A földön kívüli élet firtatói számára régóta kedvelt célpont a Mars, valahogy - s nem ok nélkül - e vörösnek látszó bolygóról feltételezték leginkább, hogy a felszíni és felszín közeli körülmények, a kémiai és fizikai (s titokban: tán a biológiai) jellemzők hasonlítanak a földiekre.
Támad a Mars
A sztori még az úgynevezett Mars-csatornák (a bolygó felszínén található árokrendszer) "felfedezésével" (pontosabban "befigyelésével") indult: sokan feltételezték, hogy valamiféle értelmes életforma hozta létre őket - mondjuk azért, hogy a pólusok közelében található jég olvadékát eljuttassa a marsi egyenlítő vidékére, ahol így nyilván megteremne a krumpli. A jeles fantaszták sorát a polihisztor William Whewell (amúgy a Cambridge-i Trinity College oktatója) nyitotta meg, aki 1954-es munkájában feltételezte, hogy a Marson a Földhöz hasonlóan szárazföldek és tengerek váltakoznak, s valószínűleg kell ott lennie valamiféle értelmes létformának is. A Mars-csatornákról amúgy hamarosan kiderült, hogy nagyrészt optikai csalódás gyümölcsei - ám ez nem zavarta Percival Lowellt, a neves amerikai csillagászt, aki 1895-ben könyvet is írt arról, hogy a csatornákat egy rég letűnt civilizáció építette. Több se kellett H. G. Wellsnek, a sci-fi egyik atyjának, s két évre rá kiadta a műfajteremtő Világok harcát, amelyben a kiszáradó Marsról érkezett idegenek lepik el Földünket. A szárazságról szóló hipotézist hamarosan igazolta a tudomány is: már több mint száz éve nyilvánvaló, hogy a Mars légköre sem oxigént, sem vizet nem tartalmaz.
A marsi élet és a víz jelenléte szempontjából kulcsfontosságú volt a Voyager hetvenes évekbéli expedíciója, amely földi élethez hasonlatos létformák után kutatott, bár többek szerint éppen ez jelentette az expedíció korlátját is. Mindenesetre a Viking mérései finoman szólva is ellentmondásos következtetésekre ösztönözték a kutatókat: többségük kategorikusan kizárta, míg mások éppen hogy megerősítve látták a marsi élet lehetőségét (ugyanazon kémiai bizonyítékok alapján - ti. a marsi talajmintában víz és tápanyagok hatására fokozódott a szén-dioxid-termelés). Közben más, közvetett bizonyítékok is napvilágot láttak: a múlt évtizedre (a Mars Global Surveyor eredményei szerint) kiderült, hogy a Mars korántsem rendelkezik a Földhöz hasonló őrző-védő jellegű mágneses pajzzsal, ami azt jelentheti, hogy a nagy energiájú kozmikus sugárzás simán elérheti a felszínt. Sőt egyes kutatók azt feltételezik, hogy a Mars mágneses mezejét tápláló belső "dinamó" leállása nyomán a napszél akadálytalanul elfújhatta - ha egyáltalán volt - a bolygó légkörét, s erre az utóbbi pár milliárd év alatt bármikor sor kerülhetett. A legmeghökkentőbb spekulációkra mégis a Földre zuhant meteoritok vizsgálata adott alkalmat: ezek a Mars és egy másik objektum - például kisbolygó - ütközése nyomán kerülhettek az űrbe, majd onnan a Föld gravitációs vonzáskörzetébe. Eddig harmincnégyet találtak belőlük, javarészt ebben az évtizedben. Közülük tán a leghíresebb (vagy -hírhedtebb) az Antarktiszon, Allan Hillsnél fellelt, marsi keletkezését tekintve 4,5 milliárd éves, ám hozzánk csak 13 ezer éve érkezett kődarab, amelynek belsejében szerves vegyületeket, aromás szénhidrogéneket találtak annál sűrűbben, minél mélyebbre hatoltak - márpedig a földi baktériumok nyilvánvaló módon inkább kívülről fertőzték volna meg a kőzetet. De ez akkor is csak spekuláció: a fosszíliáikat maguk mögött hagyó állítólagos marsi nanobaktériumokat inkább hazai pályán kéne meglepni.
Jéggel, mentával
A legfrissebb kutatási eredmények a Mars felszínére küldött Phoenix űrszondáról származnak: nem kis nehézségek után - a ritka légtérben ugyanis az anyagminta víztartalma egyszerűen elszublimál - sikerült analizálható mennyiséget vételezni a Mars talajából, s ez alapján nyilvánvaló lett, hogy igenis van (fagyott) víz a Mars talajában. Egyetlen minta alapján persze még nem lehet igazolni a feltételezést, s egykor hullámzó óceánt vizionálni a bolygó felszínére, ám például egy, a Nature-ben minap megjelent tanulmány szerint a marsi fennsíkok olyan agyagásványokat tartalmaznak, amelyek csak víz jelenlétében jöhettek létre.
A marsi klíma kutatói bizonyos mérések alapján azt sem tartják kizártnak, hogy mostanság éppen felmelegedés zajlik a planétán, és ennek hatására nagyobb mennyiségű folyékony víz is felbukkanhat. Amúgy a feltételezett nagy mennyiségű fagyott víz 1-2 méter mélyen található - a felsőbb rétegekből ugyanis a vízjég (és a felette található szén-dioxid-jég) a már említett módon elszublimál, amint beköszönt a "tavasz" a Marson. A víz jelenléte mindenesetre két irányban is erősítheti a spekulációkat, s új kutatási irányokat is kijelöl. Egyrészt megerősítheti azon feltételezéseket, hogy a Marson nagy valószínűség szerint létezhetett (vagy most is létezik) egy miénkhez hasonlóan vízalapú életforma. Másrészt a sokszor túlzottan is futurisztikusnak (és némileg imperialistának) ható elképzelések között szerepel a bolygó eljövendő gyarmatosítása s lakhatóvá tétele, amelyhez óriási segítséget jelenthet, hogy a bolygón nagy mennyiségben áll rendelkezésre a számunkra nélkülözhetetlen víz. De ennyire tán nem kell előre szaladni. Most csupán annyi biztos, hogy 2009 őszén útjára indítják a Mars Science Laboratory névre hallgató, hat keréken gördülő kutatószondát, amely elől egyetlen egzotikus létforma, szerves vegyület, kis szürke/zöld emberke, intelligens zuzmó sem menekülhet, s amely végre eldöntheti a kérdést: volt-e, van-e vagy legalább lesz-e élet a Marson.
