Tudomány
Apa megsebesült, ezért anya hadikórházat nyit
A háborúk emberi történeteken át nézve nagyon hasonlóak, ezekre és a hozzájuk kötődő emlékhelyekre sokfelé turizmus épül. De míg az olasz temetőkben olyan feliratokat lehet olvasni, hogy az ott nyugvó ellenfelek testvérek lettek a halálban, ez a szellemiség a régiónkban kevésbé érvényesül.
„Az internet tényleg felejt, de az Internet Archive talán emlékezni fog”
Saigon eleste 1975-ben: az amerikai fiaskó és a történelem legnagyobb helikopteres evakuálása
Ötven éve vonultak be a kommunista Észak-Vietnám csapatai Saigonba, és ezzel nemcsak az Amerika-barát Dél-Vietnám, hanem egész Indokína is elveszett a Nyugat számára. Mindez bő két évvel egy ígéretes fegyverszünet után.
Kié a tudomány? Válaszolnak a Magyar Narancs könyvek szerzői
Mit tehetnek a tudományos témában forgolódó, nem kutató szerzők, ha feltárnák a rejtett összefüggéseket és menteni próbálnák a laikusokat az áltudományoktól?
Május végén indul Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra
Az Ax-4 legénysége a tervek szerint 14 napot tölt odafent.
Terjed az amur a Körösökben, és ez baj
Az 1963-ban betelepített távol-keleti halfajról azt hitték, az itteni körülmények között nem képes szaporodni.
Appon keresztül is bejelenthető, ha ilyen veszélyes kullancsot talált
A tudósok a lakosság segítségét kérik, hogy felmérjék a veszélyes idegen Hyalomma kullancsok terjedését.
Mitől üt máshogy a torma, mint más csípős ételek?
Sokunk kedvence, aromája jó mélyen, a szaglószervünk belsejében üt. A magyar konyhában is fontos helye van, a japán meg egyenesen elképzelhetetlen nélküle.
Fakó rétihéják vonulnak Magyarország fölött
A Cserebökényi-pusztákon négyet láttak, ami nagy szó, mert ezzel a madárral errefelé viszonylag ritkán lehet találkozni.
Új bikapókfaj tűnt fel Boldogkőváralja mellett
A Vár-hegyen fényképezték le, és hárman segítettek meghatározni.
"Száz emberből több mint egy úgy születik, hogy nem egyértelműen férfi vagy nő"
Lemond orosz akadémiai tagságáról Krausz Ferenc
A tudomány ne legyen bűnrészes! – fogalmaz a Nobel-díjas tudós.
Majdnem Magyarországon találták fel a hormonális fogamzásgátlást
A magyar gyógyszeriparban már az 1930-as években eljutottak a hormonális fogamzásgátlás lehetőségéhez, a korabeli magyar társadalom azonban nem volt fogékony az ötletre. Ennek ellenére magyaroknak is köszönhető a tabletta feltalálása. Két magyar cég és két magyar ember három története a huszadik század sűrű és komor eseményeinek desztillátuma.