Nem fáj fejem - Az aszpirin

Máig a legnépszerűbb patikaszer. Hosszú ideig azt sem tudták, hogyan működik, de szedték rendületlenül.

A szalicilsavat nem a szerves vegyészet révén ismerte meg az emberiség: a fűzfakéreg, illetve a korábban tévesen a gyöngyvesszőfélék közé sorolt réti legyezőfű láz- és fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatása régóta ismert volt. A fűzfa (Salix) kérge konkrétan egy szalicin nevű glikozidot tartalmaz, amiből a szervezetünkben zajló anyagcsere hatására keletkezik a szalicilsav. Ezt a reakciót már a 19. század elejének vegyészei is ismerték, először egy olasz vegyész, Raffaele Piria állított elő tiszta szalicilsavat. Már ezt is gyógyszerként alkalmazták, de mellékhatásai gyorsan diszkreditálták: keserű volt, mint az epe (ezt enyhítendő, idővel csak a nátriumsóját forgalmazták), ráadásul gyomorirritációt, nagyobb dózisban iszonyú hascsikarást, tartós használat nyomán nyombélfekélyt okozott. Manapság csupán az ételek tartósítására használják, de e téren is vannak már versenytársai. A következő lépés a vegyület acetilszalicilsavvá alakítása volt, s ez sem váratott sokáig magára. Egy francia vegyész, Charles Frederic Gerhardt már 1853-ban sikeresen abszolválta a feladatot, de sok jelentőséget nem tulajdonított eredményének.

Spanyol, nátha

Eltartott néhány évtizedig, míg utódai tisztázták az új molekula szerkezetét, s az 1890-es években a Bayer AG gyógyszercég néhány vegyészének (az utólagos kutatások szerint Felix Hoffmann és Artur Eichengrün játszott ebben vezető szerepet) sikerült a réti legyezőfűből olyan szalicint, abból pedig acetilszalicilsavat előállítani, ami kevésbé gyilkolta a gyomrot. Jellemző, hogy a már 1899 óta Aspirin néven forgalmazott gyógyszer etimológiája is viták tárgya. Némelyek szerint a gyöngyvesszőfélék latin nevéből (Spiraea) származik - akkor még oda sorolták a réti legyezőfüvet -, mások szerint az "acetil" előtagból és a szalicilsav régi német nevéből (Spirsäure) képzett mozaikszó. Érdekes módon az aszpirin (így, kisbetűvel) kifejezés átértelmeződéséhez döntően járult hozzá a versailles-i békerendszer: ennek egyik rendelkezése szerint a hatóanyag (továbbá a szintén a Bayer által szintetizált és piacra dobott heroin) elvesztette regisztrált márkanév státuszát a Brit Birodalom, az Egyesült Államok, Franciaország (és birtokai) területén, illetve a békerendszerből amúgy kimaradó Szovjet-Oroszországban is. Itt az aszpirin számos generikus gyógyszer hatóanyagául szolgált. Ám így is maradt elég ország, így Magyarország is, ahol az Aspirin (így, nagybetűvel) a Bayer AG konkrét termékét jelölte és jelöli most is. A szocialista Magyarországon azután jó ideig nem is lehetett Aspirint kapni - a nálunk gyártott és forgalmazott acetilszalicilsavhoz Istopyrin néven tudtunk hozzájutni (utóbbit már sok éve kivonták a forgalomból).

 

Fotó: MTI

De létezik egy sok évtizedes magyar gyógyszervegyészeti lelemény, a ma is forgalmazott Kalmopyrin, amely az acetilszalicilsav (azaz az aszpirin) kalciumsója, amely átütő ecetszagával tüntetett: ha a gyomorirritációt enyhítendő egy pohár vízben oldottuk, lebegő fehér uszadékokra esett szét, ám hatásosságát nem érhette szó. Az aszpirinfélék és -származékok kapcsán sokan állítják, és ebben lehet is valami, hogy a lényeg a hatóanyag megfelelő kikristályosítása, jól oldható szerkezetének kialakítása - s e tekintetben bizony az anyacég terméke ma is jól teljesít.

Az aszpirinfélék átütő sikere nem véletlen: a 20. századi gyógyszeripari história egyik legerősebb hype-ja, brandépítése és termékfelfuttatása rejlik mögötte. Legendáját az 1918 és 1921 között tomboló, majd százmillió ember halálával járó spanyolnáthajárvány alapozta meg - a hiedelem szerint milliók életét mentette meg a gyógyszer, és hozzájárult ahhoz is, hogy a járvány idővel alábbhagyjon. A valóság persze az, hogy a spanyolnáthának nevezett, A1N1 típusú vírustörzs által okozott influenza amúgy is kifulladt volna, miután végigszáguldott a világon, megfertőzve a népesség javát, és mindenhol lekaszálva a fiatal felnőtt generáció igen magas százalékát. Ma már jól tudjuk, hogy az aszpirin hatástalan a vírusfertőzésekkel szemben, s legfeljebb tüneti kezelésre jó, arra is csak korlátozottan. De mostanában azt is feltételezik, hogy a járvány idején szakszerűtlenül, óriási dózisokban adagolt aszpirin sok esetben maga is tüdővizenyőhöz vezetett, s megkönnyítette a halálos bakteriális szövődmények kifejlődését. Az ennél egyszerűbb esetek és szimptómák kezelésében viszont hatásosnak bizonyult: gyulladáscsökkentőként, lázcsillapítókánt (ha az a nem volt túl magas), ízületi és izomfájdalmak, reumatikus panaszok, no és a "sima", tenziós típusú fejfájások kezelésében jó ideig nem volt vetélytársa. Csak az a fránya gyomorirritáció, a vérzések, súlyosabb esetben fekély ne lett volna a másik serpenyőben! Ennek is köszönhető, hogy a gyógyszeripar sem állt le hasonló hatású szerek utáni kutatással - ennek eredményeként jelent meg a piacon az acetaminofen, vagyis a paracetamol (1956), majd az ibuprofen (1969). Lehet, hogy minden hatásában nem tudják tökéletesen pótolni az aszpirint, amely talán jobb általános gyulladáscsökkentő, mint ezek (a paracetamolnál mindenképpen!), de fej- és egyéb fájdalmak, valamint láz kezelésére megfelelnek.

Keserű tanulságok

Éppen, amikor a vetélytársak szorongatni kezdték az aszpirint, egy kiváló tudós kutatásai nyomán fény derült arra, hogyan hat az aszpirin - ideje volt vagy hetven év használat után. Egy brit gyógyszerkutató, John Robert Vane először 1971-ben publikálta, hogy az aszpirin a szervezetbe kerülve gátolja a prosztaglandinok és a tromboxánok termelését. Az előbbi zsírsavszármazékok (a prosztaglandinok) többek között a lágy izomszövetek összehúzódását és elernyedését kontrollálják, de vannak közöttük olyanok, melyek a vérlemezkék (trombociták) összekapcsolódását, a méh összehúzódását, az emésztőnedvek termelődését vagy éppen a légutak és az erek tágultságát szabályozzák. Általában elmondható, hogy a szervezet fájdalomérzékelő központjait a prosztaglandinok által aktivált anyagok riadóztatják. Amennyiben csökken a szervezetben zajló produkciójuk, az többnyire alkalmat ad a fellépő gyulladások csillapítására. A vérlemezkékben található tromboxánok érösszehúzó hatásúak, termelődésük a vérnyomás emelkedésével jár, és megkönnyíti a trombociták összekapcsolódását, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy begyógyuljanak a sebek, és megalvadjon a kisebb sérülések miatt kiömlő vér, eltömítve így a szervezeten ütött réseket. Igen ám, de ugyanez a mechanizmus kritikus vérrögképződéshez, trombózishoz, érelzáródáshoz, infarktushoz is vezethet - így azután Vane kutatásai nyomán lett nyilvánvaló, milyen fontos szerepet játszhat a kis dózisú aszpirin rendszeres bevitele a szívbetegek, infarktustól, stroke-tól fenyegetettek életének meghosszabbításában és a súlyos keringési rendellenességek megelőzésében. A brit kutató 1982-ben, a szintén a prosztaglandinok hatásmechanizmusát kutató svéd Sune Bergström és Bengt Ingemar Samuelsson társaságában meg is kapta az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Utódaik kutatásaiból azt is megtudtuk, hogy az aszpirin hatásmechanizmusának kulcsmozzanata, hogy visszafordítható módon inaktiválja a ciklooxigenáz enzim egyik típusát - ez okozza az alkalmi gyomorirritációt -, a másiknál pedig felülírja a gyári programot, és a meghekkelt enzimet gyulladáscsökkentő anyag (lipoxin) termelésére ösztönzi. De hangsúlyozzuk, hogy ezzel az aszpirin által befolyásolt biokémiai mechanizmusoknak csak egy, bár igen fontos részét érintettük. A gyomrunkban tapasztalható viselt dolgait pedig részben magyarázza az is, hogy az acetilszalicilsav gyenge savként igen rosszul disszociál a gyomor erősen savas közegében - felszívódása zömmel nem is itt zajlik, hanem a magasabb pH-jú (lúgosabb kémhatású) vékonybélben.

Az aszpirint továbbra is sokan használják fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása miatt, no meg enyhe lázcsillapítóként. Az utóbbi évtizedekben mind jobban elterjedtek a könnyebb felszívódást lehetővé tevő, például pezsgőtablettás verziói. Amúgy az acetilszalicilsavra is jellemző, hogy sok más hasonló mechanizmusú gyógyszerhez hasonlatosan koffeinnel együtt sokkal gyorsabban hat. Lázcsillapító hatásával kapcsolatosan viszont akadnak kételyek. Az Egyesült Államokban például nem javallják gyerekek és pubertáskorúak számára a lázcsillapításhoz szükséges nagyobb dózis alkalmazását: az utóbbi ritka esetben (mondjuk, nem túl nagy bizonyítottság mellett) a vércukorszint lezuhanásával és kritikus mértékű májkárosodással járó Reye-szindrómához vezethet. Ez egy egzotikus, alapesetben főleg a dr. House-szériában előforduló, bizonyos esetekben végzetes nyavalya, így tökéletesen alkalmas hisztérikus pánikreakciók kialakulására. Amúgy az évente elfogyasztott mintegy 40 ezer tonna (!) aszpirin mind nagyobb hányada szolgálja vérrögök keletkezésének megelőzését, a stroke- és infarktusveszély enyhítését. Ráadásul az utóbbi évtizedek kutatásai azt is nyilvánvalóvá tették, hogy az acetilszalicilsav rendszeres, kis dózisú fogyasztása nemcsak a szív- és érrendszeri krízisek kockázatát mérsékli, de nagy szerepet játszik a komoly halálozási oknak tekinthető vastagbéldaganatok kifejlődésének meggátlásában is. Most aztán tényleg főhet a fejünk - ennyi sok pozitívum csak megér némi, amúgy is csak alkalmi hascsikarást!