Létezik a történetvezetésnek egy klasszikus szemfényvesztése: minél több szereplővel, rejtéllyel és indokolatlan csavarral zsúfoljuk tele a sztorit, annál kevésbé veszi észre a néző, hogy valójában háromnegyed órán át a semmit bámulja. Pont, mint a Quantico esetében.
Mindenkinek vannak titkai, mindenki menekül valami elől, „mindenki hazudik” – diagnosztizálta House, „lehet, a munkatársaimnak is közük van hozzá” – kesergett Jack Bauer, és mióta Cooper ügynök belépett Twin Peaksbe, az FBI a tévészériák kedvenc ügynökségévé vált.
Mi található Quanticóban? Az FBI kiképző központja, ahol épp egy rakás gyanús újonc esküszik fel: megvédjük a hazát, nemcsak a külső fenyegetettségtől, de egymástól is. Hősnőnk, Alex Parrish sajnos egyszerre kerül bajba a múltban és a jelenben is. Merthogy ugrálunk az időben, hol a kiképzést látjuk, hol az azutáni eseményeket, mikor az évfolyam legjobbjának kikiáltott Alex egyszerre kénytelen menekülni és nyomozni, hiszen ő a fő gyanúsítottja egy terrorcselekménynek. Persze mindenki tudja, hogy csak bepalizták, még egykori társai is, akiknek bár közük lehet a dolgokhoz, mégis mintha folyvást őt támogatnák. Pálfordulások és tamáskodások során derül ki, hogy senki sem az, akinek látszik, és aki már a kiképzés alatt gyanús volt – voltaképpen mindenki –, az sem azért, mert csibészségen törte a fejét, vagy lehet, hogy mégis, ki tudja?
Aztán addig-addig csavargatják a mesét, hogy idő előtt összedől szegény, mint az a szerencsétlen épület, amelynek romjai közt Alex ocsúdik a nyitóképeken.
Magyar felirat: Zayl & Mr. Bishop
