1952. december 17-én Rákosi Mátyás személyesen köpött a lakosság arcába. Ő szignálta ugyanis A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 1050/1952. számú határozatát, amely karácsony másnapját, december 26-át munkanappá nyilvánította. A rendelet szövege ennél persze rafináltabb volt, azt írták, hogy „a dolgozók régi kívánságára” május 2. válik piros betűssé, és emiatt kell a karácsonyi ünnepnapot megszüntetni, ám nagyon naiv vagy nagyon elvakult volt az, aki ezt a szöveget bevette.
Télapó itt van
Addigra ugyanis egyértelművé vált, hogy a hatalom az ünnepeket is a „klerikális reakció” számlájára írja, és mindent megtesz, hogy a karácsonyból „fenyőünnep” legyen, a „Jézuska” helyett pedig egy olyan speciális „Télapó” hozza az ajándékokat, aki külsőre a Mikulásra hasonlít, „tartalmilag” viszont az orosz gyed marózhoz („fagy bácsi”) áll közel. Az eredetileg fehér ruhában feszítő apóka ugyanis a sztálinista kánon részévé vált, de a szovjet gyerekek csak újévkor találkozhattak vele. Nálunk viszont a felnőttekre is gondoltak, a Ludas Matyi 1952-es karácsonyi címlapján a Télapó halászlevet kóstol egy vendéglőben, és azt mondja a szakácsnak: „Tegyen bele még egy kis paprikát. Kovács szaki a Szerszámgépgyárból erősen szereti.”
1954-ben, Nagy Imre miniszterelnöksége idején ismét munkaszüneti nappá vált december 26-a, a fenyőünneppel kapcsolatos hivatalos katyvasz azonban nem változott, épp ellenkezőleg. Ekkor ugyanis azt találták ki, hogy a legjobb budapesti tanulók a Parlamentben karácsonyozhatnak. Persze akkor még senki nem gondolta, hogy ezzel az abszurd húzással olyan hagyományt teremtenek, ami a rendszerváltásig nemcsak a meghívott gyerekek számára válik felejthetetlen élménnyé, de muníciót szolgáltat a híradók munkatársainak is, és hamarosan a karácsonyi tudósítások örökös nyitószámaként szerepel a kiválasztott fenyőfa Budapestre érkezésének bemutatása. És persze az is a vezető hírek közé kerül, hogy hány száz gyertya, hány mázsa szaloncukor kerül a többnyire tizenöt méternél is magasabb fára.
De 1954-ben még senki nem sejtette, hogy a nagyszabású rendezvény mekkora karrier előtt áll. A korabeli filmhíradó beszámolója szerint „új követeket fogadott az Országház, a gyermekvilág küldöttei jöttek el”. A tudósításból azt is megtudhatjuk, hogy nemcsak a Télapó, de az összes gyerek jelmezt visel, amivel a farsangot sikerült belekeverni, és ha ehhez hozzátesszük, hogy a jelmezversenyt a „focilabda-fejű totóbaba” nyerte el, valóban elmondható, hogy a rendezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a kis Jézus még véletlenül se jusson az eszébe senkinek.
Este a vezetőpajtások
A nagy sikerre való tekintettel a következő évben is megrendezték a jelmezbált, a különbség annyi volt, hogy ekkor megint Rákosi volt nyeregben, aki újra munkanappá nyilvánította karácsony másnapját. 1956-ban szó sem lehetett parlamenti karácsonyról, de egy évvel később újra előkerültek a jelmezek, bár úgy látszik, addigra kevesebb jó gyerek maradt; az első két alkalommal 4 ezer budapesti tanulót láttak vendégül, 1957-ben csak 2500-at. Az eseményen részt vett a Pajtás tudósítója is, aki nem a fenyőfát vagy a Télapót, hanem azt a Maki majomnak öltözött nebulót emelte ki, aki a hóemberjelmezes gyerek valódi répaorrát akarta megkaparintani.
Sajnos a korabeli tudósításokból nem derül ki, hogy kik rendezték e vidám eseményeket, és kik szerepeltek, azt viszont szinte biztosra vehetjük, hogy pártvonalon Nyers Rezső felelt azért, hogy minden olajozottan működjön.
A későbbi pénzügyminiszter az ötvenes évek végén nemcsak a Szövetkezetek Országos Szövetségének volt az elnöke és az MSZMP Központi Bizottságának tagja, de (36 évesen) ő volt a Magyar Úttörők Szövetségének budapesti elnöke is. 1959-ben személyesen ő tájékoztatta a sajtót, mivel az eseményt – ellentétben a két évvel korábbival – már büszkén hirdették, sőt sztárokat is szerződtettek: a Néphadsereg Központi Zenekara, az Állami Operaház Balettkara és az Állami Bábszínház művészei mellett Latabár Kálmán és Rátonyi Róbert fellépéséről volt szó, no meg arról, hogy immár 6 ezren élvezhetik a színvonalas programot. Az viszont csak az aktuális Népszabadságból derült ki, hogy míg délelőtt és délután – turnusokban – a kisdobosok és az úttörők „töltötték meg a fényes kupolacsarnokot”, este „a vezetőpajtások jöttek ünnepelni”, mások mellett az „úttörőmozgalom veteránjai”. A Télapót Csákányi László alakította, a Pajtás 1960-as első száma közölte a versikét is, amivel megjelent a színen, és amivel egyértelművé tette, hogy mit is gondol az ünnepről: „Ha most minden mesét elmondanék sorba, / három egész hét is nagyon kevés volna. / Így hát el se kezdem, de mondok egyebet: / üdvözletét küldi százmillió gyerek. / Szovjet pionírok, lengyelek, románok, / bulgár, német, albán, kínai pajtások…”
Háromezer meghívó
A Kádár-korszak enyhülésével a parlamenti karácsonyok is felhígultak, legalábbis ideológiai tekintetben. Míg a kezdeti időszakban a popzenét teljesen száműzték, a 60-as évek közepére egyre inkább erősödött a „nyugati befolyás”. Egy 1966-ban készült felvételen azt látjuk, hogy nemcsak csocsót, de már flippert is felállítottak a Parlamentben, két évvel később pedig egy igazi beatzenekar, a Syrius is felléphetett, sőt a francia képregényhős, Pif kutya is megjelent. A Télapó ekkor már évek óta Hadics László, az Operettszínház színművésze volt, aki 1961-től – amikor „űrhajón” érkezett a Parlamentbe – egészen a rendszerváltásig játszotta ezt a szerepet. A legnagyobb sikert mégis azok a sztárok aratták, akiket a magyar televíziózás repített a csúcsra, legyen az bábfigura, táncdalénekes vagy olimpiai bajnok. Megjelentek olykor mindenféle pártfejesek is, de az csak a legritkább esetekben fordult volna elő, hogy a Télapó árnyékából kilépve magukat exponálják.
Az újságírók néha a kulisszatitkokra is kíváncsiak voltak, 1980-ban például Gruszné Novotni Katalin budapesti úttörőtitkárt szólította meg a Népszabadság, ő pedig nemcsak azt mesélte el, hogy az ünnepi műsort december 23-án a helyszínen is elpróbálták, de a meghívottakról is ejtett néhány szót: „Mintegy háromezer meghívót adtunk ki. Az általános iskolában az úttörőtanácsok döntötték el, hogy az ünnepek alatt ki léphet be az Országház főkapuján” – mondta szűkszavúan a pajtás-elvtársnő, az újságíró viszont nem kérdezte meg, hogyan volt lehetséges, hogy pont kétszer ennyi gyerek ünnepelhetett. Lehet, hogy akkor is létezett VIP-szekció a kádergyerekeknek?
