusok összetapadását. Az influenzavírus-törzsek között megkülönböztetünk A, B és C típusút - a legveszélyesebb, kiterjedtebb járványokat az A típusúak okozzák, melyek az emberen kívül más gerinceseket is képesek megbetegíteni (s azokban pl. mutálódni). Sokan tudják, de nem árt még egyszer elmondani: a nátha és az influenza nem ugyanaz a betegség, s nem is ugyanazon kórokozó felelős értük. Az influenza hirtelen magas lázzal, általános testi-végtagi fájdalmakkal, erős torokfájással jelentkezik - nem jellemző a nátha esetén gyakoribb taknyolás, viszont annál inkább a szövődmények. Általában tüdőgyulladás, továbbá középfül-, homloküreg-, arcüreg- vagy fültőmirigy-gyulladás - ritkább, de súlyosabb esetben szívizom- vagy agyhártyagyulladás formájában. Ez utóbbiakra használnak az antibiotikumok, az alap-vírusfertőzésre viszont nem. Érdekes, de a kutatók nem tudják biztosan, miért pont télen ütnek ki a járványok - annyi biztos, hogy a hideghez vajmi kevés köze van a dolognak, elvégre mondjuk a déli félteke szavanna-övezetén is végigsöpör a szokásos éves epidémia, legfeljebb egy féléves késéssel (akad olyan kutató, aki szerint a kevesebb napfénynek és a kisebb D-vitamin-termelésnek lehet ebben szerepe). Az idei tél slágere amúgy a Salamon-szigeteki eredetű H1N1 típusú vírustörzs - alighanem ez okozta a kedves olvasó (vagy rokonai, barátai) átlagosnál intenzívebbnek tűnő szimptómáit. A fertőzés megelőzéséért sok mindent tehetünk: mindenekelőtt kérhetünk védőoltást, mely legyengített vírustörzseket tartalmaz s melynek hatására egy gyors, enyhe lefolyású, provokált fertőzésen megy át szervezetünk, melyet szerencsés esetben észre sem veszünk. Az oltás hatékonysága nem teljes körű: hetven és kilencven százalék között van az esélye annak, hogy nem hiába szúrattuk meg magunkat. Ha már lusták voltunk oltatni, akkor legalább legyünk elővigyázatosak - ilyenkor szokták mondani, hogy kerüljük a nagy társaságot, továbbá nyilván saját rokonainkat, párunkat, gyerekeinket (a nagy járványok leírásánál amúgy is visszatérő toposz, hogy életveszélyben mily könnyen bomlanak fel az érzelmi közösségek). Együnk sok vitamint, gyümölcsöt, továbbá kerüljük mind a legális, mind az illegális drogok használatát, ezek ugyanis legyengítik a szervezetet, ráadásul fogyasztásuk is általában nagy társaságban történik. Mint az előzőekből is látható, a kívánt intézkedések részben abszurdak, részben értelmetlenek, de mindenképpen követhetetlenek - korunk embere tehát jól teszi, ha a régi korokra jellemző sztoicizmussal és belenyugvással fogadja a fejleményeket, és megadja magát sorsának - vagy megkapja az influenzát, vagy megússza, ám az okok mindkét esetben homályban fognak maradni.
Amennyiben beütött a dolog, s lázunk hirtelen felszaladt 39-re, fáj a fejünk, a hátunk, valamint kezünk-lábunk, nyelni pedig egyáltalán nem tudunk, úgy alkalmazzunk tüneti kezeléseket (léteznek specifikus vírusölő szerek is - ezek például a neuraminidáz enzim működését blokkolják).
Mindenképpen ajánlatos azonban otthon maradni, kifeküdni a kórt, s különösképpen szövődmények jelentkezése esetén orvoshoz fordulni - addig is kerüljük az öngyógyszerezést, különös tekintettel az antibiotikumokra, melyek többet árthatnak, mint amennyit esetleg használnának (a kalapkúra nem gyógymód, hanem egy újabb ürügy ahhoz, hogy a szenvedélybetegek tovább ihassanak - ám ez esetben életveszélyes lehet). Mindenkinek figyelmébe ajánlanánk ama mostanában publikált felfedezést is, mely szerint a papírpénzen hetekig is megbújhatnak fertőzőképes víruskolóniák - éppen ezért tartózkodjunk attól, hogy nemtelen és tilalmas okokból bankókat dugdossunk az orrunkba, ahol közvetlenül érintkeznek a nyálkahártyával (ha már valaki feltétlenül szükségét érzi, használjon inkább üveg-, fém- vagy műanyag csövecskét, netán szívószálat). Amúgy meg tudnunk kell: a vírus ott lappang mindannyiunkban, s csak a fene tudhatja, mikor tör ki rajtunk a nem diszkóalapú láz és remegés.
