n John Kerry for President, azaz John Kerryt elnöknek! címmel jelentette meg október 17-én nyílt állásfoglalását az Egyesült Államok talán legbefolyásosabb liberális lapja, a New York Times. A viszonylag terjedelmes írás hosszú bekezdéseken keresztül taglalta Bush "katasztrofális" elnökségének hibáit: az elnök hivatali idejét a 2000-es szûk gyõzelem után várt középre húzódás helyett a radikális jobboldali politizálás jellemezte; a hazug premisszákra épülõ, elhibázott külpolitikájánál már csak a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak kedvezõ gazdasági és adópolitikája volt rosszabb; egyszóval rossz célokat valósított meg, és azt is gyenge hatékonysággal. Bush újraválasztása a Times szerint a növekvõ külpolitikai feszültségek mellett még nagyobb költségvetési deficittel, elmaradó oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi reformokkal, õskonzervatív nézeteikrõl ismert legfelsõ bírók kinevezésével és a szabadságjogok további kurtításával fenyeget. A szinte apokaliptikus vízióval szemben John Kerry az ország megmentésének letéteményeseként tündököl, így nem meglepõ, hogy a záró sorokban a cikk lelkesen (enthusiastically) támogatja a demokrata jelölt megválasztását.
Mindez különösnek tûnhet
a magyar olvasónak, hiszen a rendszerváltás óta ennyire nyílt véleménnyel elvétve találkozhat a magyar lapokban, ahol ugyebár függetlenségükre kényes szerkesztõk õrködnek az általuk gondozott oldalak pártatlanságán. A New York Times olvasóit - akik feltehetõen legalább annyira kényesek az információk megbízhatóságára, mint a magyar újságolvasók - viszont nem érhette váratlanul a szerkesztõségi endorsement, hiszen a lap korábban is számtalanszor bírálta kemény hangon Bush kormányzását. Néhány dolgot azonban nem szabad elfelejteni: az amerikai lapoknál honos szerkesztõségi alapszabály például általában kizárja, hogy a híroldalakat jegyzõ újságírók a véleményrovatokban is publikálhassanak. A híroldalak minél nagyobb függetlensége ugyanis a magukra adó lapok talán legnagyobb és leginkább védendõ értéke, míg a publicisztikai oldalakon (azon belül is a szerkesztõségi cikkeknél) a tulajdonosok könynyebben tudják érvényesíteni az akaratukat. A jól szerkesztett újságokban éppen a híroldalak objektivitása, hosszú évek alatt felépült presztízse teheti elfogadhatóvá az olvasók számára akár olyan publicisztikák megjelenését is, amelyek adott esetben nem tükrözik a hírekbõl és az azok interpretálásából fakadó logikus következtetéseket.
Így aztán - igaz, ritkán - az is elõfordulhatott, hogy olyan lap állt ki Bush mellett, amelyikrõl még az olvasói is azt gondolták, hogy a demokrata jelölttel szimpatizál. Az idei szezonban a legskizofrénebb hozzáállást valószínûleg a Denver Post tanúsította: a coloradói újság október 24-i vezércikke a Bush-kormány hibáit sorolta, végkövetkeztetésként mégis a hivatalban lévõ elnök mellett tette le a garast, amivel ugyancsak összezavarta és felmérgesítette olvasóit. (Az ingadozónak tekintett Coloradóban végül 5 százalék különbséggel gyõzött Bush.) Floridában viszont, ahol 2000-ben pár száz szavazat döntött csupán a végsõ gyõztes személyérõl, és ahol idén is hasonlóan kiélezett versenyt vártak a szakértõk, a hagyományosan republikánus párti, hétköznaponként 215 ezres példányszámban megjelenõ Tampa Tribune nem volt hajlandó Busht támogatni. A szerkesztõk ugyanabban a vezércikkben írták, hogy elképzelhetetlen nem csatlakozniuk a Busht támogató konzervatív lapok táborához, amelyikben kifejtették, hogy az iraki háború helytelen kezelése, a költségvetési rekorddeficit és a nyílt kormányzat elleni támadások miatt ezt mégsem tehetik meg. Ugyanakkor a konzervatív liberális New Republic címû hetilap, mely az utóbbi idõben következetes háborúpárti cikkeivel és elemzéseivel tûnt ki, egyértelmûen Kerry mellé állt. John Kerryn azonban sem ez, sem az a további 60 lap nem segített, melyek 2000-es álláspontjukat megváltoztatva idén a demokrata jelöltet támogatták.
Az elnökválasztás más furcsaságokat is hozott. Bár számunkra sajnos nem újdonság, az Egyesült Államokban korábban a leghevesebb politikai viták idején sem volt szokás az ország biztonságát vagy a demokráciát félteni a másik jelölttõl. Most viszont a lapok
nem fukarkodtak a jelzõkkel
A Nation címû baloldali hetilap választási számának címoldalán például egyenesen a demokrácia oltalmazójának képében szerepelteti Kerryt, a New Yorker címû politikai-kulturális hetilap szerkesztõi pedig az újság 80 éves fennállása során elõször látták elérkezettnek az idõt, hogy lándzsát törjenek az egyik elnökjelölt (Kerry) mellett. Ezt viszont egybõl ötoldalas szerkesztõségi cikkben tették, Bush elnökségét a sikertelenség, az arrogancia és az alkalmatlanság uralmának nevezve. A New Yorker szerkesztõje, David Remnick a Washington Postnak úgy nyilatkozott: a többi szerkesztõvel egyetértésben, de a tulajdonos megkérdezése nélkül (!) szakítottak a hagyománnyal: "lapunk nem múzeum, hanem élõ dolog, ami folyamatosan fejlõdik".
A szerkesztõségi állásfoglalás azonban nem tekinthetõ normának: számos nagy lap, így a USA Today, az elszántan Bush-párti Wall Street Journal és a szintén erõsen republikánus kötõdésû Los Angeles Times általában nem közöl ilyen jellegû cikket, és most sem szakítottak e hagyománnyal. A Washington Post a november 2-i (az USA-ban nincs a miénkhez hasonló kampánycsend) számban egyszerûen felsorolta, hogy az elnökjelöltek és a fõváros környékén rendezett kongresszusi választások jelöltjei, illetve népszavazásra feltett kérdései közül kit/mit tart a lap támogatandónak. A John Kerry és John Edwards vezette listán azonban a demokrata szenátor- és képviselõjelöltek mellett két virginiai republikánus jelölt neve olvasható, ami azt mutatja, hogy az állásfoglalások kialakítása korántsem automatikusan, párt alapon történt. Míg a lapok munkatársai az elnökjelöltekkel általában nem találkoznak, a helyi politikusok preferencia-sorrendjének kialakítása személyes impressziókon is alapul, és az elnökjelöltekénél jóval munkaigényesebb.
Az amerikai lapoknál az sem okoz megütközést, ha a publicisztikai rovatok állandó szerzõi a szerkesztõség állásfoglalásával
ellentétes véleményt
jelentetnek meg. Ez történt például a már említett Washington Post-nál is, ahol a lap egyik állandó külsõ publicistája, a Pulitzer-díjas George F. Will érvelt Bush újraválasztása mellett - miközben az elnökkel szembeni korábbi fenntartásait megerõsítette, Kerry kampányát kiábrándítóan üresnek és banálisnak nevezte. Mint kifejtette, nem sok jó várható egy olyan elnöktõl, aki 1991-ben, húszéves szenátusi pályafutásának legemlékezetesebb szavazatával ellenezte az amerikai csapatok bevetését a Kuvaitot lerohanó Irak ellen, sõt mindezt máig nem bánta meg.
Will érvelése egyébként nagyjából egybevágott azoknak a mértékadó konzervatív lapoknak (például a Chicago Tribune) az értékelésével, melyek elsõsorban Kerry erkölcsi hitelét és vezetõi alkalmasságát kérdõjelezték meg, az utóbbit fõleg amerikai nemzetbiztonsági szempontból. Más lapok viszont, mint például a Dallas Morning News, Bush méltatásakor egyáltalán nem az értelemre kívántak hatni (igaz, Texasban, Bush legszûkebb pátriájában Kerrynek soha egy pillanatnyi esélye nem volt a szavazatok többségének elnyerésére): "Amerikának olyan elnökre van szüksége, kinek gerincét a bátorság acélozza, szívét pedig az együttérzés lágyítja meg. (É) Ez nem az a pillanat, amikor Amerika a tétovázás útjára léphet. Ez nem az a pillanat, amikor az amerikaiak cserbenhagyhatják az elnöküket."
Az amerikai lapok nyílt állásfoglalásai miatt sosem merült fel, hogy azok aláásnák az újságok hitelét. Az állásfoglalások elsõsorban azt demonstrálják, hogy a jelöl-tek (vagy népszavazási válaszok) mennyiben felelnek meg az adott újság nyíltan vállalt elveinek, értékeinek. Mivel e cikkeknek a választókra gyakorolt hatásairól a kutatások igencsak szórványosak, bizonyosnak az tekinthetõ csak, hogy ma már e hagyomány továbbvitelének inkább elvi és marketingjelentõsége, semmint zsurnalisztikai értéke van. Nem érdektelen ugyanakkor, hogy mit gondolnak minderrõl egyes magyar lapok fõszerkesztõi.
Tudomásunk szerint 1989 óta a Magyar Narancs az egyetlen hazai újság, mely a választások elõtt (2002-ben) vezércikkében nyíltan állást foglalt. (Lapunk a Fidesz-kormány leváltására s ennek érdekében az elsõ forduló elõtt az SZDSZ, a második kör elõtt az állva maradt ellenzéki jelölt támogatására hívta fel olvasóit.) Pedig a magyar napi- és hetilapok közönsége akkor is pontosan tudja, hogy a szerkesztõség (túlnyomó többsége) melyik párttal, jobb esetben politikai irányzattal szimpatizál, ha azt a lap nem teszi közzé endorsement formájában. Sõt, nagyon sokan részben
éppen azért vásárolják
kedvenc lapjaikat, hogy meglévõ szimpátiáikat igazoló és erõsítõ tartalmakhoz jussanak. Az angol nyelvû lapokban szokásos nyílt állásfoglalás ugyanakkor furcsán õszinte gesztusnak hathat azon a Magyarországon, ahol az újságírás tradícióitól (a kontinentális gyakorlathoz hasonlóan) az ilyesmi idegen, sõt a fontosabb lapok közül a szerkesztõségi álláspont mûfaja is csak a nemrég megszûnt Magyar Hírlap A Pont címû utódlapjában, a Figyelõben és a Narancsban található meg. A szerkesztõség nyílt politikai állásfoglalása vagy annak hiánya önmagában persze nem minõsít egyetlen lapot sem.
"Eddig fel sem vetõdött bennünk, hogy ilyen jellegû cikket írjunk" - válaszolta Vörös T. Károly, a Népszabadság fõszerkesztõje, akit némileg megleptünk a kérdésünkkel. Szerinte a politikai élet megosztottságára való tekintettel nem lenne szerencsés nyíltan egy adott párt mellett
szóló állásfoglalást
közölni. Kérdés persze, hogy változtatna-e egy ilyen cikk bármit is a sokak által még mindig pártlapnak tartott Népszabadság megítélésén, mely vélekedést csak erõsíti az a tény, hogy a lap 26,7 százalékának tulajdonosa még mindig a szocialista párthoz sok szállal kötõdõ Szabad Sajtó Alapítvány. Tény, hogy az újság átalakításakor, a 90-es évek elején a pártoktól való minél nagyobb távolság kialakítása volt a cél, ám ennek dacára Vörös szerint is mindenki számára világos, hogy bár a lap a híreiben az objektivitásra törekszik, s publicisztikáiban, vezércikkeiben gyakran kritizálja a kormányt, mégiscsak "a mostani szociálliberális kormányhoz áll közelebb". Az olvasók, mint mondja, már így is sokat panaszkodnak a kormányt érintõ bírálatok miatt. A decemberi népszavazással kapcsolatban ugyanakkor Vörös nem zárta ki, hogy az egyes válaszok elõnyeinek és hátrányainak jelenleg is zajló elemzõ bemutatása alapján egy-egy összegzõ cikkben az újság nyíltan kiálljon valamelyik válasz mellett.
Nem látja szükségesnek nyílt szerkesztõségi állásfoglalás megjelentetését Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Heti Válasz lapigazgató-fõszerkesztõje sem. Mint lapunknak elmondta, az újság vélemény-oldalain szerzõik a választások, népszavazások elõtt a publicisztikákban jól kitapinthatóan érvelnek egy-egy álláspont mellett, így az olvasóknak a szerkesztõség nem köti külön a lelkére, hogy melyik választ vagy jelöltet tartja követendõnek. A Heti Válasz szerkesztõinek e tekintetben szerinte az a dolga, hogy jól elkülönítsék a hír és a vélemény jellegû tartalmakat, és mivel az olvasóik amúgy sem tolerálnák, ha a lap felszólítaná õket egy párt vagy álláspont támogatására, az újságban megjelenõ információk alapján rájuk bízzák a következtetések levonását. Egyetértettünk a Heti Válasz tavasszal kinevezett fõszerkesztõjével, hogy a jó lapok egyik fontos ismérve a pártoktól való kritikus távolságtartás, miként abban is, hogy a Heti Válasz e téren leginkább egy jobboldali kormányciklus alatt bizonyíthat majd.
"Semmi nem indokolja, hogy változtassunk azon a 15 éves tradíción, miszerint nem foglalunk állást politikai kérdésekben" - mondta lapunknak Lipovecz Iván, a HVG fõszerkesztõje. A kontinentális és az angol nyelvû sajtó eltérõ fejlõdésének hátterében szerinte az játszotta a fõ szerepet, hogy a jellemzõen kétpárti brit és amerikai hatalmi felállással szemben a kontinentális európai politika hagyományosan több pártot és alternatívát kínál, ezért a lapok állásfoglalásai sem lehetnek annyira feketék-fehérek, mint a tengerentúlon. Lipovecz szerint a HVG politikai kérdésekben annyit tehet, hogy mindig alaposan elemzi az eldöntendõ problémát, illetve pró és kontra véleményekben mérlegeli a következményeket. A HVG nem fog a népszavazáson való részvételre buzdítani, válaszolta kérdésünkre a fõszerkesztõ, és lapunk felvetésére még arra az esetre is kizártnak nevezte, hogy a vezércikk mûfaját amúgy is nélkülözõ hetilap állásfoglalást adjon ki, ha egy politikai kezdeményezés nyíltan a lap vállalt értékeinek (például a szabadpiaci verseny) csorbítására irányulna.
"Egyelõre eldöntetlen kérdés, hogy a népszavazásra feltett kérdésekben csak súlyozzuk az érveket, vagy esetleg nyíltan letesszük a garast valamelyik válasz mellett" - válaszolta kérdésünkre Martin József Péter, a Figyelõ fõszerkesztõje, bár inkább az utóbbi verziót tartja valószínûnek. Martin szerint nem várható hasonlóan egyértelmû állásfoglalás a 2006-os országgyûlési választások elõtt, bár az idei európai parlamenti választáshoz hasonlóan a lap várhatóan afelé fogja "orientálni" az olvasókat, hogy támogassák a két kisebbik párt bejutását a parlamentbe. "Addig biztosan elmegyünk, hogy annak a pártnak a támogatására buzdítjuk az olvasót, amelyik a gazdasági liberalizmust a legmarkánsabban képviseli, ez a szemlélet ugyanis mind a négy parlamenti párt szavazótáborában megtalálható. Valamelyik párt erõteljesebb piacellenes fellépése azonban keményebb állásfoglalást válthat ki" - utal a Figyelõ prioritásaira a fõszerkesztõ. Az említett politikai törekvések azonban csak a szerkesztõségi cikkekben lesznek tetten érhetõk, a híranyagoknak semlegeseknek és távolságtartóknak kell maradniuk - mondja Martin, aki szerint a Figyelõben nyitott kaput döngetnek azok a munkatársak, akik saját publicisztikában akarják közölni a szerkesztõségétõl esetleg markánsan eltérõ kisebbségi véleményüket. "Az olvasó örül, ha kimondjuk, mit gondolunk, csak néha nehéz megfelelõen leegyszerûsíteni a mondanivalót. Szerencsére azonban mindenkiben megmaradt a sorok közt olvasás képessége" - vázolta a Narancsnak a közepesen rózsás jövõt.
Miklósi Gábor
Köszönöm az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége Információs Szolgálatánál dolgozó Bíró Katalin és Keve Ildikó segítségét.
Üzemmód
A szerkesztõségi állásfoglalások kialakításának menetébe Gail Collins, a New York Times véleményoldalainak vezetõ szerkesztõje ad betekintést a lap weboldalán. Mint írja, a vezércikkeket mindig az általa vezetett és a szerkesztõség többi részétõl teljesen leválasztott véleményrovat 16 munkatársának valamelyike írja, õ vagy a helyettese szerkeszti, ám az álláspontokat rendre közös megbeszéléseken alakítják ki. Szerkesztõként eközben csak és kizárólag a tulajdonosnak tartozik beszámolóval. "Nem hiszem, hogy bárki a hozzám hasonló beosztásban dolgozók közül azzal áltathatná magát, hogy sokan szavaznak másképp, csak mert elolvastak egy ilyen cikket" - nyilatkozott Collins nemrég egy interjúban.
Paul Gigot, a konzervatív Wall Street Journal publicisztikai rovatának szerkesztõje szerint a szerkesztõségi állásfoglalások csak másodlagosak a lap véleményoldalainak fõ célja, a piacok és az emberek szabadságának elõsegítése mellett. "Ha Kerry a tõkejövedelmek adójának csökkentésével kampányolna, már holnap vezércikkben dicsõíteném" - illusztrálta Gigot néhány hete egy interjúban az elvhûség mibenlétét.
Valamikor számít
Az Editor & Publisher címû New York-i szakfolyóirat weblapjának összesítése szerint a 2004-es elnökválasztást az amerikai napilapokban John Kerry nyerte: országszerte 213 lap (közel 20,9 milliós napi példányszámmal) adott ki a demokrata jelölt támogatására szólító állásfoglalást, míg a végül további négy évig hivatalban maradó George W. Busht 205 (kb. 15,7 millió példányban megjelenõ) lap látta volna szívesebben a Fehér Házban november elején. A folyóiratnak tucatnyi szerkesztõség számolt be arról, hogy hiába szerették volna Kerryt támogatni, a tulajdonos vagy a kiadóvállalat Bush-párti állásfoglalásra kényszerítette lapjukat. Bár a vonatkozó tanulmányok még csak most készülnek, az Editor & Publisher szerint egyes ingadozó államok adatai arra utalnak, hogy szoros versenyek esetén a szerkesztõségi állásfoglalások kimutathatóan befolyásolják a közvélemény alakulását.
