Elhangzott az X-Men második részében egy mondat, mely felvillantja, hogy a mutánsokról szóló Marvel-sorozat milyen sokrétű módon képes a marginalizált csoportokra és a társadalmi kirekesztésre reflektálni. „Próbáltál már nem mutáns lenni?” – kérdezi anyja az ifjú Jégembertől. A The Gifted családja épp ellentétesen reagál iker gyermekeik bimbózó mutációjára. A friss és szenvedélyes X-Men-alsorozat központi motívuma – minden érzelgősség nélkül – a család (a vér szerinti és a választott) lehetne. A család, ami független a biológiától vagy a genetikától, és nagyrészt társadalmi konszenzuson alapul.
Felszínét és formai elemeit tekintve csupán egy tisztességes akció- és fantasztikus/sci-fi sorozatról beszélhetünk – a zsáner megszokott alapfiguráival. Ennél jóval lényegesebb azonban a fokozatosan kibontakozó, pesszimista társadalomkép. A The Gifted céltudatosan halad tovább azon az új szuperhősi úton, amelyet a varázstalanítás, az állammal szembeni bizalmatlanság és az alig leplezett társadalmi párhuzamok jellemeznek. A mutánsok bármely kirekesztett csoport helyére beilleszthetők, miközben a mutáció és a mutánsok gyűlölete is osztályokon, etnikumon átívelő szövetségeket szül. A készítők ráérősen térképezik fel ezeket a kapcsolatokat az egyéntől a kisközösségeken át az államig, valamint az állami és az azon kívüli alakulatokig. A nyomasztóan ismerős és aktuális kép akkor is uralja a sorozatot, amikor az apróbb klisékhez vagy sutább akciójelenetekhez folyamodik.
A The Gifted lassan indul be, de érdemes türelmesnek lenni vele.
Magyar felirat: Szandii
