Az arab tavasztól az iráni "Zöld Forradalmon" át az ázsiai autoriter rendszerekben szervezett ellenzéki akciókig terjed a web 2.0 forradalmak (fél)sikersztorilistája. A nyugati világ már a teheráni tömegtüntetések idején kitörő lelkesedéssel és optimizmussal bámulta az eseményeket, sokan rögtön a diktatúrák és autoriter berendezkedések kihalásáról, a részvételi demokrácia globális forradalmáról kezdtek beszélni. Azóta jó pár diktátor eltűnt a történelem süllyesztőjében, csakhogy például Ben Ali vagy Mubarak távozása óta már eltelt majdnem két év, és Tunéziában vagy Egyiptomban továbbra sem tűntek fel számottevő demokratikus erők. A virtuális világban leginkább otthonosan mozgó fiatal, szekuláris egyetemista értelmiségi rétegnek ugyanis szinte egyáltalán nem osztottak lapot az időközben megrendezett parlamenti választásokon. Iránban a Zöld Forradalom eredménytelenül ért véget, Kínában pedig a rohamsebességgel növekvő internetelérés (félmilliárd felhasználó) ellenére sem látszik jele a demokratikus értékek favorizálásának.
A szabad véleménynyilvánítástól rettegő hatalmak korlátozási módszereire az állami propaganda agresszív terjesztésétől a felhasználók számára hozzáférhető tartalmak szűrésén, bizonyos oldalak és keresőszavak teljes tiltásán, a netkapcsolat sebességének visszafogásán át az internet-hozzáférés korlátozásáig olykor a teljes blokádig sok minden jellemző; a legtöbb helyen az alkalmazott módszerek átfedik egymást. A legnagyobb veszély a felhasználókra mégsem a korlátozás, az információ elzárása, hanem az adatcsomag, amit böngészés közben a hatalom begyűjt róla.
Kínai szevasz
Pekingben hamar rájöttek, hogy sokkal hasznosabb, ha nem ellenségként, hanem eszközként kezelik a világhálót. Az országban működő 50 Cent Party nevével ellentétben nem az amerikai rapper helyi rajongóit tömöríti, hanem a kínai kormány által pénzelt bérbloggereket, akik a pártot dicsőítő kommentekkel és bejegyzésekkel árasztják el a kényes oldalakat. A név a kínai székhelyű, de angol nyelvű Global Times egyik cikke nyomán terjedt el, amely először tudósított arról, hogy a Hunan tartománybeli Csangsa városi tanácsa fél jüant fizet hozzászólásonként. A 2004-ben indított kezdeményezés azóta kiterebélyesedett, és a módszer is finomodott: a kommentelők olykor még kritikai megjegyzéseket is tesznek, és csak azután rukkolnak elő a hatóságok álláspontját képviselő érvekkel és magyarázatokkal. A sanghaji Kommunista Ifjúsági Liga honlapján közölt összefoglaló alapján legalább 200 esetben alkalmazták sikerrel a trollokat, például a H1N1 influenza vírus okozta pánik idején, bánya- és gyárszerencsétlenségeknél, vagy az egy ideig kötelező tartalom-ellenőrző szoftver, a Green Dam használata miatt kitört botrány alatt.
Nem csoda tehát, hogy Human Rights Watch 2012-es jelentése szerint a Kínai Népköztársaság ellenőrzi a legátfogóbban és legkifinomultabban állampolgárai virtuális tevékenységét. A nemzetközi szervezet tanulmánya állítja, hogy a kiemelkedő mértékű gazdasági fejlődés és az életszínvonal jelentős javulása ellenére az állam továbbra is semmibe veszi a szólásszabadságnak és a véleménynyilvánításnak a nemzetközi jogban rögzített garanciáit, cenzúrázza az online sajtót, korlátozza és akadályozza az újságírók, bloggerek tevékenységét. A keresőoldalak kötelesek kiiktatni a keresési eredmények közül a kényes témákat, elérhetetlen a Facebook, a Twitter és a YouTube is - noha különböző szoftverek, ingyenes és fizetős virtuális magánhálózatok (VPN) és proxyoldalak segítségével ez a korlátozás kijátszható. A legjellemzőbb a proxyszerverek használata, csakhogy ezeknek az oldalaknak a terhelhetősége limitált, és bizonyos kezelőfelületeket képtelenek megjeleníteni.
Nincs kompromisszum
Ahol a bonyolult ellenőrzés és az államilag finanszírozott átverés még nem honosodott meg, ott a szigor és a tiltás marad. 2009-ben az iráni elnökválasztások idején kitört Zöld Forradalmat nyugati publicisták kezdték el Twitter-forradalomként emlegetni, arra utalva, hogy a rezsimmel szembeni ellenállás részben a 140 karakteres instant üzenetek segítségével koordinált akciósorozat volt. A hatalom nem késlekedett a válasszal, a hatóságok közvetlenül a választási eredmények bejelentése előtt több mint egy órára letiltották a civil hozzáférést Irán egész területén, majd az adatforgalom jelentős korlátozásával indították újra, ezzel próbálva elvágni a valós idejű kommunikációt a nagy tömegek között. Hamarosan szűrni kezdték az Iránból elérhető YouTube-tartalmakat és a Facebook forgalmát is, a gyanús honlapokat pedig elérhetetlenné tették. Az ellenzékiek egy ideig a közösségi oldalakon osztották meg olyan nyílt szerverek elérhetőségét, melyeken keresztül lehetőség volt kikerülni a korlátozásokat, ám a hatóságok hamarosan ezeket is kiiktatták. Az ellenzéknek ma sincs könnyű dolga, már a választások előtt is Iránban működött Kína után a leghatékonyabban az internetes adatforgalom szűrése és ellenőrzése, ami azóta még intenzívebbé és szofisztikáltabbá vált.
Líbiában jóval nehezebben tudták kontrollálni a zavargások megszervezésére szolgáló kommunikációs csatornákat, bár - mint utólag kiderült - a felkelői internetes tevékenység monitorozásához a Kadhafi-rezsim olyan nyugati cégektől kapott segítséget, mint a francia Bull SA egyik részlege, az Amesys, vagy a dél-afrikai VASTech, de Narus nevű leányvállalata révén még a Boeing is képbe került. Kadhafi azonban nem finomkodott, az első tüntetések után egyszerűen átvágatta a nyugatról keletre irányuló szolgáltatást biztosító, a tengerfenéken húzódó optikai kábelt.
Észak-Koreában az országon belül csak műholdon keresztül lehet csatlakozni a világhálóhoz, a letöltési sebesség 492 kbit/másodperc - ezzel egy kezdetleges oldal betöltése is hosszú percekig tart. Phenjan egyetlen internetkávézója szintén ezt a kapcsolatot használja. Létezik ugyanakkor egy alternatív kommunikációs csatorna, Észak-Korea külön bejáratú belső hálózata, a Kwangmyong, amely a kormányzati és az állami intézményeket köti össze a gyárakkal, a bankokkal és más kiemelt stratégiai helyszínekkel. Jelenleg csupán harminc észak-koreai honlap létezik, kivétel nélkül az állami propaganda szolgálatában. Korábban volt egy webshop is, Cholima néven, amelyen keresztül kínai és észak-koreai termékeket lehetett rendelni, ez azonban kétéves működés után, 2010 augusztusában bezárt. A kínai határ közelében a becsempészett mobiltelefonokkal azért van lehetőség külföldi hálózat elérésére, de ez drága és kockázatos szórakozás.
Digitális foglyok
A kiberutópia hívei szerint az internet a kulcs, amit elég a nép kezébe adni, és ez önmagában gerjeszteni fogja a demokratizálódási folyamatot. Clay Shirky amerikai gazdasági tanácsadó az internet társadalmi hatásait vizsgáló Here comes everybody című könyvében a négy lépcsőből álló crowdsourcing - "közösségi közreműködés" - mellett teszi le a voksát. Az első lépés a megosztás, amikor a felhasználó más felhasználókkal lép kapcsolatba, a második a párbeszéd, ami a megosztás nyomán alakul ki, a harmadik az együttműködés az előbbi pontok alapján kialakult közös cél érdekében, a negyedik pedig maga a kollektív cselekedet. Shirky szerint a ma embere már legalább annyi tartalmat oszt meg, mint amennyit fogyaszt, a részvétel magas foka ezért jelentős változásokat fog hozni.
Az efféle hurráoptimizmus egyik legnagyobb kritikusa, a fehérorosz származású, de már az Egyesült Államokban élő Jevgenyij Morozov író, kutató szerint azonban az internetfelhasználók túlnyomó része egyszerűen szórakozásra használja a világhálót, és csak egy törpe kisebbség jut el addig, hogy az általa vallott elveket tettekkel is nyomatékosítsa. "Minden digitális felkelőre jut három digitális fogoly" - állítja Morozov, hozzátéve, hogy a kiberutópia hívei a "web 2.0 forradalom" következményeivel - tömeges bebörtönzések, a résztvevők zaklatása és ellehetetlenítése - egyáltalán nem foglalkoznak. Márpedig a nyilvánosság előtt zajló szervezkedés nemcsak a célközönséget éri el, de az elnyomó rezsimek dolgát is megkönnyíti, hiszen hamar kiderítik, hol és kiket kell keresni. A kiábrándult Morozov számára, aki korábban Lukasenko elleni flashmobok szervezésével is foglalkozott, nyilvánvalóvá vált: épp az interneten keresztüli szervezkedéseknek köszönhető, hogy a hatalom jól értesültté válik, s így könnyebben háríthatja el a tiltakozó akciókat. Minszkben például letartóztatták azokat az aktivistákat, akik előre megbeszélt időben és helyen fagyiztak a következő mottóval: "Inkább ezt nyalom, mint Lukasenko hátsóját." Szíriában pedig azért oldották fel a Facebook blokkolását, hogy megfigyelhessék a felhasználókat. Manapság egy ellenzéki tüntető vallatásánál már nem azt kérdezik, milyen csoport tagja, kik a társai, csupán a facebookos felhasználónevét és jelszavát akarják tudni.
A közösségi kommunikáció elképesztő mértékben megnövelte a társadalmi részvétel, a véleménynyilvánítás és a kollektív cselekvés lehetőségeit. Diktátorok sora bukott bele azokba az átalakulásokba, melyeknek, ha nem is motorja, de katalizátora volt az internet és a web 2.0. Ám az elnyomó rendszerek lassan, de biztosan megtanulták saját érdekeiknek megfelelően irányítani, mi történjen a virtuális játszótéren, ha egyáltalán nyitva hagyják a kaput. Annyi bizonyos, hogy a demokráciához nem elég megnyomni a Megoszt gombot.
