Mindent a szemnek - A szemüvegkultúra története (kiállítás)

  • - kovácsy -
  • 2005.11.10 00:00

Tudomány

"Csodálatos!", "Igényes!", "Elegáns!" - csupa lelkesült, alélt jelző a vendégkönyvben. A kiállításról valamelyik tévécsatorna is beszámolhatott, aligha van más magyarázat a hétköznap délelőtti időponthoz képest viszonylag élénk érdeklődésre, és - véletlenül?, a nyugdíjastúlerő következményeként?, demonstráció? - mintha többségben volnának a szemüvegesek.

"Csodálatos!", "Igényes!", "Elegáns!" - csupa lelkesült, alélt jelző a vendégkönyvben. A kiállításról valamelyik tévécsatorna is beszámolhatott, aligha van más magyarázat a hétköznap délelőtti időponthoz képest viszonylag élénk érdeklődésre, és - véletlenül?, a nyugdíjastúlerő következményeként?, demonstráció? - mintha többségben volnának a szemüvegesek.

"Az én szemem -3.00-as. De majd lehet, hogy megműttetem. Azért szépek a szemüvegek is.

Csak nekem nem

állnak jól." Ez a tépelődő feltárulkozás szintúgy a bejegyzések közül való, és el is vezet bennünket a szemüvegkultúra történetének egyik lehetséges - a szépség változó fogalma, eszménye, a divat felé tartó - irányához. Pontosabban: elvezethetne, ha a kiállítás tervezői, szervezői e prózai kifejezésekkel jelölt erőfeszítések helyett nem a "megálmodó" pozícióját foglalták volna el.

Ötletesnek éppenséggel ötletesek a régies, cirádás képkeretekbe foglalt tárlók, amelyekben elomló kelmék között, poétikus esetlegességgel helyezkednek el régiségértékük arányában egyre kevésbé ritkásan a darabok. Csak hát miért? Az értelem nem tűnik elő az ötlet mögül, amely viszont még rá is erősít az ódivatú, nehéz levegőjű, kimerevítő-távolító, elrekesztve bámultató kiállításrendezői megközelítésre.

A másik fő látványelem a terem közepén sorakozó, belülről megvilágított XV-XVI. századi álló reprodukciórészletek sora: szemüvegviselés a régi korokban, Boschtól főpapokon és más hatalmasságokon át Velasquez inkvizítoráig. Valójában a reklámiparban használatos, virtigli "city-light-posterek" ezek, és akár még azt is lehetne mondani: jól kerekítik le a történeti ívet a nemzetközi szemüvegmárkák kiállítás végi uralgása felé, mintha csak egy pláza-beli látszerészet bosszantóan méregdrága kínálatát látnánk. (A szakmai szponzoráció egyébként is mintha erőszakosabban mutatná magát a kelleténél.)

Közben persze látunk, meg is tudunk egyet és mást, emlékeztetőként pedig jól jön a puszta létezése miatt is mindenképpen dicséretet érdemlő, 140 forintos tárlatvezető füzetke is. Történeti vágta egy összeollózott lexikonszócikk mélységében, a tárlók közé is feltáblázva, "Euklid"-től "a szíj-, a fonál- (kínai eredet), a sapka-, a homlokpánt- és a súlyszemüveg"-ig és tovább. Szerepeltek ezek a tárlókban vajon, társaik tömegébe veszve? Jó néhány más darab emléke jobban megmaradt: a talpas nagyító, a teleszkópos lornyon, a hímzőszemüveg, úgy tíz centivel a lencsék elé rögzítve második (négyzet alakú) lencsepárral. Egy aprócska operáló szemüveg, meg egy irdatlanul hatalmas "parókaszárú" (a szár a tarkóig hajlik). Aztán egy "fordítható szemüveg pörgőnyereggel és -szárral, monokuláris korrekcióra".

Ezt pedig - meg az optikai alapokat - el is magyarázhatták, be is mutathatták volna. Technikai részletek, szerszámok, utalások és kitekintések - hogyan készült a középkorban cserzett marhabőrből a szemüvegkeret (XV. századi az első magyar lelet), majd 1660-tól az egyetlen szál fémhuzalból hajlított "nürnbergi olvasószemüveg", a szörnyű ős kontaktlencse, mire szolgált a

hordozható műszemkészlet

- jöttek volna jól. Némi számítógépes interaktivitás netán, ha már ott van egy nagy plazma képernyő is szemüvegreklámok bemutatására meg egy szakirányú cég szépen dizájnolt, ismeretlen célú és nem működő, szekrénnyi, matt krómozású szerkezete. Aztán meg a tényleges kultúrtörténeti összefüggések: a szemüveg mint hatalmi jelkép, vagy éppen mint stigma, előítélet és gúnyolódás tárgya; típusa mint a társadalmi állás kifejezője (szarukeretes, teknőcberakásos, gyöngyháznyelű lornyonok, kecses arisztokrata monoklik). Így csak tárgyak vannak a maguk míves kifinomultságában, avíttságában - történetesen szemüvegek és társaik, nem pedig nyakkendőtűk vagy cipőkanalak. Még szerencse, hogy nem túl nagy a kiállítás, nem fenyeget csömörrel a jobbára kontextus nélküli különlegességek élvezete. A szintén számosan érkező külföldiek még gyorsabban végeztek: idegen nyelvű tájékoztatás híján nekik valóban csak a tárgyak látványa jutott.

Magát a divattörténetet igazán karakteresen az 50-60-as években készült darabok képviselik, elvetemülten nagy, vad és színes műanyag kereteikkel - na, ezeket szívesebben néztem volna életszerűbben a plazmasíkon, de listát nem találtam sehol, hogy tudhattam volna, mi jön még, és mi pergett le előzőleg. A kiválogatott, -világított festményrészletek jól mutatnak a félhomályban, bár nem ártott volna itt sem, ha valahogy beleértelmeződnek a képegészekbe. Hogy egyáltalán volt mellettük felirat festővel, címmel, hellyel és dátummal, elég sokára tűnt fel ott lent, a félsötétben, sípcsontmagasságban. De hát magamra vessek: miért nem vettem elő a szemüvegemet.

Iparművészeti Múzeum, Bp. IX., Üllői út 33-37; nyitva: november 26-ig

Neked ajánljuk