Tévétorrent

Quantico

  • - svébis -
  • 2016. február 7.

Tévétorrent

Létezik a történetvezetésnek egy klasszikus szemfényvesztése: minél több szereplővel, rejtéllyel és indokolatlan csavarral zsúfoljuk tele a sztorit, annál kevésbé veszi észre a néző, hogy valójában háromnegyed órán át a semmit bámulja. Pont, mint a Quantico esetében.

Mindenkinek vannak titkai, mindenki menekül valami elől, „mindenki hazudik” – diagnosztizálta House, „lehet, a munkatársaimnak is közük van hozzá” – kesergett Jack Bauer, és mióta Cooper ügynök belépett Twin Peaksbe, az FBI a tévészériák kedvenc ügynökségévé vált.

Mi található Quanticóban? Az FBI kiképző központja, ahol épp egy rakás gyanús újonc esküszik fel: megvédjük a hazát, nemcsak a külső fenyegetettségtől, de egymástól is. Hősnőnk, Alex Parrish sajnos egyszerre kerül bajba a múltban és a jelenben is. Merthogy ugrálunk az időben, hol a kiképzést látjuk, hol az azutáni eseményeket, mikor az évfolyam legjobbjának kikiáltott Alex egyszerre kénytelen menekülni és nyomozni, hiszen ő a fő gyanúsítottja egy terrorcselekménynek. Persze mindenki tudja, hogy csak bepalizták, még egykori társai is, akiknek bár közük lehet a dolgokhoz, mégis mintha folyvást őt támogatnák. Pálfordulások és tamáskodások során derül ki, hogy senki sem az, akinek látszik, és aki már a kiképzés alatt gyanús volt – voltaképpen mindenki –, az sem azért, mert csibészségen törte a fejét, vagy lehet, hogy mégis, ki tudja?

Aztán addig-addig csavargatják a mesét, hogy idő előtt összedől szegény, mint az a szerencsétlen épület, amelynek romjai közt Alex ocsúdik a nyitóképeken.

Magyar felirat: Zayl & Mr. Bishop

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.