A Crimson Field középfajú drámasorozat hat részben, s a nagy háború centenáriumára időzített BBC-programok közé illeszkedik. Egy fiktív franciaországi létesítmény adja a helyszínt tenger és homokdűnék, erdők és mezők között, a történet szerint Boulogne-ban vagyunk, a valóságban az angol partokon vertek sátrakat, és húztak fel néhány barakkot. Sajnos nem csak a díszlet tűnik olcsónak. A sorozat a szappanoperák dramaturgiáját követi, a közelben dúló első világháborúra a jelmezeken kívül csupán szóbeli közlések és a betegek kórtörténetei utalnak, ha a külsőségeket kivesszük, lehetnénk akár a város szélén.
Vannak egyrészt a rezidensek, az aranyszívű táborparancsnok (kórházigazgató), a bölcs főnővér és intrikus helyettese, a hivatásos és önkéntes ápolónők, a jóvágású sebészek, továbbá egy (meleg) szanitéc és egy (simlis) hadtápos. Ezen állandó szereplők előélete, szövetségkötései és -bontásai, szívzűrjei adják az alapszövetet, amelyet a betegek és a családtagok hozott anyaga egészít ki, leginkább a könnyfakasztás jegyében.
Nem csoda, hogy az első évad után véget is vetettek a szériának: tisztesen összerakott, de gyenge eresztés, nyomába sem érhet a szintén az emlékévhez időzített, korábban már méltatott The Village-nek (lásd: A nagy kép, Magyar Narancs, 2014. márc. 6.) vagy a BBC négyrészes történelmi ismeretterjesztő sorozatának (Britain's Great War). Egyedül a brit színészek - akik nélkül összeomlana Hollywood is - mutatnak csúcsformát, a legkisebb szerepnek is megadják a módját, egyéni karakterét, a legfutóbb jelenést is sikerül emlékezetessé tenniük, legyenek akár olyan ismert nevek, mint Kevin Doyle (Downton Abbey), Oona Chaplin (The Hour), Samuel West (Any Human Heart) vagy a jövő ígéretei (Richard Rankin, Alice St. Clair).
