Jég a szakálla

Tudomány

A különleges csapadékfélék között akad, amelyik – ha mással nem, hát szépségével - örömet okoz, s akad, amelyik bosszúságot (a legtöbbjük meg szokás szerint mindkettőt).

Késő ősszel, tél idején sokféleképpen csapódhat ki a levegő állandóan jelenlévő víztartalma.
A késő őszi hidegek eljövetele nyomán a levegő mind könnyebben, s egyre gyakrabban éri el az úgynevezett harmatpontját: ez az a hőmérséklet, amelyen egy bizonyos nedvességtartalmú levegőből elkezd kicsapódni, kondenzálni a páratartalom.

Ha ráadásul ez a nedvesség szempontjából túlhűlt levegő olyan felülettel, tereptárgyakkal kerül kapcsolatba, melyek maguk is a víz fagypontja alá hűltek, akkor ezek felszínén dér képződik: a folyékony fázis kihagyásával rögvest fagyott harmatcseppek rakódnak le a földre, a fűszálakra, fákra, más növényekre és persze az autókra is. Meglepő módon a dér, akárcsak a harmat, jórészt derűs, jó időt jelez előre - alapvetően kicsi a levegő páratartalma, s a talaj lehűlését okozó erős kisugárzás is a derült időnek köszönhető. Ilyenkor a dér, a napsütés hatására, általában el is tűnik délre - de télen akár egész nap megmaradhat (hiszen ekkor sokszor ragyogó napsütésben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet). Néha azért is nehéz észrevenni, mert sokszor a már behavazott tájat lepi el egy vékony dér-réteg. Bár néha úgy tűnik, mintha a dér a levegőből hullott volna, valójában a tárgyakon, növényeken növekedő jégkristályok alkotják – azaz nem hulló csapadék.

Ha túl korán jön, akár kárt is tehet a kint felejtett szobanövényekben, zöldségekben, ám bizonyos vadon termő gyümölcsök éppen akkor válnak ehetővé, ha már megcsípte őket a dér (például a kökény).

Érdekes kondenzációs képződmény, bár keletkezési mechanizmusában eltér a dértől, a jégvirág. Ilyenkor a szoba meleg, párás levegője lép érintkezésbe a rendkívül lehűlt ablaküveggel, ahol gyönyörű, szabályos, nagyméretű jégkristályok formájában kondenzál. A jelenség a modern fűtéstechnikák és szigetelés mellett némileg ritkább, de nem rendkívüli – hagyományos dupla ablakok előnyben!

A dérrel szemben a zúzmara létrejöttéhez az kell, hogy a felszínt köd vagy rendkívül alacsony szintű rétegfelhőzet borítsa – ez a helyzet sokszor úgy alakul ki, hogy a viszonylag magas nedvességtartalmú levegőben a földfelszín hűlése miatt válnak ki apróbb vízcseppek, de alakulhat úgy is, hogy a hideg felszín fölé áramlik melegebb párás levegő, amely gyorsan eléri harmatpontját.  Az így létrejövő köd maga is túlhűlhet, s ha a benne lévő apró vízcseppecskék fagypont alatti hőmérsékletű tereptárgyba ütköznek, akkor jégként, azaz ebben az esetben zúzmaraként rakódnak le. A zúzmara a körülményektől függően többféle is lehet, s ez más és más mértékben fogja bosszantani vagy éppen álmélkodásra késztetni embertársainkat. Cudar téli időben, egyenletes -8 Celsius fok alatti hőmérsékleten, gyenge légáramlás mellett finom zúzmara alakul ki, mely egyenletesen borítja a be például járműveinket, ahonnan könnyen lekaparható, sőt akár le is söpörhető. Erősebb szélben, -2 és -10 fok közötti zimankóban durva zúzmara válik le a ködös levegőből – a tárgyak szél felőli oldalán kifejezetten vastagra nőhet, és jellegzetes tollak alakját ölti, melyek szélirányba mutatnak. Ez a fajta zúzmara már masszívabb, de így se okoz nagy gondot a levakarása – már ha éppen ez a passziónk.

Az igazi para a jeges zúzmara, mely viszonylag magas hőmérsékleten (-3 és 0 fok között) fagy ki: a relatív „meleg” miatt szép lassan, de éppen ezért jó alaposan, a résekbe is behatolva, ahol tömör réteget hoz létre. Az ilyen zúzmara masszív, összefüggő, amorf szerkezetű, s gyakorta átlátszó vagy áttetsző bevonatot képez, amit csak szörnyű szenvedések árán lehet levakarni – mondjuk egy kocsi szélvédőjéről. Ugyanakkor a köd borította táj reggelre sokszor szinte már olyan, mintha behavazták volna, s ezt a látszatot erősítheti, hogy a túlhűlt ködben néha jeges szitálás is előfordul. Valójában azonban a zúzmara sem az égből potyog, hanem ott növekszik vastagabb-vékonyabb réteggé, ahol ráleltünk.

A valódi hó mindig nagyobb magasságból hullik – feltétele, hogy fent, ahol a kövér hófelhők növekednek, tartósan 0 fok alatt alakuljon a hőmérséklet és a talaj közelében is fagypont alatti vagy ahhoz közeli értékeket mérjenek. Jelentősebb havazások tipikusan 0 fok környékén alakulnak ki – ezen a hőmérsékleten ugyanis még elég vízpárát tud hordozni a levegő egy kiadós lepel kialakulásához. Ritkán, s a minap Győrben és Újpesten erre is volt példa, pusztán helyi hatásoktól is kialakulhat átmeneti hóesés. Nem kell ehhez más, mint jó magas, s kellő mennyiségű vízgőzt kibocsájtó ipari kémények, s tartósan hideg, párás-ködös idő: a vízgőzből néha helyi hófelhők jönnek létre, s hullani kezd a finom porcukorszerű porhó. Ez még ugyan nem az igazi, de legalább megelőlegezi azt, amit alighanem idén sem fogunk megúszni.

Neked ajánljuk