Az Interneten mindenki látott már ufót, ez világosan kiderül, ha az ember rákeres a témára. Egy felmérés szerint az amerikai lakosság fele meg van győződve arról, hogy a kormány és a NASA repülőcsészealj-ügyben rejtegeti a bizonyítékokat, így az öntudatos polgár a hálózaton teszi közzé értesüléseit: első, másod- és harmadkézből származó beszámolók, hitelesnek tűnő, de talányos, és sokkal meggyőzőbb, azonban nyilvánvalóan hamisított képek, tudományos és áltudományos elméletek borítják el a képernyőt zavarba ejtő bőségben. Külön cikk tárgya lesz a rendkívül népszerű Sötét Oldal Hipotézis az amerikai hadsereg állítólagos Vörös Fény akciójáról, amelynek során az 1962-ben lezuhant azonosíthatatlan repülő tárgyakat a nevadai sivatagban lévő szupertitkos 51-es Körzetbe szállították volna. Egy feltételezés, amelyet A függetlenség napja című film rendkívül szórakoztatóan a helyi értékén kezelt, a Hale-Bopp üstökös viszont még egy lapáttal rátett a kultuszra: tavaly novemberben több obszervatórium, amatőr csillagász és a Hubble űrteleszkóp (képünkön éppen most javítja a Discovery) is nehezen magyarázható felvételeket készített róla, illetve a közelében időről időre felbukkanó, a Föld négyszeresére becsült méretű, fényt és rádiójeleket kibocsátó állítólagos objektumról. A szaksajtó nem bocsátkozik találgatásokba, egy eddig ismeretlen természeti jelenségről beszél, ez pedig annyira tág fogalom, hogy amennyiben esetleg kiderülne hogy valóban "gigantikus földön kívüli űrhajóról" van szó, az is belefér.
Ezúttal azonban egy szigorúan tudományos programról lesz szó. Míg a földön kívüli élet létezésére irányuló érdeklődés a civilizációval egyidős, az extraterresztiális intelligencia kérdésének tudományos szintű kutatása 1959-ben kezdődött el, amikor a Cornell Egyetem két fizikusa cikket publikált a Nature-ben a mikrohullámú rádió csillagok közti kommunikációban való alkalmazásáról. Egy akkoriban fiatal rádiócsillagász, Frank Drake 1960-ban megépítette az első mikrohullámú világűrvevőt, hogy más naprendszerekből érkező, információt hordozó jeleket keressen vele. Első berendezése egy 85 láb magas antenna volt Nyugat-Virginiában, két, viszonylag közeli, Nap-szerű csillagra irányítva. Az egycsatornás készülék a semleges hidrogén 21 centiméteres, 1420 MHz-es "bűvös" frekvenciájára volt hangolva, és bár a projekt két hónapja alatt nem fogott vele jelet, a csillagászok, főleg az oroszok, nagy fantáziát láttak a dologban. A hatvanas években a Szovjetunió bizonyult aktívabbnak a kérdésben (itt állítólag több ufó-berepülést is észleltek, az ABC tévétársaság egyik amerikai tudósítója saját szemével látott titkos KGB-dokumentumokat, és szemtanúkat is megszólaltatott egy 1982-es ukrajnai incidensről), majd a hetvenesekben a NASA is beszállt a buliba, a Project Cyclops azonban papíron maradt, mert egy pár tízezrelék esélyű kutatáshoz is félmilliárd dolláros összeget kellett volna technológiára költeni: galaxisunk, a Tejút több mint négyszázmillió csillagból áll, a mikrohullám-spektrum "víz-lyuknak" nevezett részén pedig, ahol a háttérzaj alacsony, kétmilliárd különböző frekvencián jöhet az adás. A sikeres kereséshez tehát mind a négyszázmilliárd csillagot mind a kétmilliárd frekvencián egyszerre kellene figyelni, a szakzsargonban "csatornaszörf és csillagugrás"-nak nevezett módszerrel.
Míg az amatőrök, valamint több egyetem és obszervatórium a hatvanas évek óta folyamatosan futtat kisebb kaliberű kutatási programokat, az egyetlen nagyszabású, államilag is támogatott akció 1988-ban kezdődött. A méréseket 1992 Kolumbusz Napján kezdték, Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulója alkalmával, de szűk egy év múlva le is állíttatta néhány, az adófizetők pénzét ilyesmire vesztegetni sajnáló amerikai szenátor. A SETI (Search for Extraterrestial Intelligence) a Targeted Search program keretében a NASA Ames Kutatóközpont több mint 1000 Nap-szerű csillagot vizsgált célzott antennákkal, míg a Jet Propulsion Laboratory olyan - egyébként más célra szolgáló - óriási rádióteleszkópokkal figyelte az eget, amelyek a gyengébb vagy szórványos jelek kiszűrésére is alkalmasak. A Marsról származó fosszíliák (Mars: Élet ez?, MaNcs, 1996. augusztus 15.) és a folyékony víz jelenléte a Jupiter Európa nevű holdján egyelőre csak feltételezések, de szignifikánsan emelték a földön kívüli élet lehetőségébe vetett hitet. A NASA sokat vitatott Origins programja a Naprendszeren kívülre is kiterjeszti az élet jelei után való kutatást: olyan űrbe telepített obszervatóriumokat terveznek, amelyek egyik célja a "Föld-szerű bolygók", az úgynevezett sápadt kék pontok tanulmányozása.
Miután a Kongresszus döntése nyomán a NASA megvonta a SETI-től a támogatást, Drake és kollégái privatizálták a programot, és magánemberektől kapott adományokból folytatják a kutatást Project Phoenix néven: a 2001 Ûrodisszea szerzője, Arthur C. Clarke és néhány high-tech nagyágyú - Gordon Moore az Inteltől, David Packard és William Hewlett a Hewlett-Packardtól, Paul Allen a Microsofttól - fejenként egymillió dollárral szállt be. Ehhez a kutatáshoz a föld legnagyobb rádióantennái szükségesek, de máris számos ilyen berendezéssel rendelkező, az ötlettel szimpatizáló intézmény fel-ajánlotta a Drake vezette SETI Institute-nak a szabad kapacitást. A programmal ráadásul igyekezni kellene, mert tíz éven belül a földi eredetű rádióinterferencia az informatikai robbanás következtében meg fog többszöröződni, és ezáltal tovább csökken az esetleges gyenge jelzések detektálásának esélye. 1995-ben az intézet kutatói 16 hétre bérbe vették az ausztráliai Parkes rádióteleszkópot, és végigbogarásztak vele kétszáz naprendszert, de csak a mienk szélén araszolgató Pioneer10 akadt a hálójukba. 1996 októberében Green Bankben felállítottak egy 140 láb átmérőjű rádióteleszkópot, amellyel fél nap alatt szkennelnek végig egy Nap-szerű csillag rádióspektrumán mind a kétmilliárd hullámhosszon. Egyelőre öt évre elegendő pénzük van, ez nagyjából ezer csillag, vagyis a Tejút 0,0000001 százalékának letesztelésére elegendő. A kutatók tisztában vannak viszonylagos esélytelenségükkel, és bár Drake többször kijelentette, hogy még az ezredforduló előtt meg fogja találni az első értelmes lényektől származó jelet, ennek az esélye az intelligens, kommunikatív civilizációk számát becsülő, saját maga által felállított egyenlet (lásd keretes írásunkat) alapján is minimum egy lottó öttalálatosénak felelne meg. A sikertelenség azonban nem veszi el a magukat a jövő archeológusainak nevező kutatók (a több millió fényév távolságból érkező jelek olyan civilizációk üzenetét hordoznák, amelyek jóval a Föld keletkezése előtt jöttek létre és mentek adásba) kedvét, ők amúgy is kozmikus léptékben gondolkodnak.
Ami az üzenetek küldését illeti, a Föld több mint ötven éve adásban van az univerzum felé: a radarok és a rövidhullámú rádiók jelei jelenleg nagyjából száz fényév átmérőjű burkot képeznek bolygónk körül, Drake pedig már 1974-ben elindított egy rövid, irányított jelsorozatot az M13-as szegmens felé. Érvelése szerint bármilyen fejlett civilizáció szükségszerűen felismeri a rádióhullámok útján való intergalaktikus kommunikáció lehetőségét, bár az óriási távolság miatt a kommunikáció a kapcsolatfelvétel után jó néhány millió évig szükségszerűen egyirányú marad. Egy konferencián tréfásan úgy fogalmazott, hogy a halhatatlan létformáknak van nagyobb esélyük az interaktivitásra a pángalaktikus szupersztrádán, hiszen nekik van idejük kivárni a kozmikus amatőr rádión érkező válaszokat.
Bodoky Tamás
SETI az Interneten:
http://www.seti-inst.edu/
http://www.wired.com/5.01/seti/
A Drake-egyenlet
A Drake-egyenlet a galaxisunkban (Tejút) létező, a földihez hasonló civilizációk számának becslésére született 1961-ben. Az egyenlet a kommunikációs képességgel rendelkező (értsd: a rádiót feltaláló) civilizációk számának becslésénél figyelembe veszi az intelligens élet kialakulásához megfelelő csillagok születési rátáját, a bolygókkal rendelkező (Nap-szerű) csillagok arányát, a Föld-szerű (folyékony víz jelenlétéhez szükséges hőmérsékletű) bolygók arányát és az olyan Föld-szerű bolygók arányát, ahol az élet ki is fejlődik és elegendő idő (a Föld esetében ez 3,5 milliárd év volt) áll rendelkezésre az intelligens, technológiai civilizációt kifejlesztő létformák kialakulásához, valamint az ilyen civilizációk becsült élettartamát. Mivel az egyenletben szereplő változók értékének megállapítása is tudományos vita tárgyát képezi, számszerű eredménye nincs.
Üzenet a világűrbe
Októberben közös NASA-ESA-misszió indul a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán kutatására; a szondának a holdat 1655-ben felfedező Christiaan Huygens holland csillagászról elnevezett leszállóegysége magával visz majd egy CD-ROM-ot is. Ha minden a tervek szerint alakul, vagyis a szondát nem teszi működésképtelenné egy napkitörés, mint az amerikai Telstar legnagyobb műsorszóró szatellitjét két héttel ezelőtt, és nem üti el egy pár ezer dollárért orbitális pályára lőtt urna sem, a robot 2004 novemberében ereszkedik alá a naptól a földnél tízszer távolabb, 890 millió mérföldre elhelyezkedő Titán mínusz 180 fokos nitrogén-metán felhőibe, amelyek mögött bármi, bárki lehet, még az sem tisztázott, hogy a felszín folyékony avagy szilárd. A lemezre a http://www.huygens.com/ címen hagyhatunk üzenetet a földönkívülieknek; az Európai Ûrügynökség (ESA) szeretne legalább egymillió rövid üzenetet összegyűjteni. Mások bejegyzései is megtekinthetők ugyanitt: Magas, nőnemű francia földlakó keres romantikus, jóképű idegent (Michele Zavez, 26), Helló, zöld giliszták (Christelle Levrat, 17), Basszátok meg magatokat, tetves idegenek (Massimo Gianelli, 26), Quack Quack (Donald Duck), ilyesmik. A világűrbe először a naprendszert is elhagyó négy amerikai Pioneer és Voyager szonda vitt üzenetet a hetvenes években, a Pioneerben elhelyezett fémlemez meztelen férfit és nőt ábrázolt, valamint a naprendszer és a közeli pulzárok térképét, hogy a remélhetőleg jó szándékú idegenek könnyebben megtalálják galaxisunkat, a Tejutat. A Voyager lejátszóval is ellátott rézlemezen hatvan nyelven elmondott üdvözletet, madár-, bálna- és más állathangokat, zenerészleteket és más információkat vitt magával az ismeretlenbe.
