Svédországba költözik egy többszörös díjnyertes kutató, mert „Magyarországon elnyomja a hatalom a tudomány szabadságát”

  • narancs.hu
  • 2019. június 3.

Tudomány

Szebb jövő vár a gyerekeire a skandináv országban, mint nálunk.

A sved Linköping Egyetem pár napja a honlapján bejelentette, leigazolt egy új kutatót, akiről kiderült, hogy politikai okok miatt vált országot: hazájában elnyomja a hatalom a tudomány szabadságát - vette észre a 444.hu.

Takács Károly szociológus, a Kapcsolatháló- és Oktatáskutató Központ alapítója, 2014-ben elnyerte az Európai Kutatási Tanács kétmillió eurós támogatását még az MTA kutatójaként, illetve a Lendület-ösztöndíjat is bezsebelte, melyet az álllam azért hozott létre, hogy a fiatal tehetséges tudósokat hazacsábítsa, itthon tartsa.

Takács - aki feleségével és három gyerekével nyár végén költözik - az egyetemi lapnak úgy fogalmazott: nehéz döntést kellett meghozniuk, de jobb jövő vár a gyerekeinek Svédországban.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.