Tévétorrent

Kórház a nagy háború szélén

The Crimson Field

  • - borz -
  • 2014. augusztus 3.

Tévétorrent

A frontkórház menő. Az egyik ágon a M.A.S.H. hódított ellenállhatatlanul, a másikon A frontsebész-féle királygiccsek.

A Crimson Field középfajú drámasorozat hat részben, s a nagy háború centenáriumára időzített BBC-programok közé illeszkedik. Egy fiktív franciaországi létesítmény adja a helyszínt tenger és homokdűnék, erdők és mezők között, a történet szerint Boulogne-ban vagyunk, a valóságban az angol partokon vertek sátrakat, és húztak fel néhány barakkot. Sajnos nem csak a díszlet tűnik olcsónak. A sorozat a szappanoperák dramaturgiáját követi, a közelben dúló első világháborúra a jelmezeken kívül csupán szóbeli közlések és a betegek kórtörténetei utalnak, ha a külsőségeket kivesszük, lehetnénk akár a város szélén.

Vannak egyrészt a rezidensek, az aranyszívű táborparancsnok (kórházigazgató), a bölcs főnővér és intrikus helyettese, a hivatásos és önkéntes ápolónők, a jóvágású sebészek, továbbá egy (meleg) szanitéc és egy (simlis) hadtápos. Ezen állandó szereplők előélete, szövetségkötései és -bontásai, szívzűrjei adják az alapszövetet, amelyet a betegek és a családtagok hozott anyaga egészít ki, leginkább a könnyfakasztás jegyében.

Nem csoda, hogy az első évad után véget is vetettek a szériának: tisztesen összerakott, de gyenge eresztés, nyomába sem érhet a szintén az emlékévhez időzített, korábban már méltatott The Village-nek (lásd: A nagy kép, Magyar Narancs, 2014. márc. 6.) vagy a BBC négyrészes történelmi ismeretterjesztő sorozatának (Britain's Great War). Egyedül a brit színészek - akik nélkül összeomlana Hollywood is - mutatnak csúcsformát, a legkisebb szerepnek is megadják a módját, egyéni karakterét, a legfutóbb jelenést is sikerül emlékezetessé tenniük, legyenek akár olyan ismert nevek, mint Kevin Doyle (Downton Abbey), Oona Chaplin (The Hour), Samuel West (Any Human Heart) vagy a jövő ígéretei (Richard Rankin, Alice St. Clair).

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.