Hajdu Tamás
Mard el, nővér!
Magyar Narancs, 2004. január 15.
Kedves MaNcs!
A Mard el, nővér! című, Forrai Éva által jegyzett cikkhez szeretnék hozzászólni. A 60-as, 70-es évek radikális feminizmusa visszafordíthatatlanul átalakította a művészetről és a testről való gondolkodást. Nem túlzás azt állítani, hogy míg tőlünk nyugatra a feminizmus második hulláma is lecsengett, a feminista művészettörténet intézményesült, s ma már elsősorban poszt- (értsd: szoft-) feminizmusról beszélünk, addig a magyarországi diskurzusokban és művészettörténetben mindennek nyoma sincs. A honi kulturális közeget és annak fehér foltjait figyelembe véve Forrai Éva cikke kétélű fegyvernek bizonyulhat. A szerző szőrmentén bemutatja a pornót érintő feminista érveket/ellenérveket, ám mindezt rendkívül cinikusan teszi, különösen Annie Sprikle-t próbálja súlytalannak, ha ugyan nem nevetségesnek feltüntetni. Ugyan mi szükség lehetett a név lefordítására? Verne Gyula és Marx Károly óta nem illdomos neveket magyarítani, különösen ilyen Permet Panka-szerű gúnyos felhanggal, ami a cikk tárgyilagosságát is megkérdőjelezi. Annie Sprikle 1992-es Post-Porn Modernist című performansza, melynek során Annie méhnyakát tekinthette meg a közönség, Forrai cikkében csupán egy színes anekdota, melyet a szerző szerint a "Pinát akartok látni? Tessék, lássatok pinát!" gondolatmenet "ihletett". A dolog ennél bonyolultabb, a MaNcs pedig (még) nem egy szenzációhajhász bulvárlap, hogy sztorizva és konzervatívan közelítsen a kortárs művészet eseményeihez. Ezért úgy érzem, néhány dolog helyreigazításra, illetve kiegészítésre szorul. Dióhéjban: a posztmodernnel szemben a modernizmus meglehetősen fallocentrikus alakzat volt, melyben a nő nem image-maker, csupán image, szerepe a modell/múzsa/szerető hármasban nagyjából ki is merült. A képzőművészek által megjelenített sztereotip nőkép kialakításában a 70-es évek feminista művészeinek (Judy Chicago, Carolee Scheemann) megjelenéséig a nőknek szinte semmi befolyásuk nem volt. Annie Sprikle említett performansza 1992-ben született, amikor gesztusa már kevésbé számított ugyan forradalminak, gyökere és értelmezése azonban mégis a 70-es évek nőmozgalmaiban keresendő. Annie teste már nem a férfidominanciájú társadalom játékszere, hiszen a nők ekkorra "visszaszerezték" testüket, és annak vizuális megjelenítésében bizonyos fokú kontrollal bírtak. Ha a 90-es években/től egy nőművész a vagináján keresztül juttatja érvényre politikai állásfoglalását, az (honi viszonyainkat leszámítva) nem nevetséges, hanem nagyon is hiteles tett, a modernizmus kritikájaként és megkérdőjelezéseként értelmezhető.
Forrai Éva cikke látszólag profeminista, megközelítése és pejoratív felhangja azonban mindennek ellentmond. Véleményem szerint a feminizmus ügyének többet árt, mint használ, és éppen az ehhez hasonló cikkek okolhatók azért, amiért Közép-Európa művésztársadalmában egy nőművész - ha nem akarja, hogy komolytalannak, nevetségesnek tűnjön - nem szívesen vallja magát feministának.
Csizmadia Alexa
művészettörténész
A szeretet parancsa
Magyar Narancs, 2004. január 22.
Kedveseim!
Azt elég harcedzetten viselem, hogy rendszeresen cikizitek az egyházakat, köztük persze a katolikust is, melyhez magam is tartozom (szó se róla, rá is szolgálunk nemegyszer); de könyörgöm, legalább pontos fogalomhasználattal tegyétek - ne ezen álljon vagy bukjon a hitelesség. Ami - persze hosszabb előzmények után - éppen most kiváltotta areakciómat: némely zavaró mellényúlás Bugyinszki György cikkében. Nos: reverendát nemigen ölt egy református lelkész, legfeljebb lelkészi palástot; a reverenda ugyanis a katolikus papok (mára visszaszorulóban lévő) hétköznapi ruhája. Stólát is csak katolikus pap ölt, a reformátusoknál ez a liturgikus ruhadarab egyáltalán nem szerepel. Az egyes felekezetek vallási életére vonatkozó legfontosabb fogalmakról ízelítő található az alábbi címeken: okumene.lutheran.hu/szomzs.html és www.hhrf.org/aka/99ak5.htm.
További jó munkát, éles szemet és beretva észt kívánva a magyar ugar visszásságainak felderítéséhez:
Szabó Beáta
régi olvasótok
Integrált számítások
Magyar Narancs, 2004. január 22.
Kedves MaNcs!
A fenti írásba tárgyi tévedés csúszott, az SZDSZ EP-listáját dr. Demszky Gábor vezeti, őt azonban nem dr. Fodor Gábor, hanem dr. Szent-Iványi István országgyűlési képviselő, az európai integrációs ügyek bizottságának elnöke, az Európai Konvent póttagja, megfigyelő az Európai Parlamentben követi. A lista harmadik helyén Mohácsi Viktória szerepel.
Ungvári Katalin
Nagyon félek
Magyar Narancs, 2004. január 15.
Nyüszít a punkénekes. Külön groteszk, hogy a Narancs hasábjain picsogja el magát egy hölgy füle hallatára. Nagyon félek - hüppögi összetörten a punk, a lázadó és szélsőségesen agresszív mozgalmár (mint a Dilizsarukban a szálas, kigyúrt tar fejű fiatalember, aki elbőgte magát, amikor kapott egy nyaklevest a mamájától). Nagyon úgy tűnik, csak üres, unalmas póz ma már minden. A punkéneklés is, a zászlóégetés is, a Tilosért való rajongás is, és most a mesteri baracknyomás is a Tilos kobakjára. "cska manír ez csupán, mesterkélt modor és ellenmodor, vagy tán még annyi se, inkább csak szimpla, lélektelen színészi teljesítmény. Jól jövedelmező ripacskodás.
A kvázipunk bűnét, mint tudjuk, meg lehet bocsátani. Pózolnak is most a tévelygő lelki üdvéért buzgó papok és álszent főpapok, hivatásos és amatőr megbocsátók egyaránt. A tévedés viszont megbocsáthatatlan. Nem szabad fölötte eltekintenünk.
Azt rebegi a Narancs riporterének a berezzent lázadó, hogy ő most nem is olyan. Hogy ő valójában csak "egykori punkénekes", hogy ő ma már nem is punkénekes, ma már inkább csak részegen agresszív. És mások is ilyesmivel mentegetik: részeg volt (némelyek sunyin hozzátéve: na de bizony a részegség nem mentség). Míg József Attila szerint gyönge intellektus az, aki fölcseréli az okot az okozattal. Az őspatkány tudniillik nem a pálinka, nem a kender, hanem a meg nem gondolt gondolat. S ami tehát nem a pezsgőből, hanem a kicsinységből, a szegénységből, az iszonyodásból fakad. És emiatt nem tudja a részeg... Vagyis a részegség nem egyéb, mint puszta jelzés, a részeg még annyit sem tud, hogy üres levest kanalazott punkéneklés, műsorvezetés, lapszerkesztés, zászlóégetés, keresztállítás és verbális keresztaprófázás közben. Nem tudja. Márpedig a nem tudás egy értelmiségi foglalkozású ember esetében megbocsáthatatlan.
őspatkány futkos közöttünk, de ez az őspatkány nem az úgynevezett csőcselékmentalitás, nem a gondolattalan hőbörgés, uszítás és ellenuszítás. A szellemes József Attila szerint az őspatkány par excellence gondolat. Csak nincsen meggondolva rendesen. Vagyis az igazi kártevők nem az esztelen barmok, nem a beszari uszítók, hanem a gondolkodók. A csökötten gondolkodó kváziértelmiségiek. A felelőtlenül fecsegők Újságíróklubokban, Heti hetesekben, harcos publicisztikákban és egyebütt. Márpedig ha a költő figyelmeztetését lerázzuk magunkról, számíthatunk rá, hogy a történelem megalázó módon bánik el velünk: nem egyszerűen csak hülyékké, hanem szánalmasan rinyáló idiótákká alakulunk.
Vágréti László
Helyesbítés
A január 22-i lapszámban megjelent recenziómban (Egy kalandot őriz a formalin. Avantgárd: underground: alternatív. Popzene, művészet és szubkulturálisnyilvánosság Magyarországon) azt írtam, hogy az István, a király társadalmi konnotációiról írt tanulmány szerzője Vörös Miklós. Valójában a Lázadók idézőjelben - koppányok és laborcok a nem underground zenében című tanulmány szerzője Tóth G. Péter. Az érintettektől elnézést kérek.
Keresztesi József
Múlt számunkban Oprah Winfrey nevét a Visszhang web hasábjában sajnálatos és következetes módon Ophrának írtuk, amiért szíves elnézést kérünk. A fekete show-sztár weboldalának a címe természetesen: www.oprah.com
