Rájöttek, hol ült modellt Mona Lisa Leonardónak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 3.

Tudomány

A kutatók szerint a kép hátterében a Laterina közelében lévő Romito-híd látható.

Leonardo da Vinci Mona Lisájának egy újabb titkát fejtették meg szakemberek, aki szerdán Rómában bejelentették: a kép hátterében látható tájon a toszkánai Laterina település mellett található Romito-híd látható.

Több mint öt évszázad telt el Leonardo da Vinci Mona Lisájának megalkotása óta, és megint egy újabb titkát sikerült felfedni a mesterműnek.

Silvano Vinceti történész, az olasz kulturális és környezeti örökség felmérésével foglalkozó bizottság elnöke szerint az összehangolt kutatás azt mutatja, hogy Leonardo da Vinci az etruszk-római Romito-hidat örökítette meg műalkotásán.

„Ma már csak egy ív maradt belőle, de 1501 és 1503 között nagyon forgalmas volt a híd, amit a firenzei állami levéltárban talált egyik dokumentum is igazol a Medici-család tulajdonában álló műalkotások állapotáról” – ismertette Vinceti.

„Ebben az időben Leonardo az Arno völgyében tartózkodott, először Césare Borgia szolgálatában. A Romito-hídnak négy íve volt és két szikla között húzódott egy útvonalon, amely több kilométerrel lerövidítette az utat a toszkánai Arezzo, Fiesole és Firenze városok között” – mondta a történész.

Az elmélet alátámasztására egy drónnal felvételeket készítettek és virtuálisan újraalkották a hidat.

A szakértők történelmi dokumentumokat is bemutattak, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy Leonardo da Vinci akkortájt gyakran megfordult Laterina térségében.

Az eredeti Mona Lisa, amelyen 1503-ban kezdett dolgozni az itáliai polihisztor, több mint 200 éve a párizsi Louvre-ban látható.

A festményről úgy tartják, hogy Lisa Gherardinit, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő feleségét ábrázolja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.