Nőnek lenni embert próbáló feladat – mondta ki nemrég Emmy-díjakat érően A szolgálólány meséje. Margaret Atwood egy másik regényének jelen adaptációja hasonlót állít, a sokkterápia helyett viszont a klasszikus utat választva: ráérős csendességben bomlik ki egy szolgálólány gondterhes sorsa, a történet végül munkaadója meggyilkolásába torkollik.
Hogy ki követte el a múltbeli gyilkosságot, az lényegében mindegy, az Alias Grace a miérteket keresi. Egy évtizeddel a bűntett után egy fiatal pszichológus segít Grace Marksnak felidézni elfeledett múltját és a gyilkossághoz vezető utat, ami igazságtalansággal, kegyetlenséggel és elnyomással van kikövezve. Mindebből nemcsak Grace, de a társadalmi létra hasonló fokán álló társai is részesülnek; a szociális tabló hatásos, de ezerszer látott. A nehéz posztószoknyák és ellenséges pillantások között lassan, sokszor unalomba fulladóan bomlik ki a történet, amely meglepetéseket nem, de érzelmes jeleneteket azért bőven tartalmaz. Sarah Gadon remekel a főhősnő szerepében, a legjobb jelenetekben az igazi dráma a szemében játszódik le – amit a kamera nem szégyell tolakodó módon, akár szuper plánban is rögzíteni.
A valódi cselekmény nagyjából a miniszéria harmadik részénél, tehát pont fél távnál kezdődik. De a bő lére eresztett mesélés nem mindig szolgálja a látottakat, s a keretet adó terápiás beszélgetés pedig semmi hozzáadott értékkel nem szolgál.
Valószínűleg Atwood is, mi is jobban jártunk volna, ha az Alias Grace-ből a négy és fél órás minisorozat helyett egy feszes játékfilm készül.
Magyar felirat: anneshirley83 & kikávi
