Az autizmus spektrumzavar az egyik legtöbbet tárgyalt mentális rendellenesség a filmművészetben. Mégis sok körülötte a félreértés. Először is az Asperger-szindróma (az autizmus „fotogénebb” változata) felülreprezentált a filmekben: az érintettek könnyebben kommunikálnak és intelligenciaszintjük átlagos vagy magas. A másik baklövés, hogy az autizmust gyakran egybemossák a savantszindrómával (például az etalonnak számító Esőember is): az ebben szenvedők egy-egy területen kiemelkedőek, de más képességeik gyakran korlátozottak.
Kevés film foglalkozik az „átlagos” autistákkal és főképp azzal a szenvedéssel, amit családjuk él át. Peter Bowker sorozata kozmetikázás nélkül mutatja be egy autista kisfiú családját. Az ötéves Joe kívülről fújja a rockklasszikusok szövegeit (így a filmzene is kifogástalan), de képtelen kifejezni érzelmeit. A sorozat a család diagnózis utáni traumáját dolgozza fel: az anya fél, hogy kisfiát kiveti magából az észak-angol városka közössége, az apa saját kudarcának érzi, hogy „selejtes” gyermeket nemzett, Joe nővére háttérbe szorul, a konzervatív nagypapa képtelen elfogadni az autizmus komplexitását. Joe (Max Vento elképesztő alakításában) katalizátor a család közepén, aki tudtán kívül konfliktusok sorozatát indítja be. Minden jellem árnyalt és mély, saját problémákkal. A széria végül fals feloldást ad: az autizmus nem múlik el és a próbatételt nem minden családtag bírja ki. A The A Word megtalálja az egyensúlyt vígjáték és dráma között, nem kíván grandiózus tanulságokkal szolgálni – csak az út elejét mutatja meg.
