The Crazy Ones

  • Soós Tamás
  • 2014. január 5.

Tévétorrent

Robin Williams minden élet- és filmhelyzetben stand-upos marad. Szájmenéses, excentrikus szent idióta, aki gyorstüzelő egysorosaival és rajzfilmhangon előadott utánzásaival röhögteti környezetét - esetünkben egy reklámügynökség személyzetét.

Robin Williams minden élet- és filmhelyzetben stand-upos marad. Szájmenéses, excentrikus szent idióta, aki gyorstüzelő egysorosaival és rajzfilmhangon előadott utánzásaival röhögteti környezetét - esetünkben egy reklámügynökség személyzetét.

A hivatalból szerződtetett, hibbant irodisták - egyik sármdús nőcsábász, másik apa- és csajhiányos balfék -, és egy munkamániás, prűd Williams-lány verseng Robin kegyeiért.

A klíma eleinte túl légkondicionált ahhoz, hogy a kókadt Williams-improvizációk odacsípjenek - hiányzik a wow- meg az egyéniség-faktor. Humort a felütés csak nyomokban tartalmaz, a show majdnem fél évadot is elbliccel, mire rátalál a helyes útra. Például cameózni sem American Idol-nyertes kisszöszit, hanem Fred Melamedet hívja, és flúgosnak szánt reklámötletek helyett a figurákból sajtolja az élceket. Néha még arra a csodára is képes, hogy a fogpasztavigyorú sármőr (me)nőzéseiből vagy egy kicsavart, balga titkárnő-sztereotípia versfaragásából sodorjon poént.

A tét persze minden epizódban az, hogy az elrozsdált gegérzékét leporoló Williams imprózuhatagából mit sikerül éppen összevágni. A nívó hullámzik, de a jellemfejlesztő konfliktusokkal (időskori szexszel, munkamániával, féltékenységgel) támogatott vígjátéki vonal egyre frappánsabban használja az amerikai kulturális és filmes utalásokkal tűzdelt stand-up humort, és a végén még Ernest Borgnine-t is megforgatja a sírjában. Végeredményben olyan ez, mint a komikus tükör előtti főpróbája: már benne van a jó show ígérete, de még lehúzza a rögtönzött poénkezdemények selejtje.

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.