Vélemény

Madárnak nézett közigazgatás

Államigazgatási jogban járatos szakértők szerint legkésőbb 2008. május 9-ig le kellett volna bontatnia az I. kerületi önkormányzatnak mint kijelölt építésügyi hatóságnak a Turul-szobrot. A gigantikus madár azonban áll, a két érintett fideszes önkormányzat (az I. és a XII. kerületi) pedig a jelek szerint összejátszik, és húzza az időt.
  • Félix Péter
  • 2008. július 3.

Öt és feles (Tábori lapok)

Az Interflug 623-as járatával érkeztünk Berlinbe a Schönefeld repülőtérre ahonnan buszszal vittek bennünket a Wilhelm Pieck Pionierrepublikba. Mi a kettes altáborban vagyunk a 6-os épületben. A mellettem levő ágyon egy dunaújvárosi fiú alszik aki megnyerte az országos sakkversenyt. Vannak még versmondók és különböző versenyek győztesei. Tanárok és ifivezetők vigyáznak ránk. Az ifivezető fiú olyan rövidnadrágban van mint mi és már első este a lépcsőfordulóban csókolózott a lány ifivezetővel.

Komiszkenyér (Mese a csimpánzról és a fülemüléről)

A filozófusok között évezredek óta folyik a vita arról, hogy miféle állat is az ember. A vita kiindulópontja az a feltevés, hogy nem egyszerűen mások vagyunk, mint mondjuk a csimpánz vagy a fülemüle, hanem többek. De miben áll ez a többlet? Nyilván valami olyan képességben, amellyel az állatvilágban egyedül mi, emberek rendelkezünk. Itt van például az évezredeken át ugyanarról való vitatkozás képessége. Ehhez képest az sem tűnik túl nagy kunsztnak, hogy az átlagférfinál ötször erősebb felsőtesttel rendelkező csimpánz villámgyors függeszkedő mozdulatokkal haladva úgy röpköd a fák ágai között, mint a madár, vagy hogy a hím fülemüle több ezer dalt énekel végig egyetlen éjszakán.
  • Salamon János
  • 2008. július 3.

"Drogmentes világ"

Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) éves bécsi ülései többnyire nem túl izgalmas események: a tagállamok küldöttei unottan ledarálják a semmitmondó statisztikai adatsorokat és a drogellenes háború mantráit.
  • Sárosi Péter
  • 2008. június 26.

Ki jön a házamba?

A brit parlament idén májusban nagy horderejű módosításokat hajtott végre a mesterséges emberi reprodukció törvényi szabályozásában. Engedélyezték a hibrid embriók létrehozását állati petesejt segítségével, feloldották az életmentő testvér kiválasztásának korábbi tilalmát, és elfogadták azt is, hogy az apa személye az in vitro ellátás kezdetén már nem elengedhetetlen feltétele a reprodukciós beavatkozásoknak. Mit jelent mindez?
  • Sándor Judit
  • 2008. június 26.

Aki időt nyer

Fodor Gábor kettőt tárgyalt, szombaton Orbán Viktorral, kedden Gyurcsány Ferenccel. Az udvarias, unalmas sajtótájékoztatók leginkább azt mutatták, hogy a felek már a találkozók előtt is tisztában voltak egymás álláspontjával; utána mindenki mondta tovább a magáét, s hazamentek. De Fodornak nem jöttek rosszul e megbeszélések, amit lehetett, kihozta belőlük. Demonstrálhatta, hogy őt nemcsak az MSZP, de a Fidesz is tárgyalópartnernek tekinti, és a mindkét összejövetelen következetesen képviselt álláspontjával "felelős ellenzékiként" nagy nyilvánosság előtt tolhatta be magát középre. Egyszerre kellett ellenzékinek mutatkoznia és kezelnie azt a helyzetet, hogy pártja - alacsony népszerűségi mutatói miatt - nem támogathatja az előre hozott választásokat, még akkor sem, ha a jobboldal ezt tartja az "igazi" ellenzékiség kritériumának. A Fidesz szerint minden végérvényesen el van rontva, míg a kormány szerint az elmúlt két év eredményes volt. Fodor a kettő közé lőtte be magát: a szakértői kormányról, netán idő előtti voksolásról csak akkor gondolkodik, ha a kisebbségi kormány nem tud olyan cselekvési programot letenni, ami mellé az SZDSZ odaállhat.

A múlttal a jövőbe

A hétvégén eldőlt: a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a Demokrata Pártot (DS) választotta, azaz a Milosevic-rezsimet 2000 őszén előbb a szavazóurnáknál, majd az utcán megdöntő demokratikus erők - illetve azok nyugatos, európai orientációjú része - a Milosevic-rezsim után megmaradt zaccal fognak együtt kormányozni. Borislav Tadic Ivica Dacictyal, a Milosevic-párt egykori szóvivőjével és frontharcosával. (És micsoda idők voltak azok, 1992 és 2000 között, amikor Dacic vitte a szót, és micsoda szók, a gyilkos, cinikus hazugságok minő parttalan áradása!) Zoran Djindjic párttársai azzal a párttal, amely a miniszterelnök gyilkosait elindította pályájukon! A május 11-i választások után, mint emlékezetes, a 20 képviselőt a Skupstinába juttató, s alig 300 000 szavazót megmozdító szocialisták lettek a mérleg nyelve (az erőviszonyokról lásd cikkünket: Orrhossz és Pürrhosz, 2008. május 15.). Az SPS és a DS parlamenti többségéhez szükség lesz még a négy magyar képviselőre; s ezt a szövetséget jóváhagyólag, bár kívülről támogatják Cedo Jovanovic liberálisai is.

Ekotrip (Küzdelem az árral)

Szerencsésebb időkben a népszerűségük növelésére vágyó politikusok gumicsizmát húznak, öltönyüket farmerra-pólóra cserélik, homokzsákot, lapátot ragadnak, vagy csak gondterhelt arccal kiállnak a gátra, és a sajtómunkások gyűrűjében minden segítséget megígérnek az árvíz sújtotta embereknek. Esetleg kicsit anyázzák az idegenszerű biztosítókat, amelyek országunkban csak "zsírosodni" akarnak (Orbán Viktor, 1999) ahelyett, hogy segítenének a bajban.

Bindl Jenő halála)

A Spindler Adolf Fém- és Bádogárugyár munkásaiból verbuválódott Zuglói AC 1922-ben jutott fel a labdarúgó-bajnokság első osztályába. Az egyesület hamarosan fuzionált az első osztályból kiesett VII. ker. SC-vel (1930-ig Zugló a főváros VII. kerülete volt), így nem csupán megkapaszkodni tudtak az élvonalban, de a Zuglói VII. ker. SC-re keresztelt klub az 1923/24-es bajnokság hatodik helyét szerezte meg. Ám ez a szezon nem csak ezért maradhatott emlékezetes a zuglóiaknak.
  • Szegedi Péter
  • 2008. június 26.

A törvényi tiltás, a két pofon és a szélsőjobboldali veszély

A magyar politikai közbeszédben rögzült szélsőjobboldalképet mindenekelőtt a bal- és a jobboldal kokettálás kontra riogatás címmel illethető vitája formálta az utóbbi években. E vitának - alig sarkítva - pusztán annyi a tartalma, hogy a baloldal szerint Orbán Viktor kiszabadította a fasizmus szellemét a palackból, a jobboldal szerint viszont Magyarországon nincs se szélsőjobboldal, se fasiszta szellemiség, palackokkal pedig kizárólag provokátorok szoktak dobálózni akkor, amikor az Gyurcsány Ferencnek éppen érdekében áll. Hogy ezek az állítások mennyire nem állják meg a helyüket, pártpolitikai szempontból pedig már mennyire nem hatékonyak, az 2006 ősze óta egyre nyilvánvalóbbá vált. Stratégiai okokból azonban a két nagy politikai oldal mégis ragaszkodik saját értelmezéséhez, aminek pedig három fontos következménye is van a szélsőjobboldalról való közgondolkodást illetően.
  • Juhász Attila
  • 2008. június 19.

Indulj, munkaverseny! - A "segélyek" elleni demagógiáról

Sercegő régi hanglemezről szólnak az "ingyenélő" segélyezettek munkára fogását követelő polgármesteri engedetlenségi mozgalom érvei. A munkára kötelezés nem új módszer, legfeljebb azt tekinthetjük újdonságnak, hogy az elmúlt hetekben a települési önkormányzatok kezdték öntevékeny módon átírni a hatályos törvényeket. A kötelezettek a rendszeres szociális segélyben részesülő aktív korú tartós munkanélküliek lennének, akik már túl vannak az álláskeresési (magyarul munkanélküli-)járadék időszakán, de munkájuk még mindig nincs, és idővel egyre csökken az esélyük arra, hogy valaha munkát találjanak.
  • Zolnay János
  • 2008. június 19.

Levelező tagok

Levelezik egymással és találkozóra készül a Fidesz és az SZDSZ elnöke. S mivel mindezt - főleg Fodor Gábor részéről - néhány kifejezetten udvarias gesztus is megelőzte, a naiv lelkek (amilyenek például mi voltunk még 1998 tavaszán is), reménykedni kezdtek, hogy végül mégis összenő, ami összetartozik. Kétségtelen, ez az egymás felé mozdulás nagy változások előjele lehet. Csak éppen nem azért, mert a hajdani két szövetséges - amely együttműködést utólagos ismereteink szerint az akkori Fidesz valamivel komolyabban gondolta, mint az akkori SZDSZ - 1994 után újra egymásra találna.

A jók elnöke

Állami ünnepeink után egy ideje mindig ugyanazt írjuk. "A tegnapi évfordulón köztársaságunk elnöke, Sólyom László nem fogott kezet X-szel, viszont gyalog kereste fel a Lánchidat, és ez szerintünk helytelen." "A hétvégén tartott megemlékezésen k. e. nem vett részt, mert biztonsági szempontból kockázatosnak találta, és ez helytelen." Már a könyökünkön jön ki: most épp a Nagy Imre-házba, a Jánosi Katalin szervezte megemlékezésre nem ment el, ahol a miniszterelnök is beszédet mondott. Mint alanti szavai is mutatják, a címe nem tetszett neki (Beszélgetés Kádárról és Nagy Imréről).