Nagyvárosi természetbúvár: Parlagfű

szerző
Winkler Róbert
publikálva
2002/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amennyiben Linnétől származik a latin neve, kockázat nélkül jelenthetjük ki: a neves rendszerező nem szenvedett parlagfű-allergiában. Különben nem nevezte volna Ambrosia artemisiifoliának.

Amennyiben Linnétől származik a latin neve, kockázat nélkül jelenthetjük ki: a neves rendszerező nem szenvedett parlagfű-allergiában. Különben nem nevezte volna Ambrosia artemisiifoliának.Avadkendernek semmi köze a szelíd, kedves, barátságos kenderhez, elszívni nem érdemes, nadrágot se lehet belőle előállítani: maga a totális kudarc. Annak idején az Angyalföldi Kábítószeres Sejtben történtek kísérletek a vadkender inhalációs hasznosítására. A vadkenderben persze nincs THC, de az indiai kendert a vadtól kevés fogyasztó tudná megkülönböztetni. P. G. barátom volt az egyetlen, aki a vadkenderes felsülés után megpróbálkozott a tévesen vadkendernek nevezett parlagfűvel, hátha valami olyan tévedés forog fenn, melynek folytán hamarost mindnyájan beállunk, mint a klinikai halál. Ez természetesen elmaradt, bár a kísérleti spangli szaga erősen emlékeztetett a gyógyszertári, nikotinmentes cigarettákéra.

A parlagfüvet legfeljebb olyanok tévesztik össze a vadkenderrel, akik se parlagfüvet, se vadkendert még nem láttak, mert azon túl, hogy mind a kettő zöld, nincs sok hasonlóság. A parlagfüvet sokkal könnyebb a fekete ürömmel összekeverni, mert arra legalább hasonlít, de a parlagfű levelein, főleg pedig a szárán jól látható szőrszálak vannak. És a fekete üröm nagyobbra, akár két méter magasra nőhet. Mellesleg egyik kutya, másik eb: a fekete üröm pollenje erősítheti a parlagfű allergén hatását. A kétméteresnél magasabbra is játszva megnövő vadkenderrel szemben a parlagfű legfeljebb derékig ér. Nagyon sanyarú körülmények között, aszályos időben egy betonrepedésben esetleg csak 10-15 centiméteresre nő, de az is termeli a pollent, mint a gép. A virágzat kis zöld fürtjei rejtik a hímivarú virágokat, melyek augusztus közepétől október végéig nyílnak. Maga a pollenszemcse gömbölyű, a felületén kicsi kampókkal, amik arra szolgálnak, hogy a célban, a nőivarú virágban rögzíthesse magát a szaporítóanyag. Sajnos a mi nyálkahártyánkra is kiválóan tapad, így a pollenjétől azokra is rájön a tüsszögés, akik nem allergiásak.

Élőhelye, a parlag nem csak elhanyagolt mezőgazdasági terület lehet: elhanyagolt ipari területeken is minden igényt kielégítő parlagok vannak. Mivel igen agresszíven terjeszkedő növényről van szó, különösen érdekes, hogy egy ártalmatlannak tűnő pázsiton, réten egyszerűen nem él meg. Az neki a legjobb, ha valamit felszántanak, aztán úgy hagyják. A parlagfű neve tehát tökéletesen szabatosnak mondható, ha fellapozzuk az értelmező kéziszótárt, és megnézzük, mi az a parlag: "megműveletlen termőföld." Vannak hátrányai, vannak gyengeségei, vannak szörnyű mellékhatásai, de néhány érdemét hiba lenne csorbítani. Például minél nehezebb körülmények közé kerül, annál több virágport termel. Ha nagy az aszály, naponta hetvenszer átmennek rajta targoncával, vagy a portás bömbölteti a Sláger Rádiót, a parlagfű minden erejét a virágportermelésre összpontosítja, akár a lombozat és egyéb növényi részek kárára is. Nem szabad tehát lebecsülni a szánalmasan satnya példányokat, mert valószínűleg sokkal több borsot törnek az orrunk alá, mint egy-egy látványosan kigyúrt tő. És egyetlen jótéteménye, leveleinek vérzéscsillapító hatása nélkül sem lenne az emberiségnek kínzó hiányérzete.

Az allergia,

például a parlagfűre, afféle modern firlefrancnak tűnik, olyasminek, mint az El Ni–o. És óhatatlanul felvetődik, hogy nagyapáink mennyire atomegészségesek voltak, azok bezzeg nem voltak alkalmatlanok a katonai szolgálatra, régen nem volt ez a nagyfene szipogás, még hogy allergia...! Pedig régen is divat volt, csak akkor szénanáthának hívták, és nevéből következően is leginkább aratáskor okozott gondokat. Nagyapáinknak, de még inkább dédapáinknak azért is volt könynyebb dolguk, mert a parlagfű csak az első világháború után kezdett Európában terjedni. Az allergia öröklődik, így semmi okunk feltételezni, hogy a korábbi generációk strammabbak lettek volna, mint mi, ilyesmit csak 69-es IQ-juknál fogva eleve alkalmatlannak minősülő sorozótisztek szoktak nyilatkozgatni bevonulás idején. Az öröklődés nyilván a mendeli szabályok szerint történik, de a családomban számomra követhetetlenül öröklődnek az allergiás esetek.

A parlagfű-allergiás esetek számának növekedésében van egy kis tudományos-fantasztikus misztikum is. Amerikában például a XIX. században lényegesen kevesebb volt a parlagfűpanaszok aránya. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának munkatársa, Lewis Ziska azt találta ki, hogy mindez talán nem is a véletlen műve, és adott esetben az üvegházhatásra is rá lehetne fogni. A mezőgazdasági kutatóközpontban kísérletezésbe kezdett: laboratóriumi körülmények között változtatta - ilyen lehetőségekről a legtöbb marihuánatermesztő még álmodozni se mer - a mini üvegházak CO2-szintjét. A kutató először az 1900-as év vélelmezett CO2-értékét (280 ppm) állította be. Ennyivel a tesztnövények 5,5 grammos pollenátlagot állítottak elő. A mai, iparosításos-közlekedéses-elninnyós szén-dioxid-értéken (370 ppm) a vadkenderek virágportermelése elérte a 10 grammot. Ziska doktor a biztonság kedvéért azt is kipróbálta, mit virít az Ambrosia a 2050-re előre jelzett CO2-szinten. Rossz hír: a jelenlegi duplája, növényenként több mint 20 gramm, kétmilliónál is több szemcse.

Ezt ugyan, mármint hogy a széndioxidtól erőre kap a növény, a legkocább szekrénykertész marihuánafarmer is megmondta volna neki, hiszen ebben az iparágban a profibbak CO2-palackokkal növelik a hatóanyag mennyiségét. A kutatásból azonban az is kiderült, hogy nem minden növény reagál ilyen lelkesen a szén-dioxidra. A kender és a parlagfű történetesen igen, mások kevésbé, a globális felmelegedés tehát lehet, hogy nem is igaz, a szén-dioxid azonban kíméletlenül meg fogja változtatni a növényvilágot, és nem úgy, hogy nekünk jó legyen. Nevezett amerikai agrárkutató kipróbálta az elméletet a szabad természetben is: több vadkendert ültetett (!!!) falusi környezetben és a nagyvárosban. A tapasztalat szerint a CO2-dús városi levegő vadkenderpalántáinak életciklusa egy teljes héttel megelőzte a vidékiekét. Hát tessék, még ez is.

Egyetlen növény egymillió pollenszemcsét is termelhet, allergiás reakciót pedig már köbméterenként 20 darabka is kiválthat. Ez legrosszabb esetben, elvi, egyenletes eloszlással számolva 50 000 fertőzött köbmétert jelent. 50 négyzetméteres lakásokkal számolva ez annyi, mint 150 lakás egyetlen szál parlagfű által hazavágva. És hogy jövőre, sőt akár még a tárgyévben is legyen utánpótlás, akár 60 ezer magot is érlelhet. (Az ugyancsak bőségesen termő gyermekláncfű növényenként 3 ezret.)

A parlagfű mindent tud, ami egy gyomnövény számára kötelező, ha világsikerre tör (ezt a botanikában kozmopolitizmusnak hívják). A gyors elterjedés feltétele, hogy a növény egynyári legyen, így egy év alatt több nemzedéke is szaporodhat. Horribilis magmennyiséget kell termelni és jól tűrni a szárazságot. Ezeknek a követelményeknek a parlagfű megfelel. Az amerikai eredetű növény valamennyi kontinensen el is terjedt, leszámítva természetesen az Antarktiszt, az allergiások végső menedékét. Magyarországi terjedése közel sem volt olyan gyors, mint a XX. század másik nagy hódítójáé, a balkáni gerléé. A parlagfű Magyarországon először 1908-ban bukkant fel, de tömeges panaszokat csak a 70-es évek végétől okozott.

A virágpor,

különösen a vitorlázásra optimalizált parlagfűpollen mindenhová el- és bejut. A vadkender szaporodása szél nélkül nem működik, a sárga virágpor szemcséinek szállításával sem méhek, sem más rovarok nem foglalkoznak. A parlagfű pollenje annyira kicsi (nagyjából egy golflabda hatezrede), hogy akár egy rosszul szigetelt ablak hézagain át is bejut a lakásba. A legtöbbször természetesen a pollen is ugyanúgy közlekedik, mint mi, az ajtón át - a szellőztetést természetesen nem számítva. A virágpor hatósugarát legkönnyebben tengeren lehet mérni, parlagfűpollent pedig találtak még a parttól 640 kilométerre is. Ezek természetesen már csak laboratóriumilag kimutatható mennyiségek, és ekkora távolságról szó sem lehetne a stabil tengeri szélrendszerek nélkül, de ebből is látható, hogy egy-egy elhanyagolt parlagfűtábla több kilométeres körzetre is hat.

A gyógyszeres kezelésen kívül érdemes minimalizálni a szellőztetést, és beérni a (pollenszűrős) légkondival. Minden este hajat kell mosni, mert a virágpor onnan kerül a párnára, és a lakásba belépve vegyvédelmi szennyestartóba hajigálni a felsőruhákat. Reggel 5 és délelőtt 10 óra között a legjobb ki se lépni hazulról, mert ilyenkor a legtelítettebb a levegő. A megvalósíthatatlan óvintézkedésekből ékesen látszik, hogy szénanáthásnak lenni csak egy elenyésző kisebbség számára jelent életcélt, és a parlagfűvel is a szegények járnak a legrosszabbul. Bármennyire reménytelen is a helyzet, érdemes megtenni a lehető legtöbb otthoni óvintézkedést, mert a szervezet még egy viszonylag pollenmentes éjszakáért is igen hálás tud lenni.

A parlagfüvet kiirtani lehet vegyszerrel, mondjuk egy brutális Glialkázással - azokon a helyeken, ahol megveti a lábát, sok értelmes növény amúgy se lehet. A legroszszabb, ha a virágzás idején, mintegy pedagógiai céllal iskolás gyerekekkel húzkodtatják ki. A hirtelen hatalmas dózis ilyenkor még azokból is kihozhatja az allergiára való hajlamot, akik egyébként esetleg megúsznák. A kaszálás sem a legszerencsésebb, mert a lenyesett törzs helyett több kisebb is nőhet, összességében nagyobb pollenhozammal. Ha Geyer Flórián arzenáljában válogatunk, érdemesebb a kapát elővenni, és tőben metszeni.

A parlagfű irtása kötelező, több elhanyagolt terület tulajdonosát már meg is büntették, a tízezres tételektől azonban sajnos keveseket ver ki a víz. Nálunk ráadásul a családi gazdaságok ürügyén rengeteget szónokoltak, de a tulajdonviszonyok területén akkora a katyvasz, hogy sokszor azt sem tudja az önkormányzat, kit kéne megbüntetni.

A helyzet csak látszólag reménytelen. Németországban, ahol kicsit kooperatívabbak a polgárok, jóval kevesebb problémát okoz a parlagfű, és bár egy magyarnak ez hihetetlen, Nyugat-Európa több területén olyan sikerrel irtották ki a gyomokat, hogy ha időnként mégis szükség van rájuk valahol, tőlünk vesznek magokat. A parlagfüvet az osztrákok is sikeresen szorították vissza, így a bécsi allergiásokra akkor járnak a legnehezebb napok, amikor az augusztus-szeptemberi csúcsidőszakban Magyarország felől fúj a szél.

Winkler Róbert

szerző
Winkler Róbert
publikálva
2002/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...