Kezdem Lacival, aki hatodik világbajnokságán kilencedik világbajnoki érmét nyerte 100 pillangón. Hosszú volt az út 2003-tól, ahol először állt a dobogón 400 vegyesen. 2005-ben nyerte egyetlen vb-aranyát, a 2007-es és a 2011-es verseny volt a „leggyengébb”, ahonnan egy-egy bronzéremmel tért haza. Közben három olimpia (egy ezüst-, két bronzérem) és 27 Európa-bajnoki cím fémjelezte pályafutását. Rövid pályán világcsúcsok, nagymedencében Európa-rekordok a neve mellett, az országos csúcsok száma pedig megszámlálhatatlan.
Most egy újabb országos csúcs sikerült, és az éremmel végződő versenyszámok palettája is bővült. 400 vegyesen már nem indul ezen a vb-n, a 100 pillangó került helyére a programba. Ez a megújulás a nagy titka Lacinak és edzőjének, Turi Györgynek. A 200 vegyes és a 200 pillangó állandó, mellé viszont mindig találnak egy-egy olyan számot, ami meghozza a sikert. Volt ez már 100 hát, 200 hát, egy rövid pályás Eb-n még 200 gyorson is felfért a dobogóra, most pedig itt a 100 pillangó.
| ||
A versenyt magát elemezni nehéz, mert ott, ahol századok döntenek, azt gondolom, egy pici szerencse is kell, hogy valaki ezüstérmes legyen és ne hatodik. Az, hogy valaki részese legyen ennek a csatának, és ott legyen azok között, akik közt eldől a verseny – na ahhoz kell a kőkemény munka és a tudatosság. Laciból még hiányzik a sprinterekre jellemző, tökéletesen kidolgozott robbanékonyság a rajtnál, viszont olyan állóképessége van, mint senki másnak a mezőnyben – és a második 50-en szinte verhetetlen, az utolsó 10 méteren biztosan. Valószínű az állandó elégedetlensége tartja 10 éve az élmezőnyben. Minden szám után talál valamit, amin tudna még javítani, folyamatosan talál olyan motivációt, ami viszi előre. Most végre örült és felszabadult. Újra bizonyított. Nem tudom mennyire magának és mennyire azoknak, akik már leírták őt.
Talán egy picit rossz korban lett ő ilyen kiváló úszó. Michael Phelpsszel egy generációban lenni nem kis teher. Amikor Phelps végre kikopott 400 vegyesen, akkor jött Lochte, 200 pillangón meg jött Le Clos. Európában viszont Cseh-éráról beszélhetünk, hiszen rövid pályán és nagymedencében együtt huszonhét alkalommal orozta el az aranyérmet versenytársai elől.
Hihetetlen pályafutás, aminek még nincs vége, hisz Laci ott akar még lenni Rióban. Soha nem mondja azt, hogy őt csak a részvétel érdekli, ennyi év után kicsit pihenne, élvezné az úszást, aztán lesz, ami lesz, nem számít az eredmény. Megtehetné, de ő még mindig érmet akar nyerni. Minden számban, minden versenyen. Elégedetlen az ötödik hellyel, elégedetlen, ha nem ússza meg legjobbját vagy ha nem nyer érmet. Éppen ezért mindig nyer. Ő nem egy úszó, ő egy igazi, nagybetűs versenyző.
Kívánom neki, hogy az elkövetkezendő években is hozzon érmet világversenyről. Nem azért, hogy békén hagyják, hogy ne bántsák, vagy mert ez az elvárás, hanem mert ő ezért úszik. Találja meg továbbra is a boldogságát az úszásban, az érmeket; magunknak pedig azt kívánom, hogy többször lássuk őt felszabadultan mosolyogni, mint önmagát ostorozva a hibáit keresni.
Ugyanezt kívánom Kapás Boginak is, aki három számban indult Barcelonában, amelyből mind a háromban országos csúcsot úszott és mindháromszor a döntőben szerepelt. 800-on volt eddig a legeredményesebb, és ez Spanyolországban sem változott. Csodásan nyerte meg a negyedik helyet. Ahogy szépen, lassan lépked előre, úgy érzem, a következő világbajnokságon már éremesélyesként áll rajthoz.
Szombaton három világcsúcs is megdőlt: női 50 mellen az orosz Yefimova délelőtt, míg a délutáni elődöntőben a litván Meilutyte (igen, ő az, aki már 100-on ugyanígy járt el) adta át a világrekordot a múltnak. Rajtuk kívül Katie Ledecky könyvelhette el második világrekordját, ezúttal 800 gyorson.
| ||
Mire ezeket a sorokat megírtam, már el is jutottunk a vízilabdadöntőig. Volt néhány perc az első negyedben, amikor komolyan azt hittem, hogy ezen a napon Nagy Viktornak egyszerűen nem lehet gólt dobni. Ha egyedül lenne a montenegrói válogatott ellen, akkor is ő lenne a világbajnok. Na jó, azért jól jött neki a csapat segítsége a világbajnoki címhez, mert a győzelemhez nem elég kevés gólt kapni, legalább eggyel többet kell lőni, mint az ellenfél. Ezzel a szakértői megállapítással be is fejezem az elemzést, és elkezdem ünnepelni a harmadik világbajnoki aranyérmünket (ezen a vb-n és a sportágban összesen is), és a Benedek-éra álomszerű kezdetét! Természetesen megint volt kiabálás, ugrálás és minden más, amivel minimálisan le tudtam vezetni a feszültséget, de ezen a meccsen valahogy folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt csak mi nyerhetjük. Egyszerűen nem tudtam elképzelni más forgatókönyvet, miközben végig ott lihegtek a montenegróiak a nyakunkon. A harmadik negyed végén teljesen egyetértettem Hajdú B. Pistivel, miszerint „a fene, aki kitalálta, hogy ezt a sportágat négy negyeden keresztül játsszák”. A negyedik negyedben többször volt csukva a szemem, mint nyitva, most viszont úgy érzem, hiába a korai kelés és a délelőtti úszófutamok – ma éjjel nem tudok aludni.
