Immár több mint egy hónapja figyelik a világ lakói a legújabb koronavírus variáns terjedését: november 24-én jelentették hivatalosan is Dél-Afrikából az immár igazoltan kimutatott variánst, amit két nappal később nevezett el a WHO omikronnak, a görög ábácé 15-ik betűjéből.
Megjegyeznénk, hogy a világon most sincs egyértelmű, a vírusvariánsokat jelölő nómenklatúra, csupán annyi történt, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) igyekezett elkerülni azon konfliktusokat, amelyek abból származtak, hogy több állam (a leghangsúlyosabban a delta variáns legvalószínűbb inkubációs régiójaként számon tartott India) kikérte magának, hogy pont róla nevezzenek el egy különösen pusztító vírust.
A WHO a számtalan variáns közül csupán a legveszélyesebbnek, aggodalomra leginkább okot adó verzióknak adott görög nevet, így is gyorsan elhasznált tizenkét betűt, mire november végén egy újabbat kellett kiosztania. Sokáig egyáltalán nem ugrottak át, nem hagytak ki betűket az ábécéből, csupán arról lehetett szó, hogy korántsem mindegyik betűkóddal ellátott vírusvariáns váltott ki oly erős riadalmat (és így kapott jelentősebb publicitást) mint mondjuk az alfa, a béta, a gamma vagy a negyedik hullámot okozó delta (aki akar, utánanézhet mondjuk az éta, kappa vagy lambda verziók sorsának is).
Most viszont egyszerre két betűt is átugrottak/ mellőztek: a nű és a kszí (az angol verziók beszédesebbek: Nu és Xi) azért maradtak ki a sorból, mert az ügyben megszólaló WHO tisztviselők szerint a nű angol neve túl könnyen összekeverhető az ’új’ (New, de néha Nu) szóval, a Xi pedig egy elterjedt (kínai) családnév. Rossz nyelvek szerint egyenesen ez a mostani kissé tirannikus természetű kínai elnök-főtitkár (népszerű magyar átírás szerint Hszi Csin-ping, de a világon elterjedtebb pinjin átírásban Xi Jinping) családneve is, és az ő érzékenységére is tekintettel lehetett a Kínával kapcsolatban amúgy is módfelett szenzibilis WHO.
Mivel jár a sok mutáció?
Lassan azonban csak a nómenklatúrájával kapcsolatban áll fenn konszenzus az új vírusvariánssal kapcsolatban, amely
minden korábbi variánsnál több (a referenciaként használt eredeti, ősvariánshoz képest 60) mutációt hordoz,
ráadásul ezek többnyire a vírus tüskefehérjéjét érintik, amelyeket a manapság használt vakcinák többsége is célozni szokott. Mindez már sejteti ama (mind szélesebb körben rögzített) tulajdonságát, hogy egyrészt kevésbé védenek ellene a korábbi vakcinák – főleg ha azokból eddig csak két dózissal vettünk magunkhoz, azt is már hónapokkal ezelőtt –, másrészt hogy ügyesebben cselezi ki a felkészültebb immunrendszert is, azaz sokkal magasabb a reinfekciós (újrafertőződési) rátája.
Ehhez képest még a terjedési sebessége is jóval nagyobb, mint a korábbi verzióké – még a hónap közepéről származó brit tapasztalatok szerint (márpedig egyelőre még ott terjed a legjobban az omikron)
a fertőzöttek duplázódási ideje akár néhány (ott két) napra is csökkenhet, ami elborzasztó adat.
A villámgyors terjedés rengeteg új esetet jelent, ami akkor is komoly gondokat, túlterhelődést okozhat egy egészségügyi rendszerben, ha amúgy ez a verzió átlagosan kevésbé veszélyes tüneteket okoz – amiben nyilvánvalóan komoly, pontosan még nem analizált varianciát okot az átoltottság, az átfertőzöttség, az életkor vagy éppen a szokásos egészségügyi kockázatoknak való kitettség.
Milyen lesz a kórházi helyzet?
A kutatók pedig egyelőre még csak elégtelen nagyságú és szerkezetű mintákból vonnak le következtetéseket az omikronnal kapcsolatban. Így egyelőre azt is csak remélik, mintsem megalapozottan állítják, hogy a korábbi (legalábbis alfa és delta nevű) koronavírus társaihoz képest kevésbé károsítja a tüdőt, azáltal kisebb eséllyel utal be minket a kórházba, pláne a Covid intenzív osztályra, lélegeztetőgépre (immunológiai felkészültségünktől sem függetlenül).
A legtöbb, amit az omikron hatásával kapcsolatban kiderítettek a kutatók, az számos többszörösen feltételes állítást tartalmaz. A járványmatematikai közelítésre remek példa Röst Gergely és szegedi kutatócsoportjának nemrég közzétett (még peer review, azaz szakmai bírálat előtt álló) tanulmánya, amelynek legfőbb tanulsága szerint
alighanem még ott is kevés lesz a delta variáns ellen hellyel-közzel eredményes védekezés, ahol rendben volt a lakosság immunizációja.
Azt meg már csak csendben tennénk hozzá: hazánkban, ahol már a delta ellen sem nagyon védekezett a kormányzat (ezt bizonyítják a több tekintetben ismét „világszínvonalú” hazai mortalitási adatok), az omikron ellen nagységrenddel komolyabb védekezésre lehet szükség. Jelenleg azonban azt sem tudjuk, mennyire terjed nálunk az omikron, ilyen típusú vizsgálatok ugyanis alig zajlanak. Amúgy a szegedi kutatók azt is felvetik, hogy ha a terjedési sebesség valóban olyan magas az omikronnál, akkor az immunelkerülési képesség esetleg kissé alacsonyabb is lehet a korábban véltnél, mert ez a kombináció adná ki a delta variánshoz képest eddig tapasztalt, megfigyelt versenyelőnyt, ami ahhoz vezet, hogy az omikron idővel kiszorítja a versenytársat.
Hangsúlyozni kell, hogy az omikronhullám konkrét majdani lefutásával kapcsolatban is csak bizonyos valószínűséggel bíró lehetőségeket vázolhat fel egy ilyen modell. Készítői is csak azt hangsúlyozzák, hogy az újabb járványcsúcson még akkor is óriási betegszám adódhat, ha az omikron variánssal való megfertőződés tényleg kisebb arányban okoz súlyos tüneteket, mint mondjuk a delta variáns. Ráadásul ez a kedvezőbbnek tűnő tendencia a korábbi (pl. a nálunk különösen pusztító harmadik hullámot okozó alfa) variánsokkal való összehasonlításban már nem is érvényesül.
Kedvező lehet a járvány itteni felfutása szempontjából, hogy
- még tart a téli szünet (rossz jel, hogy hamarosan véget is ér),
- most vagyunk túl a delta hullám csúcsán, így sok a frissen immunizált gyógyult beteg és
- Magyarország viszonylag jól áll a harmadik (ráadásul friss) vakcinadózisok terén.
Azt meg már csak mi tesszük hozzá, hogy az általános, az oltási dátumokat és átoltottsági arányokat is figyelembe vevő vakcinációs helyzetünk azért egyáltalán nem olyan jó, ahogy oly sokan gondolni vélik, pláne, ahogy a kormányzati sikerpropaganda sugalmazni szokta. Különösebben nem okadatolt, bizonyított, inkább a tapasztalatokon alapuló állítás, hogy három (az utolsót tekintve sem túl régi) vakcina nagyobb arányban véd az omikron okozta fertőzés, pláne az erőteljesebb tünetekkel járó megbetegedés ellen. Mondjuk ezt úgy, hogy máig nem egyértelmű, melyek az omikron-fertőzés korábbiaktól eltérő szimptómái – már ha vannak ilyenek. Mindezt okozhatja az is, hogy – mint némely tanulmányok állítják – több vakcina specificitásában is szélesebb körű (azaz több vírusvariáns ellen is hatékony) immunvédelmet alakít ki a betegekben, de eme hipotézis részletesebb alátámasztása is csupán az eljövendő publikációk tárgya lesz.
Honnan hová?
Az omikron variánsban az a legkülönösebb, hogy evolúciós útja eltér szintén görög betűkkel jelzett elődjeitől, s
a legvalószínűbb, hogy egy olyan korábbi verzióból fejlődött ki, amely közös őse lehet számos későbbi vírusváltozatnak.
A Science magazin frissen megjelentetett cikkében összegzi azon teóriákat, amelyek az omikron létrejöttét magyarázzák. Ezek között éppúgy szerepel, hogy a vírus már régóta keringett és fejlődött észrevétlenül, detektálatlanul a (vélhetően dél-afrikai) népességben, amíg végül elnyerte jelenlegi tökéletes formáját, mint az, hogy ún. reverz (fordított) zoonózis formájában visszajuttatott valamilyen gazdaállatba és ebben az inkubációs környezetben fejlődött tovább, amíg egy újabb ugrással vissza nem jutott az emberre.
Ám ezekhez a más esetekben komolyan felmerülő forgatókönyvekhez képest a kutatók az omikronnál jóval nagyobb valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy egy csökkent immunvédekezéssel rendelkező (esetleg HIV-pozitív) COVID-19 beteg emberben lakozott és itt – esetleg más koronavírusokkal rekombinálódva – fejlődött tovább.
Az omikron kialakulása körüli bizonytalanság viszont rávilágít arra is, hogy milyen keveset tudunk arról, hogyan jönnek létre a vírusvariációk. El kell felejteni az általában felületes interpretációkban terjedő stratégiai modelleket, melyek szinte már holmi kollektív akaratot tulajdonítanak az élő organizmusnak is csak erős megszorításokkal tekinthető vírusoknak és így tárgyalják újabb és újabb, az immunrendszert kicselező vírusverziók kialakulását. Valójában az ilyen magyarázatok félreértik az evolúció természetét, amelynek nincs teleologikus (céloksági) jellege. Az viszont igaz, hogy hogy vírus látszólagos viselkedése, de leginkább az egyes spontán kialakuló mutációkat előnyben részesítő szelekciós mechanizmus alapján úgy tűnhet, mintha a kórokozó „menekülni” próbálna például a vérplazma- vagy az antitestterápia hatása elől – ezt hívják antigén szökésnek avagy szökési mutációnak.
A sokszoros mutációkkal teljes variánsok kialakulására pedig tényleg nincs jobb magyarázat, mint egy sérült immunrendszerrel rendelkező, a vírust akár hónapokig (évekig) dajkálgató beteg. Márpedig egy lassan 8 milliárdos emberi populációban mindig akadnak majd ilyen önkéntelen keltetők, ami rögvest aláássa ama hiú reményeink alapját, hogy az omikron lesz majd az utolsó változat – még ha ez idővel ki is szorítja az eddig ismertté vált versenytársait.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
