Tévétorrent

A bűvész visszatér

Jonathan Creek

Tévétorrent

Szélmalom, düftinkabát (a második leghíresebb Paddington mackóé után), bűvésztrükkök.

Jonathan Creek ugyanaz a pár vonalból felskiccelt, rajzfilmfiguraszerű, mégis elragadó amatőr detektív, mint neves elődei, Sherlock Holmes (vadászsapka, pelerin, pipa, melyek közül csak az egyik igaz) vagy Hercule Poirot (bajusz, szürkeállomány, karosszék). A kísérteties szituációkat és megfejthetetlen rejtélyeket szinte vonzó Creek egy bűvész kreatív asszisztenseként dolgozik, de mellékállásban megmagyarázhatatlan bűnügyek felderítésén gyötri magát (főképp az intellektuális kihívás kedvéért, és nem az anyagi ellenszolgáltatás reményében).

A BBC 1997-ben elindított sorozatának alkotója, David Renwick az uralkodó brit krimis hagyományoktól (Morse felügyelő, Taggart felügyelő, Kisvárosi gyilkosságok) eltérően egy olyan történetben gondolkodott, melyben nem a „ki tette?” vagy „miért tette?” kérdések a lényegesek, hanem az elkövetés mikéntje.

Renwick olykor túlgondolt és groteszk bűnesetei felidézik a klasszikus krimik egyik kevésbé hangsúlyos, de azért rendre felbukkanó vonulatát, a „bezárt szoba” narratívát (pl. Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság, Gaston Leroux: A sárga szoba titka vagy Doyle számos Holmes-története). Creek gyanúsan sokszor kerül szembe olyan bűntényekkel, ahol kulcsra zárt szobákból illannak el a hullák és/vagy festmények, bizonyos személyek egyszerre két helyen is felbukkannak egy időben, vagy egyéb (látszólag) paranormális momentumok csiklandozzák az avatatlan szemlélő idegeit. Nem arról van szó, hogy Renwick ne látná el nyomokkal a nézőket, azonban a cselekmény annyira körmönfont és kiagyalt, hogy esélyünk sincs rájönni a megoldásra. A bűnesetek gyakran a Creek által is nagy kedvvel űzött bűvészkedéshez hasonlítanak: bonyolultnak és természetfelettinek tűnnek, s míg az irreleváns porhintés (pl. a lebegtetett misztikum) és részletek elterelik a néző figyelmét, addig a megoldás kiábrándítóan banális.

Ha a széria csak alaposan kifundált (és lássuk be, teljességgel életidegen) bűntettek aprólékos felgöngyölítéséből állna, a Jonathan Creek semmiben sem különbözne a tévécsatornák délutáni sávjában futó langyos krimiktől. A sorozat báját öniróniája, a gótikus horrorból kölcsönzött műfajelemek, a jól adagolt fekete humor és a szórakoztató mellékszálak adják (pl. a tenyérbemászó bűvész, Adam Klaus hódításai). A széria alcíme akár Jonathan Creek szövevényes szerelmi élete is lehetne, hiszen az évadok átívelő cselekményszálát (a különálló, epizodikus nyomozásokat összefogva) a félénk, aszociális Jona­than női segédeivel kibontakozó kapcsolata adja (Caroline Quentin, Julia Sawalha, Sarah Alexander). Az évődős dinamika különösen az első három évad női főszereplőjével, Maddy Magellannal (Caroline Quentin) működik: a tűzrőlpattant, nagyszájú (és nagy étvágyú) krimiíró intellektuálisan és szexuálisan is bizsergeti a visszahúzódó Jonathant.

Quentin távozása után a sorozat egyenletes lejtmenetbe kezdett, mivel nemcsak a kiváló színészi összjátékot nem sikerült megismételni, hanem a kissé önismétlő formátum is kezdett avulni (főleg az olyan újhullámos, pszichológiailag kidolgozott brit krimik mellett, mint a Happy Valley, a Broadchurch vagy a The Fall).

Az egyetlen valóban időtálló elem a fürtös hajú brit komikus, Alan Davies, aki képes életet lehelni a néhány különc vonásból felépített Creekbe. A 2014-ben futott ötödik évad már alig-alig idézi fel az előző évadok frissességét: a történetek mintha Jonathan Creek-paródiák volnának, maga a főhős immár megállapodott üzletember (azaz a karakter elvesztette lényegét). Jonathan Creek fölött eljárt az idő, most mégis az a hír járja, hogy idén egy újabb különkiadás erejéig visszatér majd.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.