A Fidesz szerint a baloldal gyújtotta fel az erdélyi szavazólapokat, az RMDSZ provokációról beszél

  • narancs.hu
  • 2022. március 31.

Választás 2022

A kormánypárt is megszólalt a kidobott és félig megsemmisített szavazólapok ügyében.

A Fidesz Facebook-posztban reagált „a baloldal választási csalással kapcsolatos vádaskodásaira”. A kormánypárt kijelentette, a baloldal ezúttal a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarja elérni. Szerintük a Gyurcsány–Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, és ahogy 2006-ban a tévészékházat, úgy most a Marosvásárhely mellett talált szavazólapokat is ők nyújtották fel.

Az Azonnali.hu megkereste az RMDSZ-t is a történtekkel kapcsolatban. Hegedüs Csilla, a párt szóvivője úgy reagált, provokációnak tartják az akciót. Hegedüs úgy véli: „Ezzel valakik a határon túli szavazatokat akarják hitelteleníteni.” Az RMDSZ szóvivője nem adott választ arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan biztosítható a választás tisztasága, ha egyházak és pártok is szállítják a szavazóíveket, amelyeknek a kitöltésében is segítenek. A romániai magyar párt a cikk szerint arra a felvetésre sem tért ki, hogy az RMDSZ-hez közeli Progress Alapítvány még Kolozsváron is arra bíztat, hogy az irodájukba vigyék be a szavazatokat, ami egyébként csak néhány lépésre van a magyar konzulátustól, ez pedig a szavazólapok célállomása. Itt természetesen személyesen is le lehet adni a voksokat.

A kidobott és félig megsemmisített szavazólapokkal kapcsolatban Márki-Zay Péter és az ellenzék úgy nyilatkozott: meg kell semmisíteni az összes határon túli levélszavazatot. A Társaság a Szabadságjogokért feljelentést tesz az ügyben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.