Mivel megfeleltem a feltételeknek, ezért november 25-én, pénteken elmentem az egyik „elosztóhelyre”, egy idősek klubjába átvenni az adományt. Egy kedves hölgy, aki épp a bejárat előtt dohányzott, felvilágosított, hogy jó helyen járok, és akár most is megkaphatnám a csomagot, de sajnos épp áramszünet van, a számítógép nem működik, és ha nem jelent nekem gondot, jöjjek vissza hétfő délelőtt, mert van még csomag elegendő. Arra a kérdésre, hogy egy szatyron kívül mit hozzak magammal, megkért, hogy legyen nálam a személyim, a lakcímkártyám és biztos, ami biztos, a kerületi kártyám is.
Eljött a hétfő, én megjelentem a szükséges kellékekkel. Némi folyosói bolyongás után bejutottam egy terembe, ahol nyugdíjasok számítógépeztek, s az egyik sarokban krumplik és hagymák várták új gazdáikat. Megjött egy hölgy, aki üdvözölt, letelepedett az egyik számítógép elé, és elkérte az okmányaimat.
Én képzeletben már a paprikás krumplit főztem a szállón. A hétvégi étkezésemet önállóan szoktam megoldani, ugyanis munkanapokon szociális étkeztetésben részesülök, ami egyébként változatos, ízletes és – rokkantnyugdíjasként – gyenge lábakon álló költségvetésemet sem borítja fel. Kár, hogy szombat-vasárnap nem főznek. No de sebaj, majd főzünk mi! Ilyenkor a harmadik emeleti férfiszakasz konyhája kicsinek bizonyul, dacára annak, hogy van benne három kétlapos rezsó plusz egy komplett villanytűzhely és hideg-meleg vizes mosogató is. A csótányok már régen elköltöztek a rendszeres irtás miatt, és a fal csempeborítását is fejmagasságig megnövelték. A hangulatról csak annyit, hogy Stahl Judit, Laci bácsi és Budai ott csak kiskukták lehetnének. Az álmodozásból hirtelen ébredés lett.
Ugyanis átadás-átvétel helyett a következő párbeszédet folytattuk le a hölggyel:
– Hmm, maga tényleg ott lakik a Dózsa György út 152.-ben? – kérdezte.
– Igen, ott, mivel hajléktalan vagyok – válaszoltam.
– Oda nem osztunk, a szállónak nem – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
– Nem a szállónak kell a kaja, hanem nekem.
– Akkor se jár! – és ezzel a maga részéről lezárta a vitát.
A hölgy elszántságát látva lemondtam arról, hogy igazamról ott helyben meggyőzzem, máshogy kellett megoldanom a hétvégi étkezést. Nem ment egyszerűen… Remélem, a zöldségek nem rohadtak meg ott!
