Túlzás nélkül állítható: a főváros egyik leglátványosabb kiállítása nyílt meg ebben a hónapban: aki használ tévét, rádiót, számítógépet, annak feltétlenül ott a helye.
Hiába minden, a világ láthatóan túllépett a növénynemesítés viccekben is megénekelt, primitív, micsurini szintjén - a mai génmanipulációs technikákkal látszólag bármit csinálhatunk a genetikai örökítőanyaggal. Hogy hasznunkra vagy inkább kárunkra - hát hamarost kiderül.
Háromszobányi pipa kedvéért talán túlzás bejárni Tolnát-Baranyát. Tolna, Baranya, sőt Somogy határvidékét - ez a táj a Zselic - önmagáért járja be az ember, mert szépséges, mert változatos, meghitt és megindító az apró, részben halódó, részben lassan kirándulóhellyé alakuló falvaival, hegyvölgyeivel és a csenddel.
Ismét újabb fejezetéhez érkezett a globális felmelegedés körüli tudományos és politikai vita: ezúttal egy tekintélyes brit közgazdász, Nicholas Stern tette közzé a maga riasztó előrejelzését. Stern megállapításait sokan üdvözlik, s persze számosan támadják, ahogy az már lenni szokott.
Ha létezik még a műfaj, félnapos kirándulás, és apuka vasárnap délelőtt nem tüntetni rántja össze a családot, kevés ideálisabb célállomás létezik, mint Zsámbék, legalábbis a fővárosiaknak.