Magyar Narancs: Az evolúciós átmenetek elméletének egyik kidolgozójaként ön az egyik szerkesztője a rangos tudományos folyóirat, a Philosophical Transactions of the Royal Society B tematikus számának. Ez a kiadvány az ember szociokulturális evolúciójával és abban a nyelv szerepével foglalkozik. Mindenekelőtt szeretném, ha definiálná: mit nevezünk nagy evolúciós átmenetnek?
Szathmáry Eörs: Evolúciós átmenetekből sokféle van, s a nagy evolúciós átmenet fogalma részben valóban tőlem származik, még az 1995-ös, Maynard Smith-szel közös könyvünkben írtunk róla először. A földi élet történetében kevés olyan átalakulás zajlott, amikor két dolog történt, általában egymással karöltve. Az egyik: alacsonyabb szintű evolúciós egységekből magasabb szintű egységek alakultak ki. Például amikor az egysejtű organizmusokat a többsejtű organizmusok váltották fel bizonyos leszármazási vonalakon, vagy amikor kialakult a valódi sejtmagvas sejt – minket is ilyenek építenek fel. Mindez úgy történhetett, hogy egy gazdaszervezet, amely akkor még lényegében a bakteriális szinten volt, bekebelezett egy másikat, utóbbi szintén egy baktérium volt. Attól kezdve a szelekció már a nagyobb egységen működött, nem csak külön-külön a kettőn. Ilyen például az is, amikor kialakulnak a rovartársadalmak: a magányos rovarok bizonyos leszármazási vonalakon rovarállamokat kialakító rovarfajokká fejlődnek.
A másik esemény pedig az, hogy ezzel párhuzamosan egy új típusú öröklődési rendszer alakul ki, amely a DNS-nél magasabb szinten működik: a magasabb rendű egységeknél megjelenik a különböző működések kombinációja, vagy a munkamegosztás, azaz a funkciók specializálódnak a magasabb egységen belül. De nálunk öröklődési rendszer a nyelv is, mert ennek révén generációkon keresztül tudunk információkat átadni. Nem egyszerű dolgok ezek, és nem is arról van szó, hogy egy gén helyettesít egy másikat – ez utóbbi a mikroevolúció, amelynél nagyobb léptékű ez a folyamat.
MN: Lehetséges, hogy ez a folyamat idővel felgyorsult? Arra gondolok, hogy valószínűleg először csak kémiai struktúrák voltak, azután 2 milliárd éven keresztül meg csak prokarióta sejtek. Ehhez képest ezután nagyon gyors evolúciós folyamat zajlott le.
SZE: Valóban. A kémiai evolúció néhány százmillió évig tarthatott, és a földi élet történetének mintegy a felét a baktériumok uralták. A DNS meg a fehérjeszintézis kései evolúciós termék abban az értelemben, hogy messze az élet keletkezése után kellett, hogy kialakuljon, és genetikai kód sem létezett mindig. De úgy tűnik, az időben előrehaladva tényleg volt gyorsulás az átmenetek során. Egyesek szerint azért, mert a komplexitás komplexitást szül: egyre összetettebb szerveződési formák jönnek létre, és ezek az egymáshoz való viszony tekintetében is egyre összetettebb viszonyokat tudnak kialakítani. Ez pedig megadja annak a lehetőségét, hogy a nagyobb evolúciós lépések is egyre gyakrabban kövessék egymást.
MN: Az emberi beszéd, a nyelvek kialakulásához milyen evolúciós feltételek járulhattak hozzá?
SZE: Azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi az, ami korlátot szab egy nagy átmenet valószínűségének? Nos, vagy az, hogy a hozzá szükséges örökletes variáció ritka, tehát van benne valami főnyereményszerű; vagy az, hogy a szelekciós körülmény ritka. Azaz genetikai variáció még csak lenne, csak a szelekciós körülmény nem áll fenn.
Érdekes módon az emberi nyelvkészséget és a hozzáköthető társadalmi változást inkább a szelekció korlátozta, nem a genetikai variáció. Egy speciális szelektív körülmény kellett ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, elvégre a főemlősöknek, és különösen a Homo erectusnak már komoly agya volt. Ők már fejlett, úgynevezett machiavellista intelligenciával rendelkeztek. Tehát itt inkább az alkalomra kellett várni, és nem a genetikára.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
