Még amerikai mércével is különösen mozgalmasnak bizonyult a tavasz az Egyesült Államok népszerűen és röviden csak Tornádó-folyosónak (Tornado Alley) nevezett középső területein. Áprilisban, mely hagyományosan az eseményekben gazdag tornádószezon egyik csúcspontja, legalább négy, egyenként is több napig tartó és sok-sok tornádóval járó, nagyobb léptékű extrém időjárási eseményt regisztráltak. Az utolsó, április 25-28. között tomboló, vagy tucatnyi amerikai államon és mellesleg a kanadai Ontario tartomány déli részén is végigvonuló (és végigpusztító) viharzónában 325 tornádó keletkezett, a halálos áldozatok számát pedig 340-re becsülik (néha egyszerűen kideríthetetlen, hogy egy adott halálesetért milyen mértékben felelős a tornádó). Bár ebben a kategóriában sem egyszerű a helyezetteket számon tartani, annyi biztos, hogy ha csupán az április 27-én délben kezdődő 24 órát számítjuk, akkor is az Egyesült Államok történetének negyedik legnagyobb tornádókatasztrófájáról beszélünk, miközben a "versenytársak" a húszas, illetve a harmincas években pusztítottak. Elborzasztó rekordot jelent az is, hogy csupán ebben az egyetlen viharrendszerben legalább három, a tornádók intenzitását mérő javított-bővített, ötfokozatú Fujita-skálán ötös, azaz maximális erősségű szörnyeteg légtölcsért regisztráltak. Az USA-ban három éve nem regisztráltak ilyen erejű tornádókat, némely katasztrófa által érintett államban egyenesen évtizedek óta ez volt az első nem várt "ötös találat". A mostani tornádókitörésekről számos film- és fényképfelvétel készült, s a felszíni károk szemrevételezése mellett ezek is tanúsítják: némely tornádó különösen gigantikusnak bizonyult. Több helyen a pusztítás zónájának szélessége elérte a másfél mérföldet (ez körülbelül 2,4 kilométer), miközben egy átlagos tornádó csupán 150 méter széles csapást szokott vágni. Az ilyen, földbe vert ékre (vagy éppen hatalmas dugóra) emlékeztető ciklonikus képződmények (ottani nevükön wedge tornado, azaz éktornádó) intenzitása általában nem feltétlenül arányos a méretükkel, de ezúttal erre sem lehetett panasz. Amúgy a gyilkos áprilishoz képest a május eddig viszonylag békésen telt el a Tornádó-folyosón. E hónap első két hetében "mindössze" huszonhét pusztító légtölcsért jelentettek - de azért várjuk ki a végét. Különben ez a szám csak a jéghegy csúcsa, a tornádók többsége továbbra is lakott területektől, mi több, amatőr és profi tornádóvadászok figyelő tekintetétől távol pattan ki.
Hol, mikor?
Régóta vita kíséri, hogy milyen időjárási körülmények között, továbbá mikor és hol alakulnak ki a tornádónak nevezett pusztító légörvények. (Lásd Tölcsért csinál a kezünkből, Magyar Narancs, 2008. február 28.) Annyi bizonyos, hogy az efféle extrém időjárási jelenségek iránt mutatkozó élénk érdeklődés és a vele járó képalkotó szenvedély mind több bizonyítékot kínál arra, hogy a tornádók térben és időben is gyakrabban fordulnak elő, mint azt korábban gondoltuk. Természetesen nagy kiterjedése és speciális geográfiai helyzete miatt az Egyesült Államok vezeti a világ tornádózónáinak listáját. Egyrészt itt szenvedik el évről évre a legtöbb tornádót, s az igazán heves (EF3-as, EF4-es és EF5-ös) légtölcsérek tekintetében sincs versenytársuk, ráadásul van az államnak néhány különösen kritikus régiója (Kansas, Oklahoma, Észak-Texas), ahol a tornádók fajlagos, egy négyzetkilométerre vetített gyakorisága is lenyomja a konkurenciát. (Ezt a "listát" meglepő módon Hollandia vezeti.) A már említett Tornádó-folyosó, amely észak-déli irányban Kanada déli részétől és a Nagy-tavak vidékétől a Mississippi torkolatáig, kelet-nyugati irányban pedig az Appalache-hegységtől a Sziklás-hegységig terjed, egyben a természet sajátos kísérleti terepe, ahol a legkülönbözőbb légkörfizikai sajátosságú légtömegek csaphatnak össze - ilyenkor, tavasz táján különösen drámai formában. A már kellőképpen magas hőmérsékletű déli tengerek, mindenekelőtt a Mexikói-öböl felől meleg, páradús levegő érkezik, amely azután éppen ebben a zónában (ezen belül persze majd kontinensnyi szórást mutatva) ütközik meg az északon összegyűlő, majd lezúduló hideg sarkvidéki, száraz levegővel. Ehhez jön még a Sziklás-hegységen átbukó, esetleg délnyugatról, a Sonora-sivatag felől érkező meleg, száraz légtömeg - és ha ennyi sem volna elég, néha a különösen csapadékos, északnyugat felől kiinduló viharzónák szelik át a kontinenst, s valahol a préri fölött ők is beszállnak a gigantikus meteorológiai gang bangbe. A receptből nem hiányozhatnak a megfelelő magas légköri futóáramlások sem - az efféle jet streamek átszelik a teljes kontinenst, s tavasztájt, mit ad isten, pont a kritikus tornádózóna fölé húzódnak. Ha minden feltétel adott, akkor a különböző légtömegek találkozásánál keletkező, amúgy is kiterjedt extratrópusi viharciklonokon belül még intenzívebb szuperviharok, szupercellás képződmények, különleges zivatarfelhők jönnek létre, amelyeket még felülről is "meghúznak" a futóáramlások. Többnyire az ilyen örvénylő, forgó mozgást végző rendszerek a tornádók bölcsői: gyakorlatilag bármikor előfordulhat, hogy a szupercellák belsejében található, különösen alacsony nyomású zóna kinyúlik a felhőből, és látható tubát hoz létre - a láthatóságról főleg a nagy áramlási sebesség következtében csökkenő nyomás miatt kondenzáló vízgőz "gondoskodik".
Ha ez az alacsony nyomású, forgó mozgást is végző intenzív feláramlás eléri a talajt, máris előttünk a tornádó, melynek felszíni szélsebessége a sok száz kilométer/órát is eléri, a belsejében uralkodó alacsony nyomás pedig mindent felszippant, amit a tornádó falában tomboló szelek még nem vertek szét eléggé, azután persze kidobja, legfeljebb roncsolt, hámozott, törmeléktől lyuggatott formában. Egy tüdővel rendelkező, fejlettebb élőlény, pláne ember számára már azért sem szerencsés a tornádószerű légtölcsérben tartózkodni, mivel ilyen extrém sebességű áramlási, illetve nyomásviszonyok mellett levegőt sem tudnánk venni.
Itthoni tölcsér
Bár Magyarország klimatikus viszonyai sok tekintetben eltérnek az egyesült államokbeliektől, azért némi hasonlóság tapasztalható - még ha hozzánk a meleg, nedves légtömegek nem is annyira a Mexikói-öböl, inkább a Földközi-tenger felől érkeznek (habár az északnyugatról jövő, óceáni eredetű ciklonok műfajában hasonlóságot mutatunk, s néha mi is kapunk hidegbetörést, többnyire Skandinávia felől). Ennek megfelelően nálunk is kialakulnak szupercellák, és ezek tornádókat is generálnak. Az idei első és eddig egyetlen, a neten fellelhető videón is rögzített belföldi észlelés több mint két hete, a nyírségi Érpatakról érkezett, ám most hétvégén, az átvonult ciklon kapcsán kialakult burgenlandi szupercella belsejében formálódó tornádókat a határ inneni, soproni oldaláról is jól meg lehetett figyelni. Müllendorf (Szárazvám) környékén két légtölcsér is létrejött: egy klasszikus, a földtől a felhőalapig nyúló tornádó, és egy, vizuálisan csak a földfelszín közelében észlelhető örvénylés (ha ennek van kapcsolata a felhőalappal, akkor ez is tornádó, egyébként szintén nem veszélytelen, de más mechanizmusú gustnadóról beszélünk). Az egyik tornádó rendesen keresztbe is csapott az ausztriai falun, mintegy előzetest nyújtva az eljövendő Kárpát-medencei tornádószezonhoz. Ráadásul a magyar, a tornádófolyosóihoz képest nyilván szerényebb szezon karakterisztikájában is eltér a tengerentúlitól. Míg ott a nyár beköszöntével ritkulnak (de el nem tűnnek!) a tornádóészlelések - nem utolsósorban a magas légköri futóáramlás észak felé tolódása miatt (s mert ekkor már nem olyan drámai a különbség a különböző eredetű légtömegek jellemzői között) -, nálunk éppen a nyárral érkezik meg az igazi viharok ideje.
