Lövés előtt, után, közben - Southcliffe

  • - greff -
  • 2013. október 12.

Tévétorrent

Nehéz elképzelni, hogy a mai brit bűnügyi sorozatok követőiben egyszer sem merült volna fel, hogy e szériák megalkotói vajon képesek-e még a nyomorúság újabb alakváltozatait felkutatni, az élénkebb színeket, a fényt és az eleven vibrálást a választott világaikból az eddigieknél is jelentősebb munkakedvvel kiszivattyúzni anélkül, hogy nevetségesbe fordulna hirtelen a játék.

A könyörtelen Red Riding-trilógiával tévés nagymenővé is vált Tony Grisoni négyrészes minisorozata úgy ad igenlő választ e kérdésre, hogy kivonja a képből azt a hagyományosnak mondható - és a fullasztó sötétséget még a gyermekgyilkosok utáni hajszák esetében is ellensúlyozni képes - élvezetet, amelyet a nyomozati aprómunka részletei és a vezérnyomozók személyiségének lebilincselő furcsaságai generálnak a nézőkben. Ami ezek után megmarad, annyira kopár, hideg és dohos, hogy nyugodt szívvel gondolhatjuk egy filmkészítési gyakorlat határpontjának.

A Southcliffe az időben szabadon előre és hátra ugráló elbeszélése egy tömegmészárlás előzményeit és utóhatásait rajzolja körül. A kisváros több mint tíz lakójával egyetlen nap alatt végző exkatona történetében látszólag nincsenek kérdőjelek: tudjuk, mi történt, tudjuk, ki tette, a tettes ráadásul dolga végeztével a saját arca felé fordította fegyverét, vagyis ő maga is megvan. Csupán az örök kérdésre nem ismerjük a választ: miért? Abból viszont mégis sejthetünk valamit, amikor azt látjuk, hogy voltaképp csak a szülővárosába tudósítani visszatérő újságírót foglalkoztatja érdemben a probléma. A védtelen áldozataira stabil kézzel tüzet nyitó Stephen Morton nem imádta a sátánt, és nem ragadta magával az idegengyűlölet forgószele sem. De azért megvoltak a démonai. Az értő füllel felhasznált nagy csendekre, a környezetet konkrétan és metaforikusan is megszálló örök ködre és az arcokon másodpercről másodpercre mélyülő ráncokra (operatőr: Erdély Mátyás) boltozott epizódokban egy fokozatos kiközösítési rituálé stációi sejlenek fel, de a sorozat nem tesz úgy, mintha ezzel akkor meg is találta volna a kulcsot, amely a rejtélyt nyitja. A Southcliffe egyszerre tudja hitelesen állítani, hogy a páriasorból a gyilkolásig még igen sok lépés vezet el, és azt, hogy egy részvétlen közösség számos tagját ugyanakkor talán csupán egyetlen hajszál választja el ezektől a lépésektől - ez a kvalitás pedig fontossá teszi Grisoni munkáját még akkor is, ha a széria legutolsó epizódja nem csupán feleslegesre, hanem az előzmények ismeretében meghökkentően felszínesre is sikerült.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.