A kulcsszó a divatkan – magyarázza Sándor Sára genetikus, az ELTE etológia tanszékének munkatársa. Mindenki a divatkantól akart kölyköt, így annak genetikai állománya túlsúlyba került a fajtán belül. A huszadik századi kiállítási tenyésztés a mindent nyerő divatkanokat favorizálta, de a jelenség negatív következményeivel nem számoltak. A kan nemcsak a típust, a jellemet örökítette, de a betegségeit is, amelyek sokszor magán a kutyán meg sem jelentek, csak a szintén hordozó szukával való párosításból származó utódokon. Az örökletes betegségek egy részét még nem is ismerték, vagy egyszerűen nem törődtek velük. Mivel a kutya nem haszonállat, a szerencsétlen keresztezéseknek mindig is kisebb volt az anyagi vonzata, mint a megélhetést, élelmezést biztosító állatok esetében, ezért a kutyatenyésztést hagyományosan kevesebb szakértelem, felelősség övezte. A divatkanok preferálása a betegségek rögzítésén túl azzal is járt, hogy egy-egy fajta génkészlete túlságosan egysíkúvá vált. Ez szintén elősegíti az örökletes betegségek halmozódását, és egyben meg is nehezíti a fajta megtisztítását a felhalmozódott örökletes betegségektől. Sándor Sára hozzáteszi, hogy egy fajtát pont úgy lehet egészségesen tartani, ha a tenyésztők elkerülik a divatkanhatást, így az állomány génkészlete kellően heterogén marad.
Genetikai aknamező
A kutyakiállítások, küllemi bírálatok múltja a 19. századi Angliába nyúlik vissza, az ipari forradalmat követően az egyre fejlődő városi lakosság szokott rá a kedvtelésből tartott kutyákra. A funkció és a szépség szétvált. A kiállításokhoz nélkülözhetetlen standardok meghatározásakor sok fajta esetében nem vették figyelembe a kutya életben maradásához szükséges arányokat, így lett 150 év alatt a mozgékony, erős angol buldogból önálló szaporodásra képtelen, csoszogásra, bőrbetegségekre és fuldoklásra ítélt torzó. Ezeknek a kutyáknak örökletes betegségek nélkül sem egyszerű az élet, de az életminőséget rontó tulajdonságokat (pl. tömpe orr, óriás és törpe termet, koordinálatlan járás, hatalmas fül) többnyire egy, a bírák szemében kívánatosan torz divatkan segítségével rögzítették, és tették idővel még aránytalanabbá.
„Egy kutya külseje minél inkább közel áll őséhez, a farkashoz, annál valószínűbb, hogy egészséges életet élhet. Ahhoz a formához képest minden szélsőséges méretbeli vagy formai eltérés nehézséget okoz a kutya szervezetének” – mondja Wladár Zoltán állatorvos. Aki tehát egészséges, fitt kutyát akar, ne vegyen extrém megjelenésűt. A többi Wladár szerint valamennyire mindig is lutri marad. Azonban Sándor Sára és a Noé Állatotthon szóvivője, Schneider Kinga is arra hívja fel a figyelmet, hogy van rosszabb is, mint a többé-kevésbé felderíthető örökletes betegségeket hordozó, törzskönyvezett kutya: ez pedig a hamisított kutya.
Kell a papír
„A törzskönyv nemcsak azt jelenti, hogy egy kutyát kiállításra lehet vinni, hanem egy folyamatosan megújuló elvárások mentén zajló tenyésztési folyamatot is takar, amely egészségügyi vizsgálatokat is előír. Egyes fajták esetében a továbbtenyésztéshez már kötelezőek az öröklődő betegségek kiszűrésére irányuló vizsgálatok” – mondja Schneider. A tenyésztő által kiállított törzskönyv sem garancia az örök életű kutyára, viszont a zugtenyésztést folytató szaporító garantáltan nem költ genetikai szűrésre, és a tenyészállományát sem frissíti.
„A szaporítók gyakran beltenyésztik a kutyákat, szoros rokoni kapcsolatban álló – apa és lánya, testvérek – kutyákat párosítanak, így a szaporítónak nem kell új kutyákat beszerezni a szaporulat előállításához, azonban ilyenkor halmozottan kijönnek a fajtában már eleve lappangó genetikai betegségek” – teszi hozzá Sándor Sára.
Persze egy szaporított kutya is tud szeretni, kérdés, hogy a gazdái mennyire szeretik majd, amikor az olcsó kiskutya egyéves korára félmilliós állatorvosi számlát produkál. Emellett morális kérdéseket is felvet, ha kölyökvásárlással támogatjuk a szaporítást, a kilóra előállított kutyák szülei ugyanis jellemzően nyomorúságos körülmények között élnek, ennek pénzelése pedig minden, csak nem állatbarát.
Fajtatiszta keverékek
A keverékeket előszeretettel tartják egészséges kutyáknak. Egy 27 ezer keverék és fajtatiszta egyed bevonásával készült 2013-as tanulmány szerint a vizsgált 24 örökletes betegségből 10 több fajtatiszta egyedet érintett, egy pedig több keveréket. A többi 13 betegség a két csoportot egyaránt sújtotta. Vagyis van valami igazság abban, hogy a keverékeket általában egészségesebbnek tartják, de konkrét esetekben erre nincs garancia. Ha ugyanis nem szűrik a keverékek szüleit, nem lehet tudni, mit örökölnek az utódok – kapjuk az egyszerű magyarázatot Sándor Sárától. Persze nincs kizárva, hogy Pista bácsi és Gizi néni alapos genetikai vizsgálatot készíttetett Buksiról és Gombócról, mielőtt előbbi tavasszal átszökött a rozoga kerítésen, de az ivartalanítást elmulasztó tulajdonosokról ez nem túl életszerű feltételezés. Az ivartalanítás terén azonban határozottan fejlődünk, Wladár Zoltán huszonöt éve működő budapesti praxisába például érzékelhetően egyre több kutyát visznek ivartalanítani.
Szinte hihetetlen, de a fentiek ellenére vannak fajták, amelyek genetikai állománya még nem szűkült le túlzottan. A magyar mudi hatvanas évek óta vezetett törzskönyve például máig nyitott, itt még van esély a változatosság megőrzésére. Ha felbukkan egy ismeretlen származású, de birkaterelésben brillírozó, egészséges, mudiszerű egyed, az mudi törzskönyvet kaphat. A mudik nemcsak remek terelőkutyák, de szerencséjükre vicces keverék külsejük nem teszi divatossá őket.
Jó kutyák rossz helyen
A divatkanok mellett a városi kutyatartás másik kártékony jelensége a divatfajta. A népszerűség rossz hatásairól Schneider Kinga és Rózsa Róbert, a Szentendrei Kutyaiskola tulajdonosa, kutyaoktató is hosszan, indulatosan beszélnek. „Látja az ember a Maszk című filmben a Jack Russell-terriert, tetszik neki, ahogy pattog, neki is ez kell. Nem néz utána, hogy az a gumilabda egy óriási mozgásigényű, önálló munkavégzésre szelektált vadászkutya, erős akarattal. Aztán meglepődnek, hogy nem bírnak vele, és szabadulnának tőle – mondja Rózsa Róbert, aki elég borúsan látja a soros divatfajtát. – A Jack Russell legalább kicsi, emberéletben nem tehet kárt, de a belga juhász kemény dió, és egyre többet látok, de nem a sportpályán, ahová való, hanem családi kutyának veszik. Látja apu a YouTube-on, ahogy a rendőr mellett dolgoznak ezek a rettenthetetlen kutyák, tetszik neki, de amit lát, az egy képzett katona egy képzett kutyával, emberünk pedig nem katona, és viszi haza a családnak a belga juhászt, aminek külön őrző-védő világbajnoksága van. Olyan, mintha egy csőre töltött fegyvert tartana otthon a megfelelő ismeretek, fegyverszekrény és engedély nélkül. Ezek a kutyák fognak az utcára, menhelyekre kerülni.”
A téves fajtaválasztás sok-sok munka árán összekovácsolhatja az embert és a kutyát, ezt hívjuk új hobbinak, de a helytelenül választott kutyák többsége sintértelepre, menhelyre vagy fajtamentőkhöz kerül. Esetleg elszökik, és elüti egy autó. A Noé Állatotthonba kerülő kutyák összetételén mindig jól látszik, melyik éppen a divatfajta, hiszen amire nő a kereslet, azt rögtön gyártani kezdik a szaporító brigádok, hogy elöntsék a piacot rossz minőségű, de ránézésre nagyon is divatos kutyákkal.
A beagle-paradoxon
„Az emberek félreértelmezik a filmekben látottakat, de az egyik legnagyobb félreértés a beagle. Cuki, puha fülű, és teljesen alkalmatlan kedvencnek. A beagle egy falkában tartott, nyomkövető vadászkutya, ezeket nem lehet magányosan tartani, és az sem csoda, ha az első szagnyomon lelépnek otthonról, hiszen ez a dolguk” – magyarázza Schneider Kinga, miért szökős a családi kutyaként tartott beagle. A hozzájuk kerülő divatos fajták példányait, pláne, ha fiatalok, rögtön szétkapkodják az örökbefogadók, de menhelyre többnyire csak fajtatisztának tűnő, problémás kutyák kerülnek, nem ragyogó származású bajnokok. Ezek a példányok a helytelen fajtaválasztás és a szaporítás vesztesei, állítólag kibírhatatlan, de főleg elrontott kutyák, gyenge idegrendszerű vagy beteg példányok, amelyeknek tetemesek a kezelési-nevelési költségei. Egy olyan tulajdonos pedig nem feltétlenül vállalja ezeket a költségeket, aki egy tenyésztett kutya árának tizedéért vásárolt magának szaporított ebet. Ezeket a rehabilitációra szoruló vagy a gyógykezelés miatt magas fenntartási költségű, kidobott kutyákat nem könnyű örökbe adni, és így a kör be is zárul.
A tisztulás felé
Sándor Sára szerint nehéz megjósolni, mi lesz a kutyafajták jövője, de a genetika ma már olyan szinten van, hogy egy 30 ezer forintos vizsgálattal egy kutya minden ismert betegségvariánsát fel lehet deríteni. Ha egy fajta genetikai készlete elég változatos, akkor van esély a betegségektől mentes egyedek kiválogatására és továbbtenyésztésére, a skandináv országokban és az USA-ban már törekednek is erre a tisztításra. Sokszor azonban hiába van elég kutya az állományban, egy divatkan miatt a szigethatás érvényesül: nem elég heterogén a génállomány, nincs elég ép puzzle-darab a szép, egészséges képhez. Ilyenkor idegen fajtát kell bevonni, majd a megfelelő egyedeket visszaszelektálni. Ez egy rendkívül nehéz folyamat, rengeteg buktatóval, sokkal nehezebb, mint eleve tisztán tartani egy fajtát.
Az egyszeri kutyás is sokat tehet az állományok tisztulásáért. Felelős, állatbarát kutyatartó nem támogatja a rossz életminőségű fajták szaporítását, tenyésztését. Képességeit és lehetőségeit felmérve választ fajtát, már, ha egyáltalán kell az a fajta, mert a menhelyekről kutyaoktató segítségével is választhat neki megfelelő jellemű keveréket. Ha feltétlenül fajtatiszta kutyára vágyik, nézzen körül a fajtamentőknél, ha pedig nem tud lemondani a fajtatiszta kölyökkutyáról, körültekintően, az öröklődő betegségekre szűrt szülők utódai közül válasszon. Rózsa Róbert szerint a kedvencre vágyó emberek többségének olyan kutya való, amelyből már szinte teljesen hiányoznak a farkas életben maradásához szükséges ösztönök. Ennek ellenére Rózsa nem akar ilyen, ösztöneiktől megfosztott lényeket látni, hiszen egy jó, „tökös” kutya épphogy bővelkedik ezekben az ösztönökben, csak mi, emberek már régen nem vagyunk azok, akik a farkassal szövetségre léptek.
Ha mindezt figyelembe vesszük, nem is biztos, hogy annyira kell otthonra az a belga juhász.
