Lehet arról vitatkozni, hogy a brit krimisorozatoknak volt-e, van-e vagy soha el sem múlt az aranykora, esetleg inkább csak amolyan sznob ínyencség volt ez már kezdettől is. Ám az olyan darabok, mint a Broadchurch, Happy Valley, Luther, The Fall vagy a Sherlock időről időre megtörik az amerikai hegemóniát. A britek szeretnek elszöszögni nemcsak az elkövető, de a nyomozó és a gyilkosságot elszenvedő közösség lelki folyamatain is, és az amerikai nagyvárosi helyszínekkel éles kontrasztban álló kisvárosi/vidéki miliő pedig nemcsak egzotikusnak hat, hanem puszta háttérből szereplővé lép elő. Nehéz ezt megunni, de van az a pont, amikor a nézőnek már olyan érzése támad, hogy néhányszor látta már ugyanezt.
A skót The Loch esetében sajnos ez a helyzet. A festői Lochnafoyban valaki brutálisan meggyilkol egy zongoratanárt, majd az esettől látszólag függetlenül a helyi rendőrség talál egy másik testből származó szívet is. Hamar odasereglik néhány neves detektív, és világossá válik, hogy a városkában egy sorozatgyilkos garázdálkodik. Minden a brit krimiknél megszokott rendben halad: a közösség szörnyű titkokat rejteget, a nyomozók (közülük kiemelkedik a naiv, de éles eszű Laura Fraser és a megfáradt, dörzsölt Siobhan Finneran) egyre jobban bevonódnak az eseményekbe, mindezt pedig precízen megkomponált felvételek szakítják meg a vadregényes skót tájról. Talán a készítők is érezték, hogy nem sok újat tudnak mutatni, ezért a gyilkosságot igyekeztek némi vérrel feldobni – ez már a Fortitude-ban is működött. De a máskor élő, lélegző figurák itt üresek és klisészerűek.
