MAHART a Dunán: Az elcseszett cirkáló

szerző
- bodoky -
publikálva
1996/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem igaz, hogy a virtuális világkiállítás keretében az Internetre közvetített dunai élőkép kamu. Erről magam is meggyőződhettem, miközben a Dömös cirkáló szigorú ura Piszkos Fredet megszégyenítő stílusban adta elő tengerésztörténeteit. A fedélzeten háromszáz, fényképezőgépekkel és videókamerákkal hadonászó japán turista fegyelmezetten palástolta víziszonyát.

Nem igaz, hogy a virtuális világkiállítás keretében az Internetre közvetített dunai élőkép kamu. Erről magam is meggyőződhettem, miközben a Dömös cirkáló szigorú ura Piszkos Fredet megszégyenítő stílusban adta elő tengerésztörténeteit. A fedélzeten háromszáz, fényképezőgépekkel és videókamerákkal hadonászó japán turista fegyelmezetten palástolta víziszonyát.

A kis kamera a némi túlzással parancsnoki hídnak is tekinthető irányítófülke ablakából pásztázza a terepet, a hozzá tartozó számítógép és rádió a parancsnoki fekhely ágyneműtartójában kapott helyet. Panaszkodik is az öreg, nincs elég meleg, még a processzorral is jól befűtünk neki. A MAHART Rt. tulajdonát képező hajó egyébként évek óta nem hagyta el a város felségvizeit, egy idegenforgalmi kft bérli és szájtszíing üzemmódban dolgozik. A város fölött lassan sötétedik, a japán turisták elfoglalják helyüket a dupla fedélzeten, és az odakészített fülhallgatókkal becsatlakoznak a tizenhét nyelven beszélő gépesített idegenvezető megfelelő aljzatába (japán is van). Tiszta multimédia, rövidlátók tévéken is élvezhetik a Halászbástya és a Citadella látványát, gondolom, a Parlamentet csak látják szabad szemmel is. A matrózruhás hostessek kisvártatva italokat hordanak körül, hajónk eloldja köteleit, és a kapitány nyelve is megoldódik.

A Dömös szovjet építésű vízibusz, ilyenből még tucatnyi van a cégnek, csak a harckocsimotorokat kellett átalakított Rába traktormotorokra cserélni bennük, mert zabálták az olajat és nagyon füstöltek. Egyébként megbízható konstrukció, kis szépséghibája, hogy a hajóépítés elfogadott szabályaival szemben a horgonyt valami zavaros műszaki újítás keretében (elvtársak, az imperialistáknak is elöl van) nem elöl, hanem hátul helyezték el. Ez kínos perceket okozott, amikor

Czinege elvtárs

és kísérete a fedélzetről tekintette meg a tűzijátékot valamelyik augusztus huszadikán. A horgonyvetés még csak sikerült valahogy, felhúzni azonban a hajócsavar épségének kockáztatása nélkül már nem lehetett, végül egyszerűen elvágták a drótkötelet.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben igazi hajós nép a magyar, a Dunán a honfoglalás óta reprezentálva vagyunk. A fénykor persze régen volt, a járműpark ma már erősen amortizálódott, újra pedig nem telik, maximum a gőzgépet cserélik jóval könnyebb dízelmotorokra, ami aztán komoly egyensúlyzavarokat okoz. Hasonló átalakítás vezetett a magyar édesvízi hajózás egyetlen hajótöréséhez is, amikor az ötvenes években a Pajtás csavargőzös felborult a Balatonon, mert az utasok egy vitorlásversenyt bámulva mind az egyik oldalra csődültek. Horrorban azért a Dunán sincs hiány, a kajakosokkal például mindig baj van. A vízi KRESZ értelmében harminc méternél jobban még az álló motoros sem közelíthető meg, ugyanis a propeller szívóereje a parancsnoki híd vakfoltjában a legerősebb, vagyis mire a kapitány észrevenne valamit, a felborult kajakot már rég

miszlikbe aprította

a hajócsavar. Tavaly tavasszal például egy orosz uszály gázolt halálra egy kétpárevezőst, akik a Margitsziget mögül kihajózva nem néztek körül. Az egyik szerencsétlen, látó asszony szerint, még mindig a pillér tövében pihen, bár a búvárok semmit nem találtak. Más alkalommal egy korlátnál bámészkodó utas kapott egy marék sörétet a margitszigeti agyaggalamblövész-pálya irányából.

A magyar hajóépítés romjaiban hever, a hajósok pedig egyre nagyobb számban helyezkednek el külföldi társaságoknál. A MAHART évek óta nem vásárolt új hajót, és mióta részvénytársasággá alakult, az alkalmazottak nagy részét is szélnek eresztették. A kapitány és a gépész funkcióját például egyszerűen összevonták a vízibuszokon, az öreg két matrózzal dolgozik, tavasztól őszig heti hét napot, pihenni télen lehet.

A kapitány

legnagyobb bánatára a kilencfarkú macska már nem áll rendelkezésére a legénység apróbb kihágásait megtorlandó, a hajó alatti áthúzás is feledésbe merült, viszont azonnal repül a cégtől, aki munkaidőben piál. Az elit a nemzetközi szárnyashajókon dolgozik, a Dunakanyarba induló menetrend szerinti járatok viszont nem túl népszerűek, stresszesek az utasok, hiába, a magyarokkal nehéz.

Közben lassan megfordulunk a szárnyasbázis előtt, ez tulajdonképpen az üzemanyagtöltő-állomás, ahol megkérdezem, hogy hajóba is közúti árakon mérik-e a kakaót. Az igenlő válaszra felvetem, hogy vajon milyen alapon fizetnek a hajók útalapot, hiszen a bősi üzemvízcsatornát leszámítva sehol nem amortizálódik a burkolat, és a kátyúsodás veszélye is elhanyagolható. Tényleg, erre nem is gondolt, fel fogja vetni az üzemi tanács következő ülésén.

- bodoky -

(közreműködött: Artner Iván)

szerző
- bodoky -
publikálva
1996/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...