Tévétorrent

Kórház a nagy háború szélén

The Crimson Field

  • - borz -
  • 2014. augusztus 3.

Tévétorrent

A frontkórház menő. Az egyik ágon a M.A.S.H. hódított ellenállhatatlanul, a másikon A frontsebész-féle királygiccsek.

A Crimson Field középfajú drámasorozat hat részben, s a nagy háború centenáriumára időzített BBC-programok közé illeszkedik. Egy fiktív franciaországi létesítmény adja a helyszínt tenger és homokdűnék, erdők és mezők között, a történet szerint Boulogne-ban vagyunk, a valóságban az angol partokon vertek sátrakat, és húztak fel néhány barakkot. Sajnos nem csak a díszlet tűnik olcsónak. A sorozat a szappanoperák dramaturgiáját követi, a közelben dúló első világháborúra a jelmezeken kívül csupán szóbeli közlések és a betegek kórtörténetei utalnak, ha a külsőségeket kivesszük, lehetnénk akár a város szélén.

Vannak egyrészt a rezidensek, az aranyszívű táborparancsnok (kórházigazgató), a bölcs főnővér és intrikus helyettese, a hivatásos és önkéntes ápolónők, a jóvágású sebészek, továbbá egy (meleg) szanitéc és egy (simlis) hadtápos. Ezen állandó szereplők előélete, szövetségkötései és -bontásai, szívzűrjei adják az alapszövetet, amelyet a betegek és a családtagok hozott anyaga egészít ki, leginkább a könnyfakasztás jegyében.

Nem csoda, hogy az első évad után véget is vetettek a szériának: tisztesen összerakott, de gyenge eresztés, nyomába sem érhet a szintén az emlékévhez időzített, korábban már méltatott The Village-nek (lásd: A nagy kép, Magyar Narancs, 2014. márc. 6.) vagy a BBC négyrészes történelmi ismeretterjesztő sorozatának (Britain's Great War). Egyedül a brit színészek - akik nélkül összeomlana Hollywood is - mutatnak csúcsformát, a legkisebb szerepnek is megadják a módját, egyéni karakterét, a legfutóbb jelenést is sikerül emlékezetessé tenniük, legyenek akár olyan ismert nevek, mint Kevin Doyle (Downton Abbey), Oona Chaplin (The Hour), Samuel West (Any Human Heart) vagy a jövő ígéretei (Richard Rankin, Alice St. Clair).

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.