Mindannyian készek követni Juhász Pétert

  • - palosm -
  • 2018. március 24.

Választás 2018

Fekete-Győr András régen várt bejelentést tett az Eleven Fesztiválon.

Eleven Fesztivál címmel tartottak ma rendezvényt a Szabadság téren, amelyen Budapest I. választókerületének képviselőjelöltjei is részt vettek a jobbikos, a fideszes és a kétfarkú jelölt kivételével. Az eredeti tervek szerint „beszélgetés” lett volna a program. Juhász Péter itt is elmondta, amit már délelőtt, hogy visszalép, majd távozott a helyszínről. Ezt követően valóban beszélgetés kezdődött, melynek fókuszában a Szabadsági téri emlékmű volt, ám egy kérdés után – teljesen váratlanul – Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elmondta, hogy már a rendezvény előtt, Juhász sajtótájékoztatóját követően azt javasolta a jelenlévőknek, Csárdi Antalnak (LMP) és Váradiné Naszályi Mártának (MSZP–P), hogy mindenképpen állapodjanak meg abban, hogy közülük

csak egy jelölt indul április 8-án.

Fekete-Győr javaslata szerint végezzenek közvélemény-kutatást, és az induljon, akit legtöbben támogatnak a választókerületben.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Momentum elnökének javaslatát a résztvevők elfogadták, s már pártszinten egyeztetnek arról, hogy e szerint döntsenek a visszaléptetésekről. Fekete-Győr hangsúlyozta: „Mindannyian alkalmas jelöltként tekintünk a másikra.”

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.