A diszlexia nem betegség. Egyfajta rendellenesség, olvasási zavar. A diszlexiás nem gyógyul, a diszlexiás fejlődhet. A VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kipróbáltak egy módszert, melynek köszönhetően a diákok nemcsak hogy emlékeznek arra, amit olvasnak, de meg is értik.
"Hova megy, kedves?" - kérdi a portásnéni, aki majdnem annyi idős, mint az iskola, mely kilencvenöt éve dobálja ki magából a végzősöket. Nem csak a sulinak van jubileuma: a névadó kétszázöt éve született, százötven éve halt meg. Nem csoda, hogy ennyi évfordulót nem egy szokásos tízperces tornatermi megemlékezéssel ünnepelnek, hanem rászánnak egy hónapot.
"A folyosószínházhoz" - válaszolom. Máshol nyilván bambán néznének rám, de itt a néni közönyösen reagál: "Ja! Az elsőn, a lépcsőfordulónál." A folyosón berendezett kis színpad áll a falnál. A tanári mellett. Jelmezes gyerekek és négy tanár fogad, pedig péntek délután van, vége a tanítási hétnek, ráadásul a következő hét őszi szünet. A gyerekek mégis ott maradtak, hogy bemutassák produkcióikat. Három cintányérütés hallatszik.
Egy roma kisfiú kezdi szavalni A vén cigányt, mellette ül egy másik, a többiek dobokkal és egy kannával verik alá a ritmust. Mint egy jobbfajta hiphopkoncert. Tökéletes összhangban szólnak a strófákkal a hangszerek. Befejezésként töltenek egymásnak és isznak.
"Szimpla versfelolvasásnak indult, de pár nap alatt átalakult színházzá - mondja Faluvégi Judit Rita logopédus. - A gyerekek nemcsak szavalnak, hanem korhű díszletek között, jelmezekben, sokszor zenei aláfestéssel adják elő a költeményeket. Rájöttünk, hogy sokkal könnyebben értelmezik a sorokat, ha nemcsak bemagolniuk kell, hanem elő is adniuk. Kihasználtuk a bennük bújó kreativitást is, mind a jelenetek kitalálásában, mind a díszletek felállításában a segítségünkre voltak. Néhányan otthonról hoztak kellékeket. Lenyűgöző volt látni, ahogyan az eddig teljesen frusztrált, visszahúzódó, diszlexiás gyerekek megnyíltak mind előttünk, mind >>egészségesKözben átrendeződött a színpad. Csillagokkal telefestett függöny előtt egy kisfiú négykézlábra ereszkedik egy kislány áll a hátára; a második versszakot a fiú szavalja, a kislány mozgással illusztrálja. Spárgát csinál, "gerendának" használva társát, majd hídba megy, betakar-va a fiút. A testbeszéd mi másról, mint a szerelemről szól. Az ötperces előadásnak vége, a köréjük gyűlt tapsoló közönségből egy zavart, de vagány kissrác lép a lányhoz. Virágot nyújt át neki.
"Pár hete még nem mertem volna megtenni. - A diszlexiás kisfiú tekintetében siker és büszkeség. - Sokan csúfoltak, hogy nehezen olvasok, de amióta én is felléptem, sokkal könnyebben megy, mint előtte, és bátrabb is vagyok. A jó olvasók nem is mindig tanulták meg a verseket, csak akkor, amikor látták, hogy mi becsületesen bemagoljuk."
A logopédus közben pillanatok leforgása alatt kifesti a gyerekeket a következő vershez. "A külső, a jelmez is olyan fontos lett számukra, mint a tartalmi mondanivaló - büszkélkedik Józsa Judit tanítónő. - Minden szereplő a hatása alá került a minidaraboknak. Idős pedagógusként régen annyi értéktelen dolgot tapasztaltam, hogy manapság már ösztönösen harapok rá az értékre." Kész a smink, felgördül a függöny, újra ontják a verssorokat, a diákok precíz ritmusban döngölik a szavakat.
"Amellett, hogy megtanulnak ritmusosan olvasni, fejlődik a beszédkészségük is - mondja Faluvégi Judit Rita. - Mindezt úgy, hogy nem éreznek nehézséget, hiszen nem kötelezően elvégzendő feladatként kapják meg a verseket. Önként lehetett jelentkezni, és többnyire a diszlexiás gyerekek vettek részt az előadásokon. A logopédiai oktatás egyik alapja, hogy mindig le kell kötni a gyerekeket. Ha csoportosan foglalkozunk velük, akkor jó, ha ötnél többen nincsenek is az órán. Ezzel a módszerrel akár többen is lehettek, a hatás mégsem maradt el. Sőt! Erőteljesebb lett. A folyamatban összevontuk a drámape-dagógiát és a logopédiát, és íme, a végeredmény."
Könnyes szülő áll mellettünk. Eddig talán reménytelennek látta gyermeke helyzetét, de most meghatódott az örömtől. Az apró színművek nem csak a szereplőkbe, a nézőkbe is beleivódnak. Olyan élmények, amit a gyerekek továbbvisznek magukkal, emlékezni fognak rá. Ennek az egy hónapnak vége, de a gyerekek a tanáraik karját húzogatva kérdezik, hogy mikor és hogyan lesz a folytatás.
"Még nem tudjuk - mondja Takács Orsolya igazgatónő. - December 10-én a Bábszínházban lesz egy nagyelőadásunk, de sajnos ez ebben a formában nem folytatható. Túl sok energiát visz el, napról napra. Viszont jó alapot adott egy színjátszó kör megalapítására. Végzett diákjaink is segítenek benne. Biztos, hogy lesz következő epizód. Mi is igényeljük, és a gyerekek is."
A földszinti folyosón még megállít a portás néni. "Na! Tetszett?" Közben elhallgat a fönti zsivaj, és megszólal egy hang. A ráadás, az Éj és csillag: "Fel kivánom vinni, / Amit rejt a hit, / A föld gyermekének / Édes titkait."
