Vélemény

forint)

1984 - forint Vajon melyik vállalat "a régió vezető közlekedési szolgáltatója"? Úgyse találnák ki, inkább megmondom. A BKV. Nem akárhonnan tudom ezt én sem: a HÉV-en a cég által elhelyezett plakátokról.
  • Muraközy Balázs
  • 2007. április 19.

Faltól falnak

Egy-egyre áll a román miniszterelnök és az államfő közötti meccs. Tariceanu kiseperte kabinetjéből Basescu elnök embereit, és az ellenzék támogatásával tető alá hozta a csak liberálisokból (PNL) és RMDSZ-esekből álló kisebbségi kormányt. Ez a parlamenti képviselők alig húsz százalékát tudhatja maga mögött.

Egyszeregy

Hogy az egészségügyi minisztert hogyan tette lapátra a kormányfő, arról bő terjedelemben olvashatnak beloldalainkon. Lapzártánkkor még nem tudjuk, ki lesz az utódja, így a döntést minősítő durva szavakkal egyelőre várnánk. Molnár nem volt könnyű ember, ám ez a miniszterelnök problémája, és nem a miénk, őt fizetik azért, hogy a beosztottjaival ki bírjon jönni.

Még meg sem száradt a minta (Miért nem elég versenyképes a magyar gazdaság?)

A sikeres magyar gazdasági rendszerváltás lendülete uniós csatlakozásunkat követően megtört. A tervgazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet első tizenöt évében nemzetgazdaságunk teljesítménye meghaladta a tervgazdaság utolsó időszakáét, a magyar emberek jövedelme történelmi léptékkel mérve is meredeken növekedett. Úgy hihettük, hogy az egyik legfejlettebb közép-európai nemzet vagyunk.
  • Antal Dániel
  • 2007. április 12.

Drága Dakar!

Palik Lászlónak és Szalay Balázsnak fantasztikus üzleti ajánlata van Magyarország számára: hozzuk ide a Dakar raliversenyt, mindössze háromnegyed milliárd forint közpénzért. Ujhelyi István államtitkár teljes mellszélességgel támogatja az ötletet. A kormány rábólintott - a megszorítások nem vonatkoznak mindenkire. 21 civil szervezet viszont a kormányfőhöz fordult: vonná vissza a kormánytámogatást.
  • Boda Zsolt
  • 2007. április 12.

Párnacsata (Négy szarva van)

Négy szarva van A legutóbbi alkalommal, amikor is csalfa és a hűtlenkedésen rajtacsípett középkori magyar királynékról írtam e hasábokon, megfogadtam, hogy a házasságtörés és az in flagranti honi történetéből néhány kora újkori és újkori epizódot is idemásolok majd. Most hát szavamnak állok, tovább szemelgetve a réges-rég elhalt, ám életükben igencsak csélcsap vászoncselédek eseteit, léha paráználkodásait.

Félsiker, félkudarc

Az elnökválasztási kampány nemes küzdelmet hozott. Mióta a két sportember és a pettyes útjára indult, a küzdelmet nagy figyelem kísérte itthon, külföldön és másutt. A küzdelem fej fej mellett haladt, és az utolsó méterekig tartott, de végül a hosszabbítás döntött: hiába, a mérkőzés a játékvezető utolsó, és nem a kalauz első sípszaváig tart.

Ide nekünk! (A horvát-magyar labdarúgó Eb-ről)

A magyar közvélemény az elmúlt nyolc évben immár harmadszor várja - talán most először valóban izgalommal -, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) mely országo(ka)t választja az Európa-bajnokság döntőjének helyszínéül.
  • Dénes Ferenc
  • 2007. április 5.

... még mindig vízen...)

A távolságot mint üveggolyót... 3. ... még mindig vízen... Előző cikkünkben a dunai evezősök távolsági rekordjaival foglalkoztunk. A víz mint idegen, veszedelmes, leküzdendő közeg azonban az úszók fantáziájára is hatott. Csakhogy ebben az esetben nagyobbak voltak a fizikai és mentális akadályok. Mert bár a fáraók kora, az antikvitás, a lovagi eszmény és a reneszánsz kultúra is számos irodalmi forrást és személyes példát produkált az úszás mellett, az ember természetes viszolygása, ösztönös óvatossága egészen a modern időkig erősebbnek bizonyult.
  • Zeidler Miklós
  • 2007. április 5.

Legkisebb ködös semmmis (Fafogás)

Fafogás Mellékzöngék beleértve, ne kelljen válasszal fáradnom. Petőfi mondá, hogy aki nem tudja kifejezni egyebét, csak saját bánatát, örömét (a másoké is a miénk lenne ugyanis), a szent fát, a lantot (a bxyvdr-autopurcibórikus-szupersztater-orgonát-szintit) tegye félre, le, el.
  • Tandori Dezsõ
  • 2007. április 5.

A cím megváltozott

E hét elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkezdte a Kosovo jövőjéről szóló rendezési terv tárgyalását. Ezt a dokumentumot közel kétéves, nemzetközi közvetítéssel zajló szerb-albán tárgyalássorozat érlelte készre. Olyan is lett.