Veszélyes ízeltlábúak - a poratka

Megrágja, kiköpi

Tudomány

Az ember számára kellemetlen tüneteket okozó allergén faktorok közül talán a málló porhüvelyünkből élő poratkákat övezi a legnagyobb rejtély - elvégre apró termetüket meghazudtoló kártételekre képesek.

Az ízeltlábúak iránt eleve ritkán és kevesen mutatunk lelkesedést: az atkaféléket talán még a többiekhez képest is kevésbé zártuk a szívünkbe. Csak szólnánk, hogy az atkák (Acari) egyáltalán nem rovarok: az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsén belül a pókszabásúak (Arachnida) családjába tartoznak, természetesen önálló osztályt alkotva (az osztályvezető kinevezése folyamatban). A taxon rendkívül népes: a benne található temérdek faj mind életmódját, mind méretét tekintve hatalmas szórást produkál. Annyi biztos, hogy a legtöbb atkaféle nagysága az egy millimétert sem éri el, ősi csáprágóikat pedig rég elhagyták - a csúszómászó állatos horrorfilmek rajongóinak és készítőinek örök fájdalmára.

A szobában lakik itt benn

Minket most mindenekelőtt az egyik sajátos zsánerük érdekel: azok számára mondanánk, akik eddig a létében is kételkedtek, hogy a poratka tudatunktól függetlenül létező, objektív valóság, sőt önálló faj. Még saját, ékes görögséggel-latinsággal íródott tudományos neve is van: Dermatophagoides pteronyssinus. A görög nyelv rejtelmeit legalább távoli közelítésben ismerő olvasó ebből már kitalálhatta, mi is a kedvenc szenvedélye: a szigorúan környezetünkben élő pókszabású az ember lehámlott bőrdarabjaival táplálkozik. De ez csak az európai házi poratka - ugyanis létezik amerikai rokona is (D. farinae), ráadásul nevükre rácáfolva e két faj kölcsönösen előfordul egymás kontinensén - meg a világ más égtájain is. (Csak az egzotikum kedvéért tennénk hozzá, hogy egy harmadik atkaféle, az előző kettővel távolabbi rokonságban álló Euroglyphus maynei is allergiás tüneteket okozhat.) A házi poratka legfontosabb tulajdonsága, hogy picike: ilyen kis lényt (a megtermettebbek sem nagyobbak 0,3 milliméternél) alapból sem vennénk észre, ráadásul áttetsző is! Igazából csak tízszeres nagyítással tudunk beazonosításra is alkalmas képet alkotni róla: ekkor válik láthatóvá, hogy nyolc lába van, mint általában a pókszabásúaknak (kivéve az egészen fiatal, még lárvaállapotú egyedeket: nekik a szegény rovarrokonokhoz hasonlóan csak hat). A poratka kültakarója (exoszkeleton avagy kutikula) erősen bordázott, rovátkolt, mondhatni, ráncos - ezt is csak az elektronmikroszkópos igazolványképéről tudjuk leolvasni. A hímek nem élnek sokáig: kifejlett állapotban mindössze 10-19 napig rágcsálják elhullott bőrdarabjainkat. A nőstényeknek több idő jut: akár 70 nap is, s életük utolsó öt hetében turbó fokozatban, erőn felül gondoskodnak az amúgy is túlszaporodott poratka-populáció gyarapításáról. Ennyi idő alatt egy atkamama vagy 60-100 petét rak le, amelyekből megannyi kis poratka kelhet ki. A 10 hetes élettartam sok mindenre elég: egy nőstény például ennyi idő alatt vagy 2000 ürülékpöttyöt termel, és még ennél is több, gusztusos enzimekkel borított, részlegesen megemésztett porszemet. Azután pedig elenyészik az atka is, ami abból a szempontból is kínos, hogy a beszáradt ürüléke mellett az elhalt atka tetemének kültakarója is allergiás reakciókat vált ki az emberek jelentős részében (erről lásd keretes írásunkat).

Mint a bőrhuzat

A poratka a világ egyik legszívósabb állata: szinte minden klímazónában és tetszőleges tengerszint feletti magasságon jól érzi magát - a mérsékelt éghajlat és a hazánkra jellemző csekély domborzati változatosság meg se kottyan neki. Otthonaink valóságos paradicsomi állapotot jelentenek a számukra - pláne, ami a konyhát, a hálószobát illeti. Matracok, szőnyegek, kárpitok, ágybetétek - mind-mind ideális poratkalakhely, amit az is mutat, hogy e környezetben minden gramm porban több száz egyed található. Még a legszárazabb klímában is túlélnek és szaporodnak az ágynemű között - ilyenkor az ő életükhöz is múlhatatlanul szükséges nedvességet az alvás közben átnedvesített párna és takaró szolgáltatja. A poratkák - ez talán méretükből is következik - egészen apró, szervesanyag-darabokkal táplálkoznak. Ráadásul megannyi lebontó organizmushoz hasonlóan leginkább azt tudják elfogyasztani és meglehetősen primitív emésztőrendszerükkel feldolgozni, amit már szövetségeseik, a gombák előtte gondosan megpuhítottak. A poratkák tevékenysége néha egészen morbidnak tűnő viták tárgya: sokan állítják (s erre nem is született tudományos cáfolat), hogy az általuk termelt és előállított szervesanyag-részecskék mérhető százalékkal járulnak hozzá például ágyneműink tömegéhez. A legenda szerint a poratka enzimjeire, fehérjéire és kültakarójára allergiások jobban teszik, ha elkerülik a tollal töltött párnákat. Nos, egyes vizsgálatok szerint ennek éppen az ellenkezője igaz: az allergén fehérjékből (a két főbb csoportjukat nézve és egy gramm porra vetítve) nyolcszoros, illetve három és félszeres dózist tartalmaztak a poliészterszállal töltött párnák és ágytakarók, mint a tollal tömöttek. A poratkák ritkítása nem egyszerű feladat, de nem is reménytelen - persze csak az álljon neki, aki tényleg allergiás is a piszkukra. Mivel szeretik a nedvességet, és ez életükhöz és szaporodásukhoz is nélkülözhetetlen, viszonylag alacsonyan, 50 százalék alatt kell tartani lakásunk levegőjének relatív nedvességét (akár párátlanító berendezés bevetésével). Ráadásul törekedni kell arra, hogy kedvenc svédasztalukat, a szőnyegeket sima, könnyen felmosható és porszívózható felületekre cseréljük. Az ágyneműket, a párnákat és egyéb mosható, textilalapú berendezési tárgyainkat pedig időnként be kell tömni egy szárítógépbe, és olyan 105 fokig melegíteni - ezt már biztosan nem bírják ki az atkák. Sokat tehetünk még az asztma kialakulása ellen bőrhuzatos bútorok használatával, függönyök és szőnyegek mellőzésével, szövetek hetenkénti mosásával. Egy egzotikus tanács szerint a lakásban elszaporodott plüssállatokat, szövetből készült kedvenceket mosás után érdemes lefagyasztani pár napig, így talán megakadályozható a poratka szaporodása. De akkor még mindig meg kell magyarázni a gyereknek, mit is keres a maci a jégkockatartó és a mirelit zöldség mellett.

veszélyes hulladék

A poratka által jórészt emésztési céllal termelt enzimek és egyéb fehérjék balszerencsénkre különösen hatékonyan provokálják az immunrendszert. A mechanizmus hasonló más allergiás reakciókhoz: védekezőrendszerünk eddig tökéletesen nem tisztázott mechanizmus alapján úgy gondolja, hogy a szervezetünkbe jutó poratkaürülék, illetve a kis nyolclábúak asztaláról lehulló morzsák (általában saját megcsócsált bőrlebenyeink) az emberi szervezet számára különösen veszélyes anyagokat tartalmaznak. Éppen ezért az immunrendszer antitesteket, tipikusan immunglobulin E nevű saját fehérjét termel, ez viszont a vérben található bazofilekhez és a szövetekben található speciális sejtekhez kapcsolódik. Ha az allergiás beteg szervezetébe ismét allergén jut, akkor ezek a sejtek kezdik termelni a hisztamint, a prosztaglandinokat és más vegyületeket, ami gyulladásos tünetekhez, jól ismert allergiás szimptómákhoz vezet. A poratka ráadásul különösen hatásos súlyos allergiás, asztmás tünetegyüttesek, illetve ekcéma előidézésében. A poratka-allergia jelei megegyeznek a pollenallergia tüneteivel, csak éppen vesztünkre egész évben jelentkeznek: tipikusan szemkönnyezés, orrfolyás, reggeli krákogás, ziháló, asztmás lélegzés. Kezelése szokásos allergia-, illetve asztmaellenes szerekkel, így antihisztaminokkal, kortikoszteroidokkal történhet, de ígéretes kísérletek zajlanak immunoterápiás módszerekkel, melyek során a beteg allergénekkel szembeni érzékenységét próbálják csökkenteni.

Neked ajánljuk